Az utóbbi hetekben az interneten terjedt egy videó, amelyben a Széll Kálmán téren berendezett kamunappali berendezési tárgyait néhány óra alatt elhordják az enyveskezű járókelők. A videóban leszögezik, hogy a bútorokat, könyveket és egyebeket elhordók nem statiszták, a végén viszont egyértelművé válik az is, hogy egy reklámról van szó. Az alkotás mediahekknek kiválóan működött, az események valódisága és a videó morális üzenete viszont a szakpszichológus szerint legalábbis vitatható.

Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy egy reklámról van szó. A videót készítő bank szeretné minél nagyobb számban értékesíteni a termékét, jelen esetben lakásbiztosításokat. Termékük eladási adatait úgy akarják fellendíteni, hogy az általuk készített videóval azt sugallják, hogy a Széll Kálmán téri járókelők (sőt, hát úgy nagyjából a magyarok) potenciális tolvajok, akik embertársuk lakásába sem átallanának betörni, hogy aztán onnan egy dohányzóasztallal vagy karosszékkel a hónuk alatt sietve távozzanak a villamossal.

A videó legvégén egyébként arra is sort kerítenek a készítők, hogy a „tolvaj” mellett a „bunkó” címkét is ráaggassák a magyarokra annak hangsúlyozásával, hogy a könyvek találtak gazdára utoljára. Mindenki rohanjon hát a legközelebbi fiókba biztosítást kötni, hiszen mire hazaér valószínűleg a szomszéd már rég felszedte a parkettát is. Ennek abszurditását talán nem kell tovább hangsúlyozni, bár annyit még érdemes megemlíteni, hogy ha ez valóban így lenne, azzal a biztosító járna a legrosszabbul, hiszen mindenkinek folyamatosan fizethetne, mint a katonatiszt.

Nyerj, hogy ellophassák

A helyzetet tovább súlyosbítja az a Facebook-alkalmazás, amelyben nyereményjátékra invitálják a tolvaj állampolgárt. Itt két kérdésre kell válaszolni: meg kell tippelni, hogy vajon mekkora volt az értéke az elhordott tárgyaknak, valamint arról érdeklődnek a felhasználótól, hogy ő melyik tárgyat vitte volna haza. Természetesen olyan válasz nincs, hogy egyiket sem. Még arra is ösztönzik a bunkó, tolvaj felhasználót, hogy minél több ismerősét is hívja meg játszani, mert ha sok azonos tipp érkezik, akkor azok nyernek, akik a legtöbb ismerősüket hívták meg. Slusszpoén, hogy a játékkal lakberendezési utalványt lehet nyerni, csak tudnám vajon minek, ha úgyis ellopják.

KaH_logo.jpg

Természetesen száz százalék bizonyossággal nem zárható ki, hogy minden ténylegesen úgy történt, ahogy a (vágott) videón szerepel, és nem megrendezettek az események. Vannak azonban bizonyos jelek, amelyekből talán arra következtethetünk, hogy mégis inkább statiszták voltak a főszereplők. Vegyük ezeket sorra:

  • Nem életszerű, hogy egy bekamerázott tér közepén bárki felvállalja a lopást, különösen akkor, ha a felvétel készítésére külön is felhívják a figyelmet.
  • Állítólag három rejtett kamerával vették fel az eseményeket, az összevágott videón viszont ez többnek tűnik. Az állítólagos tolvajok ráadásul szinte mindig a kameráknak megfelelően viselkednek, a kamera eseteként nagyon közel van hozzájuk és szinte minden tárgy útját sikerült nyomon követni.
  • Érdemes megfigyelni, hogy az állítólagos tolvajok öltözékét, amelyből kiderül, hogy valószínűleg olyan társadalmi réteghez tartoznak, ahol életszerűbb ez a fajta viselkedés.

Megkértünk egy pszichológus, egyetemi docenst is, hogy mondja el benyomásait a videón szereplők viselkedésének életszerűségéről. A névtelenül nyilatkozó szakember szerint ugyan szerinte is elképzelhető, hogy valóban ellopkodták a tárgyakat, ám furcsállja, hogy azoknak valamivel több mint egy óra alatt, apránként kélt lába, és nem gyorsan kapkodták szét.

Amint valaki belekezd, onnantól kezdve megváltozhat a cselekvés lélektani címkézése, és előtérbe kerülhet „nem lehet hozzányúlni“ helyzetészlelés helyett, a „mindenki hozzányúlhat, én is” érzés, és ez gyorsan beindíthatja az eseményeket – fogalmazott a szakértő.

scrs.JPG

Ezek egyenként persze mind csak közvetett bizonyítékként vehetőek számba, de az összes együtt azért elég arra, hogy komoly kételyeink támadjanak.

Féljél felebarátodtól!

Ha pedig nem megrendezett az eseménysor, morálisan akkor is elítélendő a kampány. Egyrészt tévesen sugallja, hogy az ilyenfajta lopás a magyarokra jellemző nemzeti sajátosság (habár ebben nagy szerepe volt a médiának is, ahol jellemzően Így lopnak a magyarok címmel jelent meg a videó). Másrészt a videón látható tevékenység sem de facto, sem de jure nem tekinthető lopásnak: közterületen valakik otthagytak láthatóan valamilyen oda nem illő dolgot, amelynek egyértelműen nincs gazdája. Ezt azonosítani olyan lopással, amikor valakit szándékosan saját tulajdonától, értékeitől fosztanak meg, helytelen és téves.

Gyakran szeretjük a reklámokat, tiszteljük a kreativitást és a jó szándékot. Viszont messzemenően elítéljük azt, hogy egy bank olyan reklámmal promotálja egy termékét, amely alapvetően az emberek egymástól való félelemérzetére épít, sőt igyekszik erősíteni azt.