Annyira brutális lett, hogy 21 óra előtt tiltják a vetítését a DOE (Department of the Environment, észak-ír kormányszerv) legújabb közlekedésbiztonsággal kapcsolatos spotjának, mely egy egész általános iskolai osztály feláldozásával hívja fel a figyelmet a gyorshajtás következményeire.

Alapvetően osztjuk azt a nézetet, hogy egyegy sokkoló társadalmi célú hirdetés javíthat a világon, de amit az alábbi videóban láttunk, az még nekünk is nehezen emészthető. (Figyelem, csak erős idegzetűeknek!)

Az egyperces filmben egy fiatal sofőr elveszíti az irányítást az autó kormánya felett, és egyenesen egy csapat piknikező nyolcévesbe csapódik. A végeredmény sejthető, és bár legszívesebben felejtenénk, a záróképsorok és a híres Guns&Roses-átdolgozás többé nem ereszti a nézőt.

Emlékezetes, mégis betiltották

Az észak-ír baleset-megelőzési kampány célja felhívni a figyelmet, hogy 2000 óta 31 gyerek – ez éppen egy általános iskolai osztály létszáma – halt meg gyorshajtás miatt bekövetkezett autóbalesetben. Bár reklámpszichológusok szerint egy cselekvésösztönző spot annál jobb, minél emlékezetesebb, a médiafelügyelet mégis főműsoridőn kívül helyezte az ír Környezetvédelmi Minisztérium (DOE) felhívását mondván, hogy az zavarhatja az érzékenyebb televíziózók nyugalmát. Azaz egy állami szerv letiltott egy másikat.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen kiskorúakat ábrázoltak áldozatként, Mark Durkan miniszter azt válaszolta, hogy a gyermekek elütésétől való félelem egyike azon kevés tényezőnek, amely miatt a sofőrök valóban a fékre lépnek. “A gyorshajtás az emberi viselkedés eredménye, egy egyszerű választás, amely során a sofőr szabadon dönt. Nem szabad elfelejteni, hogy az esetleges ütközés során a magas sebesség minden egyéb körülményt és esélyt tovább ront. Ha a gyorsaságot emberi hibával vagy váratlan eseménnyel kombináljuk, tragikus végeredményt kaphatunk, tehát elengedhetetlenül fontos, hogy mindannyian felelősséget vállaljunk magunkért és a többi autósért.” – nyilatkozta sajtóközleményben 

images.jpg

Váratlan körülmények vs. gondatlanság

Írországban 2000 és 2013 között 391 ember halt meg és 2.903 sebesült meg komolyabban a közutakon megengedett sebesség átlépése miatt, ráadásul a számok várhatóan idén még tovább nőnek. A legtöbb balesetet egyébként a 17-24 év közötti férfiak okozzák a DOE legújabb kutatása szerint, akik sokkal inkább a váratlan körülményekben keresik a hiba okát, mint saját gondatlan viselkedésükben. “A kampány feladata, hogy egyszer és mindenkorra eloszlassa ezt a hamis képet, s felhívja a felelőtlenség potenciális következményeire a figyelmet!” –tette hozzá az észak-írországi rendőrség kapitánya, Stephen Martin.

Önnek is égett már a retinájába valamelyik reklám? Kommentben várjuk a véleményeket!

/Forrás: Daily Mail/