Az online bántalmazás egy napjainkban már Magyarországon is rendkívül aktuális, és megoldásra váró probléma. A tudatos internethasználat nem alakul ki magától, ahogy a mások felé irányuló emberi érzékenység sem. A KommON BME Kommunikációs Szakkollégium által rendezett „Van képed hozzá?! – Konferencia az online bántalmazásról” című eseményén különböző szakterületek képviselői igyekeztek bemutatni a problémát, és megoldásokat javasolni. Beszámoló.

A konferencia célja elsősorban a figyelemfelhívás volt: ne dugjuk továbbra is fejünket a homokba, igenis foglalkozzunk a cyberbullyinggal és következményeivel, még akkor is, ha – mint, ahogy azt a jogász előadó ismertette – jelenleg nincs lehetőség arra, hogy jogilag szabályozzák, vagy esetleg szankcionálják. Ez egy morális értékeket sértő cselekedet, ami lelki, de akár fizikai sérelmeket is okozhat a bántalmazott, de még akár a bántalmazó számára is.

Nagyon fontos ugyanis, hogy a cyberbullying elkövetői általában nem valós negatív céllal kezdenek zaklatni valakit. Egyszerűen csak mérgesek, feszültek, esetleg ők maguk is sérültek már, és igyekeznek ezeket kivetíteni valakire. Ahogy a pszichológus előadók és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője elmondták, egy-egy fiatal nincs tisztában a lehetséges következményekkel, és ami először csak egy kis mókának indul a részükről, az később számukra is rengeteg lelki problémát okozhat.

DSC_1000.jpg

A gyerektől a nagyiig

De nem csak a gyermekek vannak veszélyben, bár valóban náluk sokkal magasabb arányban hallhatunk tragédiákról. A magánszféra védelme, a digitális lábnyom a felnőttek számára is éppúgy fontos. Az adatvédelem és internetes felhasználói szokások témakörben tartott kerekasztal-beszélgetés, ahogy az egész konferencia, rámutatott arra, hogy sok esetben még a tudatosnak vélt felnőttek sem tudják megvédeni magukat és magánszférájukat az online térben. Az online tér ugyanis már nem csak a számítógépeken létezik, és míg a számítógépes adat- és vírusvédelem mindenki számára egyértelműen fontos, addig az okostelefonok ilyen irányú felvértezése már csak elenyésző százalékban van jelen. Pedig napjainkban sokan többet neteznek mobilon, arról nem is beszélve, hogy legtöbbjük állandó bejelentkezésen van mind az emailfiókban, mind a közösségi portálokon.

Az idősebb korosztály szintén nem hagyható ki. Ők ritkábban interneteznek, még kevesebbet tudnak az adatvédelemről, azt sem tudják, milyen visszaélések történhetnek, milyen veszélyek leselkednek rájuk. Tehát nincs korosztály, akit ne érinthetne a téma.

Nem tiltani kell

Senki nem tudatos médiafogyasztóként születik, ahogy az sem elvárható egy fiataltól, hogy tudatos internetező legyen, de még a szülőktől, felnőtt emberektől sem. Az internetes bevándorlók, a szülői korosztály tanulta az internethasználatot, viszont sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az oktatási-tanulási folyamatban az interneten való munka, az interneten való keresés és létezés, mint az adatvédelem. Az internetes bennszülöttek számára ez a tanulási fázis kimarad. Ők gyermekkoruk óta a neten élnek, önmaguk fedezik fel azt. Ez nagy különbség, és még nagyobb veszélyforrás.

Szinte mondhatjuk, hogy cyberszocializálódnak a mai gyerekek, természetesnek veszik, hogy internetes kapcsolataik vannak, képeket és információkat osztanak meg magukról és másokról, ahogy kortársaik is. Sokkal nyitottabb ez a generáció az idegenek felé is, hiszen úgy gondolják, az online tér megvédi őket a valós veszélyektől.

Ezek azok a tévhitek, amelyeket fel kell oldani a fiatalok gondolkodásában. Ebben nagy szerepet kell vállalnia a tanároknak és a szülőknek, de éppúgy az idősebb testvéreknek és rokonoknak is. Nem hagyható magára egy gyermek az online térben sem, ahogy a játszótéren sem hagyjuk ott őket órákra.

Fontos viszont, hogy nem a tiltó magatartás a követendő. Az internet kitilthatatlan az emberek, így a gyerekek életéből is, viszont ha a szülők tiltják a netezést otthon, akkor az iskolában és a barátoknál töltött rövid időt sokkal intenzívebben kihasználják, és még kevésbé figyelnek oda arra, hogy hol és mit osztanak meg magukról. Beszélgetni kell velük, kérdezni őket internet-használati szokásaikról, és hagyni kell azt is, hogy ők kérdezzenek.

DSC_1045.jpg

Csak a gépet nyomják

A konferencián előtérbe került az is, hogy célszerű kisgyermekes családban központi helyre tenni a gyermek által is használható számítógépet. Ennek nem az a fő funkciója, hogy az anyuka vagy apuka a gyermek háta mögött állva elolvasson mindent, amit a gyermek ír, hiszen a magánszférát meg kell hagyni már egy tizenéves fiatal esetében is, viszont arra tökéletes, hogy a felmerülő kérdésekre azonnal választ kaphasson a gyermek, illetve be tudja vonni a szülőt a netezésébe.

Sok családban a közösségi oldalak mellett az online játékok is problémát okoznak, és gyakran sajnos a szülők nem tudnak kapcsolatot teremteni a gyerekükkel, mondván, „Mindig csak a gépet nyomja, és játszik”. Pedig ez a probléma is egyszerűen megoldható, csak a tanító szülői szerepből át kell ülni az érdeklődő, akár tanulni vágyó szülő szerepébe. Meg kell ismerni a játékot, amivel a gyerek játszik, így nem csak azt tudjuk meg, hogy milyen hatásokkal van rá, milyen veszélyei lehetnek ennek a játéknak, de lesz egy beszélgetési alapunk, így diskurzus teremthető a szülő és a gyermek között.

Azt sem tudják, mit csinálnak

Ahogy már előtérbe került, sok esetben a bántalmazó, zaklató gyerekek nem értik, mi rosszat csináltak, hiszen ők csak írogatnak a neten, beszélgetnek a barátaikkal. Fontos, hogy tudatosítani kell a gyermekben, hogy minden szavának súlya van, és ha valakiről csúnyát mond vagy ír másoknak, vagy gúnyolódik, akkor a másik gyereket ezzel megbántja.

„Like, ha te is utálod XY-t!” felhívások pár éve kezdődtek, és a több fiatal rendkívül szórakoztatónak tartotta, hogy az éppen aktuális ellenségét ilyen módon próbálja meg kiközösíteni. Azzal viszont nem számoltak, hogy esetleg egy ilyen poszt több száz, vagy ezer lájkot is kaphat. Ezután hatalmas bűntudat lett úrrá rajtuk, mikor észlelték, hogy a megnevezett osztálytársuk, akiről a posztot azért írták, mert árulkodott, vagy, mert nem engedte őket lesni az egyik dolgozatnál, már nem beszél senkivel, mindig sír, vagy már iskolába sem jár.

Utólag természetesen már másképpen gondolják, nem akartak ők rosszat, csak mérgükben a számukra biztonságot jelentő online térbe menekültek, hogy ott adjanak hangot bánatuknak.

A gyerekek, főleg ha egyedül vannak, sokszor nem ismerik fel, hogy mivel lehet megbántani valakit. Míg testvérek között már az első években kialakul, hogy ha az öcsire, hugira azt mondom, hogy hülye, akkor anya rám szól, hogy ilyet nem szabad, ne bántsd! a testvéredet, addig az egyke gyerekek első éveiből ez kimarad, hiszen kinek mondanák. Nem alakul ki náluk, főleg ha nincsenek rokon gyerekek vagy közeli baráti családok, a szeretet alapú kötödés másik gyerekek felé. A szakemberek szerint erre lehet megoldás, ha kisállatot vásárolnak a gyermeknek. „Te mit éreznél, ha valaki jönne és belerúgna a kiskutyádban? Na látod, így érezte magát az a kisgyerek, akire azt mondtad…”. A szülő, a család feladata tehát, hogy a gyermekben kialakuljon társai felé egy szociális érzékenység, fel tudja mérni, tetteinek súlyát.

DSC_1062.JPG

A szülők nem mernek kérdezni

Ahogy azt a konferencián megtudhattuk, felmérések alapján az online bántalmazásokról a szülők általában nem, vagy csak keveset tudnak, akármelyik oldalon is álljanak ők. Ha viszont kiderül, hogy egy szülő gyereke bántalmazott vagy épp bántalmazó, nem szakemberhez fordulnak. A bántalmazott gyermekek szülei gyakran rohannak a rendőrségre, és tesznek feljelentést tizenéves gyerekek ellen, míg a bántalmazó szülei inkább nem beszélnek a témáról, sem a gyermekkel, sem a másik szülőkkel.

Pedig ma Magyarországon rengeteg szervezet tud megoldást javasolni, vannak kimondottan ilyen gyermekproblémákkal foglalkozó intézmények, mint a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vagy a Safer Internet Program, de megoldási javaslatokat tudnak nyújtani családterapeuták, pszichológusok is.

A szakemberek egybehangzó véleménye az, hogy a szülők nem akarnak, vagy nem mernek kérdezni. Ahogy az internethasználat esetén felmerülő kérdésekkel sem keresnek fel szakértőket, úgy az online bántalmazás esetén sem kérnek segítséget. Pedig kérdezni nem ciki.

Fontos, hogy a szülők megértsék, és elfogadják, hogy az online térben való létezés, a cyber változások nyomon követése egy folyamatos tanulás, ami akkor lehet a leghatékonyabb, ha a gyermekkel együtt, összhangban végezzük. Együtt kell tanulni, együtt megérteni, így a szülő továbbra is kontrollt tud gyakorolni a gyerekek netezése felett, és mindezt úgy, hogy a gyermek is szívesen bevonja a szülőt online életébe.

Végezetül még egy fontos megjegyzés a konferencia kapcsán. Ahogy más zaklatás esetén, a cyberbullying területén is, az egykék, a magányos gyermekek a legveszélyeztetettebbek. Akiknek nincsenek testvéreik, vagy közeli barátaik, nem tudják korosztállyal megvitatni azt, hogy mit töltsön fel a netre, nem tud gyerekekkel beszélgetni arról, ha őt esetleg zaklatják, de sokszor a bántalmazók is közülük kerülnek ki, mert nincs körülöttük olyan gyerek, akár idősebb testvér, aki hasonló online térben mozogva felhívhatná figyelmét arra, hogy ő ezzel valakit megbánt, valakinek rosszat tesz, a kiírásának súlyos következményei lehetnek. Az egyke gyerekek esetén a tanárokra is nagyobb felelősség hárul, hiszen ők látják a gyerekeket egymás között. Ezért fontos, hogy a szülő-gyermek-tanár kapcsolat kiegyensúlyozott legyen, és a szülők igen is hallgassák meg, ha a tanár, figyelmeztető szándékkal beszámol egy-két iskolában történt eseményről, a gyermeke viselkedéséről. Hiszen mindenkinek közös a célja: megvédeni a fiatal, fejlődő és rendkívül érzékeny gyerekeket a veszélyektől és sérülésektől.