PR-asszisztens, szövegíró, account, onlinemarketing-munkatárs és még sorolhatnánk. A kommunikációs szakma iránt érdeklődő pályakezdő naponta találkozik ezekkel a kifejezésekkel, de többnyire fogalma sincs, hogy mit jelentenek. Nem könnyű így az elindulás, de szerencsére egyre több ügynökség vesz a szárnyai alá ambiciózus fiatalokat. Balatoni Zsófiát, a MAKSZ (Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége) PR-szekciójának elnökét most induló gyakornoki programjukról, Marosi Gergőt, a Mito + a haverok szövegíróját az Intro nevű kezdeményezésről kérdeztük.

Copywriter_1.jpg

Javítani kell a PR-szakma PR-ját

A MAKSZ (Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége) idén megalakult PR-szekciójának tagügynökségei  az ACG Pro, a Café PR, a Grayling, az Uniomedia és a Well PR – nemrég közös gyakornoki program indításáról döntöttek. Balatoni Zsófia, az Uniomedia ügyvezetője és a MAKSZ PR-szekciójának elnöke szerint a szekció fő célja a szakma színvonalának növelése, megítélésének javítása, a gyakornoki program pedig szintén ezekhez a célokhoz kapcsolódik, hiszen mindehhez a megfelelő utánpótlásról is gondoskodni kell.

Az öt ügynökség megállapodott, hogy bizonyos elemeket mindannyian biztosítanak a gyakornokaiknak: bevonják őket az ügyfélkapcsolati munkába, legalább egy alkalommal tantermi képzést kapnak, illetve fejlődésüket mentor segíti. A képzés hiánypótló, mivel a magyar PR-szakmában nincsenek ehhez hasonló, sztenderdizált gyakornoki programok. A programra bárki jelentkezhet, de ugyanúgy felvételi van, mint az állásjelentkezéseknél.

Az Uniomediánál általában egyszerre két gyakornokot tudnak fogadni, de mindegyik ügynökség maga dönti el, hogy hány gyakornokkal foglalkozik egyszerre. Ugyanígy a fizetésről is egyénileg döntenek a gyakornokokat fogadó ügynökségek. Balatoni elmondta, hogy már a közlemény megjelenése után alig egy órával több mint tíz jelentkezés volt, ami szerinte szintén bizonyítja, hogy hiánypótló kezdeményezésről van szó.

getting-your-first-hr-job-5-tips-that-can-help.png

Balatoni szerint a vezető PR-ügynökségek felismerték, hogy vannak közös érdekeik, és bár konkurenciát jelentenek egymásnak, együtt kell működniük. Számos kérdés és probléma vár megoldásra a szakmában: az egyik a PR-tevékenység hatékonyságának a mérése, amire egyelőre nincs egységes szakmai sztenderd. Ezenkívül a MAKSZ a szakmát és a potenciális ügyfeleket is tanítani szeretné arról, hogy mire jó a PR, hogy néz ki ez a piac. Szeretnék, ha minél több nagyobb ügynökség sajátjának érezné ezeket a célokat, és csatlakozna a szövetséghez.

A gyakornoki programra a MAKSZ-nál, illetve az öt ügynökség bármelyikénél lehet jelentkezni. A MAKSZ-nál Bende Bori projektvezető várja az emaileket a bori@maksz.com címen. 

Gyakornoki állás helyett tudást adnak

A reklámszakmában is indult idén hasonló kezdeményezés, aminek a szakma iránt érdeklődő pályakezdők segítése volt a célja. Az Intrót a Mito + a haverok két munkatársa, Pőcze Balázs kreatívigazgató és Marosi Gergő szövegíró indították el februárban. Az ingyenes szövegíróképzés mögötti motivációt akkor stílusosan két lényegre törő mondatban foglalták össze: “A szakmának kreatív fiatalokra van szüksége. A fiataloknak meg segítségre.” Később ezt bővebben is kifejtették a Reklám Klubnak adott tavaly decemberi interjúban. Az Intro 8 résztvevővel indult, és a MAKSZ gyakornoki programjához hasonlóan, ez is hiánypótló volt, hiszen Magyarországon nem nagyon képeznek szövegírókat.

creativity-signpost.jpg

Marosi Gergőt kerestük meg az első évfolyammal kapcsolatos tapasztalatokkal és a jövőbeli tervekkel kapcsolatban.  Az Intro célja az volt, hogy a 9 x 4 órás képzés végére a résztvevők össze tudjanak rakni egy portfóliót, így indulhassanak kreatív versenyeken, és állásjelentkezésnél jól meg tudják oldani a próbafeladatokat. A Mitósok gyakornoki vagy állandó helyet nem tudtak ígérni senkinek, de azt igen, hogy a résztvevők ismeretlen dologgal nem fognak találkozni, ha később lehetőségük lesz kipróbálni magukat a szövegírás területén.

A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy ez sikerült is, az egyik résztvevő pedig azóta el is tudott helyezkedni. Marosi elmondta, hogy ők maguk is rengeteg inspirációt kaptak a lelkes csapattól, és jövő februárban tervezik a második évfolyam indítását.

Fotó: 1 2 3

 

Jön az októberi Média 2.0 Meetup!

A kommunikációszakosok sokszor nem tudják, mire lesz jó, amit tanulnak. A szakma egyelőre nem igazán segít a választásban egyetem után. Mi szeretnénk. Találkozó kommunikációszakosoknak, pr-osoknak, médiásoknak, marketingeseknek, egyetemistáknak, szakmabelieknek és érdeklődőknek. Egy sör mellett.

Meghívott előadók:

B. Csejtei Ildikó, médiakommunikációs szakember, a Sanoma és a TV2 Csoport volt marketingigazgatója
A kereskedelmi csatornák és a bulvármédia szimbiózisa

Aczél Petra, egyetemi docens, BCE kommunikáció
Médiaműveltség mint kulcskompetencia

Időpont: 2014. október 14.

A helyszín: Hamarosan!

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, itt kell regisztrálni.

Itt vagyunk a Meetup.com-on.