Pár óra alatt bejárta az internetet Kálmán Olga, az ATV Egyenes Beszéd című műsorának műsorvezetője és Schiffer András LMP-társelnök közötti tegnap esti beszélgetés. A műsorvezető mindenféle szakmaiságot levetkőzve, a nézők szeme láttára kiakadt Schiffer német megszállás emlékművel kapcsolatos véleményén. Úgy látszik, van valami levegőben ezen a héten: a Obersovszky Péter, az MTV riportere Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével készített interjút hétfő esti műsorában, és valami csoda folytán elfelejtette megkérdezni vagyonnyilatkozatáról.

Hiszti a túlméretezett hiszti miatt

Különös beszélgetés zajlott tegnap este az Egyenes beszédben Kálmán Olga műsorvezető és Schiffer András LMP-társelnök között. A téma a német megszállás emlékmű építésének tegnapi megkezdése volt a Szabadság-téren, ami ellen ellenzéki politikusok és tüntetők is tiltakoztak a helyszínen. Az emlékmű megítélése korántsem egységes, de mi ezt a vitát meghagyjuk a politikusoknak és a történészeknek. Ehelyett azokkal a szakmai kérdésekkel foglalkozunk, amelyek a tegnapi esti tévés interjúval kapcsolatban vetődnek fel.

Már a műsor első pár perce után kibontakozik a gyönyörű a történet. Kálmán Olga bejelenti, hogy bár eredetileg a választási eredmények lett volna a téma, a Szabadság-téren történteteket nem tudja szó nélkül hagyni, és kikéri a politikus véleményét az ügyről. Schiffer elmondja, hogy bár maga is elítéli a kormány emlékműkoncepcióját, az ellenzék reakcióját is túlzásnak tartja. Pont arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány provokációval és az ezzel kiváltott műbalhéval próbálja elterelni a szót az olyan dolgokról, mint a munkahelyteremtés, az ellenzék pedig partner ebben. Arra is célozgat, hogy a választás eredménye és a szélsőjobboldal előretörése is ennek az örök komcsizás-fasisztázásnak köszönhető. Mondanunk sem kell, süket fülekre talál.

Kálmán Olga közli, hogy a politikusnak nincs igaza, nem fogadja el a véleményét, és teljesen bepöccen, amikor túlméretezett hisztériának nevezi az ellenzék tiltakozását. Utána megállás nélkül ezen a kifejezésen lovagol. „Ez egy hisztéria, egy túlméretezett hisztéria?”- teszi fel a kérdést újra és újra. Miután Schiffer nem hajlandó azt mondani, amit a műsorvezető elvár tőle, megkérdezi, hogy biztosan jól értette-e a kérdést: ”Azzal ugye tisztában van, hogy itt nem művészeti-ízlésbeli kérdésről van szó?”.

egyenes_beszed_1397036606.jpg

(Forrás: www.arokkantisember.blog.hu)

Miután tisztázzák, hogy nincs szó félreértésről, Kálmán Olga megjegyzi, hogy reméli ez csak Schiffer véleménye, nem pedig az LMP-é. A végén egy kisebb kitérő után azt próbálja sulykolni, hogy a politikus a Jobbik álláspontjával ért egyet az emlékmű kérdésében. Mert hát ugye, ha a baloldali ellenzékkel nem ért egyet, akkor más lehetőség szerinte nincs.

Amíg a politikus kampányol, a riporter beégeti magát

Azzal önmagában nincs baj, hogy a műsorvezető nem értett egyet, de egy riporter, akit ráadásul az ország egyik legjobbjaként tartanak számon, nem engedheti meg magának, hogy ilyen durván kiessen a szerepéből, a saját véleményét sulykolja, és megpróbálja minden áron az interjúalany szájába adni azt. Még akkor sem illik ezt csinálni, ha mindenki tudja, hogy a baloldali ellenzék médiumáról van szó. Pártmédium ide vagy oda, a szervilitásnak is van határa.

Schiffer ebben a kicsit több mint tízperces beszélgetésben elmond egy komplett kampánybeszédet. Kezdettől határozottan jelzi, hogy nem dől be a kormány provokációjának, megpróbál mindkét oldaltól elhatárolódni, és rávilágítani, hogy szimbolikus harcok vívása helyett, az ország valós problémáival kéne foglalkozni.

Kálmán Olga sztárriporter pedig egyik percről a másikra lejáratja magát. Mi is az, amit nem csinál egy profi riporter? 1) Nem ad szavakat az interjúalany szájába, 2) nem hisztizik, és 3) nem mondja azt az interjúalany véleményére, hogy: „De ebben nincs igaza”. A Magyar Narancs Online tavalyi interjújából kiderül, hogy fél évvel ezelőtt mit gondolt a műsorvezető az ilyen vitapartnerekről. Kicsit vicces most ezt olvasni, Kálmán szépen elvitatkozhatna pár hónappal ezelőtti saját magával:

„Az a nem jó vitapartner, aki ragaszkodik egy mondatához, és mindenre ugyanazt a sztereotip szöveget vágja rá. Kitalálja magának, hogy “pitypalatty”, és ha hússzor rákérdezel, akkor is pitypalatty, ha cáfolod, akkor is pitypalatty. Na, ezekkel a beszélgetőtársakkal nem nagyon lehet mit kezdeni, igazi energiavámpírok.”

olga_vs_olga.png

Obersovszky ismét alakított

A Kálmán Olga versus Schiffer András eset többekben a legendás Obersovszky Péter–Schmitt Pál-interjút idézte. Az MTV műsorvezetője 2012-ben a plágiumügy robbanása után készített interjút a volt köztársasági elnökkel, és kérdésnek álcázott mondataiban sorra megadta, hogy riportalanya milyen válaszokat adjon, ezzel segítve őt a védekezésben. Később a MÚOSZ is megrótta ezért: nemcsak etikai, hanem újságírói szakmai hibát is elkövetett.

Hétfőn ismét történt egy félelmetesen hasonló eset, amikor az Este című műsorban Obersovszky Péter beszélgetett Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével. Sok mindenről szó esett a műsorban, egy dolog azonban teljesen kimaradt: a többször átírt vagyonnyilatkozat és a vagyonosodás ügye, ami hetek óta az egyik legforróbb közéleti téma. Logikus, hogy a közmédiánál dolgozó újságíró nem kérdez be a kormány emberének, de ez azért mégis túlzás, mivel a műsor nézőinek nagy része nyilvánvalóan csak azért ült le akkor a tévé elé, hogy Rogán szájából halljon friss információkat az ügyről.

A fentieket olvasva már senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy a hazai tévécsatornák többsége párttelevízióként működik. Szégyen, hogy még az objektivitásra való törekvés csíráját sem látni egyik oldalon sem, az pedig egyszerűen ostobaság, hogy a függetlenségnek még a látszatát sem próbálják fenntartani. Csak olyan média alakíthatja az emberek gondolkodását, amelyik hiteles. A magyar csatornák között sajnos nincs ilyen.

És akinek ismerős lett volna ez az egész, nem tévedett: a Monty Python évekkel előzte Kálmán Olgát.