Szerda reggel megnyitotta kapuit a magyar mezőgazdaság legnagyobb szakmai rendezvénye, az AGROmashEXPO és AgrárgépShow a budapesti HUNGEXPO területén. 30 000 négyzetméteren sokak számára talán meglepő módon igazi csúcstechnikák várják az érdeklődőket. A legújabb, műholdak segítségével automatikusan kormányzott traktorok, vezeték nélkül beállítható munkagépek – a legegyszerűbb megoldásoktól a legfrissebb innovációkig minden látható az agrárkiállításon január 29. és február 1. között.

Korábbi bejegyzésünkben már érintettük a mezőgazdaság fejlődését, az agrár-technológia újdonságait. Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás egy olyan rendezvény, ahol mindegy kézzel foghatóan jelenik meg. Budapesten összegyűlnek az ország gazdálkodói, és szemügyre veszik, miben változtak a gépek, rendszerek egy év alatt – mert bizony ilyen rövid időn belül is változtak.

A szakértők egyetértenek abban, hogy napjainkban a fejlesztések elsősorban már nem a mechanikai újításokban merülnek ki, sokkal inkább az intelligencia jelenik meg a mezőgazdasági gépeknél is, valamint az ember-gép-kapcsolat átalakulása. A fő cél az, hogy minél pontosabban, minél költségkímélőbben dolgozhassanak a gazdák a földeken, hogy a szigorodó környezetvédelmi követelményeknek is megfelelve, az egyre komolyabb kihívások mellett is növelhessék a termésmennyiséget, csökkenthessék költségeket. Erre pedig bizonyíték a HUNGEXPO területén felsorakozott rengeteg technológia, az egyik fő csapásirány pedig a kommunikáció megkönnyítése.

Alkatrész a tábla közepéről

Az egyik ismert svéd mezőgazdasági gépgyártó, a Väderstad komoly innovációval várja a látogatókat: az AgrárUnió mezőgazdasági szaklap cikke szerint az E-Service rendszer segítségével a munkagép – ebben az esetben egy vetőgép – vezeték nélkül, egy iPad használatával vezérelhető, állítható be a traktorból. Ehhez a cég még egy saját tartót is fejlesztett, amin különböző funkciógombok segítik a gépkezelőt. Ehhez ajánlja kiegészítőként a Väderstad az E-Control szolgáltatását, amellyel a gépkezelő akár a fülkéből kiszállva, a munkagép mellett is elvégezheti a szükséges beállításokat. Ezen kívül egy külön alkalmazással azt is lehetővé teszik, hogy a tábla közepén rendelhessünk alkatrészeket.

A programon keresztül kapcsolatba lehet lépni a kereskedővel, és mivel robbantott ábrákkal kiegészített katalógus érhető el vele, így a munkagép mellől lehet elküldeni a megrendeléseket. Az E-Service-funkció, és a hozzá csatlakozó szolgáltatások forradalmain új megoldást jelentenek, és bár jelenleg csak egyetlen típushoz választható, az év végére várhatóan a cég minden vetőgéphez elérhető lesz.

Középpontban a műholdak

Az úgynevezett precíziós gazdálkodás egyre népszerűbb a hazai mezőgazdasági termelők körében. Ennek egyik alapja a műholdas rendszerek használata, amellyel kapcsolatban a szakmai kiállításon is rengeteg információt gyűjthet be a gazdálkodó. A rendezvényen megjelenik például a Landasin-Agrogazda, a hazai piac egyetlen GPS-es sorvezető-készülék gyártója, amely egy magyar robotpilóta rendszer kifejlesztésébe is belekezdett. Az LD-Agro mezőgazdasági gépvezérlési rendszer tesztelése 2014 tavaszán kezdődik, a forgalomba várhatóan nyár végére kerülhet. Az Axiál Kft. a Topcon mezőgazdasági precíziós eszközöket mutatja be mindennapos, látványos elemekkel tűzdelt „5-let Show-ján”, de a másik vezető agrárcég, a KITE Zrt. is külön standon mutatja be a precíziós gazdálkodás eszközeit; navigációs eszközöket, párhuzamos nyomkövetőt, érintőképernyős kijelzőt, és más hasonló termékeket.

Ezek a technológiai megoldások komolyan csökkenthetik a költségeket a gazdaságban. Mivel a termelési költségek mintegy felét az úgynevezett inputanyagok teszik ki, mint a műtrágya, növényvédőszer, a vetőmag, így ezeken lehet a legjobban spórolni, ha okszerűen, csak a legszükségesebb mennyiségeket juttatjuk ki a földekre.

A láncfűrész, ami érzékeli a környezetét

A kiállításon természetesen nem csak mezőgazdasági gépek várják a látogatókat, a szakmai programon a kertészet, borászat és az erdőgazdálkodás is megjelenik. Az erdészeti gépek között a mindenki által jól ismert STIHL mutat be olyan újdonságot, amely bizonyítja, hogy a fejlesztők napjainkban nem a mechanikai megoldásokat helyezik előtérbe – sokkal inkább az elektronikait. Az M-Tronic rendszer ugyanis egy motorvezérlő, amelynek segítségével a fűrész, fűkasza vagy egyéb gép üzemanyag-adagolása teljesen elektronikusan vezérelt. Az Erdő-Mező Online erdészeti szakportál cikke szerint az elektronika automatikusan szabályozza a láncfűrész valamennyi üzemállapotában a gyújtási időt és az üzemanyag-adagolást, méghozzá a külső feltételektől, vagyis a hőmérséklettől, a tengerszint feletti magasságtól és az üzemanyag minőségétől függően.

Az M-Tronic rendszernek köszönhetően egyáltalán nincs szükség a porlasztó kézi beállítására, amely sokszor okozott bosszúságot a munkásoknak. A gép tehát érzékeli a környezetét, és ahhoz képest állítja be magát. A használónak pedig nincs más dolga, minthogy egyetlen gombot megnyomjon – és kezdődhet is a munka.

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow január 29. és február 1. között várja a látogatókat a HUNGEXPO területén.