Különös jelentőséggel bír két 1964-es amerikai bírósági eset egyesítése, mert ez a tény önmagában kimondja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a civil újságírást ugyanaz a védelem illeti meg, mint a hivatásos újságírókat. Erre hívja fel a figyelmet egy, a Georgia Egyetem egyik professzora által publikált elemzés.

Egy, az USA Legfelsőbb Bírósága által még 1964-ben hozott ítélet nemrég elkészült elemzése alapján az újságíró definíciója nagymértékben kitágult. A két egymással összefüggő esetről hozott ítélet közrejátszott azon alapvető szabadságjog megmaradásában, hogy az Egyesült Államok Alkotmányának Első Kiegészítésében foglalt jogokra hivatkozva bárki szabadon kifejezhesse gondolatait, véleményét vagy érzéseit.

Az ítéletről szóló cikk, amelyet William E. Lee professzor, a Georgia Egyetem, Grady College of Journalism and Mass Communication oktatója jegyez, a Georgia Law Review-ban jelent meg. A két, eredetileg külön kezdett, majd a Legfelsőbb Bíróság által egyesített ügy a New York Timesban 1960-ban megjelent szerkesztőségi felhívás kapcsán indult, amelyben az újság a polgárjogi mozgalom támogatására szólított fel és a polgárjogi aktivisták rendőrségi zaklatása és hátrányos megkülönböztetése miatt élesen kritizált több állami szervet.

a-person-with-an-ipad-tak-008.jpgCivil tudósítás napjainkban

L. B. Sullivan, az Alabama állambeli Montgomery közbiztonsági felügyelője pert indított a New York Times ellen rágalmazásért – annak ellenére, hogy a cikk név szerint nem említi Sullivant –, majd külön perben eljárást kezdeményezett négy fekete bőrű alabamai lelkész, polgárjogi harcos ellen is, akik látszólag támogatták a felhívás megjelenését, bár később kiderült, hogy valójában a megkérdezésük és tudtuk nélkül került a nevük a szerkesztőségi felhívásra. A mérföldkövet jelentő New York Times kontra Sullivan per az Egyesült Államokban eléggé ismert, mert a precedensjogra épülő amerikai jogrendszerben azóta is hivatkozási alap azokban a bírósági ügyekben, amelyek valamely sajtótermék ellen indulnak állami vagy kormányzati szervek kritizálása miatt, és ezért a sajtószabadság megerősítéseként tekintenek rá.

Az Abernathy kontra Sullivan viszont kevéssé ismert ügy, hiszen az USA jogtörténete, valamint a szabadságjogok szempontjából kisebb jelentőséggel bír. (Ralph Abernathy az egyik perbe fogott polgárjogi aktivista.) Az alabamai bíróság a New York Times és a négy polgárjogi harcos felelősségét állapította meg, az ő fellebbezésük nyomán került az ügy a Legfelsőbb Bíróságra, amely viszont felmentette őket az Alkotmány Első Kiegészítése alapján.

A most megjelent cikk a Legfelsőbb Bíróság azon döntésének jelentőségére hívja fel a figyelmet, amelyben a két ügyet összevonta, mert ezzel azt mondta ki, hogy a profi sajtótermékeknél dolgozó újságírókkal megegyező védelemben részesülnek az ún. civil újságírás képviselői, azaz a nem hivatásos újságírók is. A döntés jelentőségéből az sem von le semmit, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtt végül bizonyítást nyerhetett, hogy a négy polgárjogi vezetőnek semmilyen köze nem volt a felhívás közzétételéhez.

Miért fontos ez? Napjainkban, amikor bárki indíthat blogot, online újságot, mobiltelefonja segítségével pedig bárhol, bármikor válhat ad hoc újságíróvá, óriásira növekedett annak a jelentősége, hogy a független vagy akár csak botcsinálta újságírók ugyanolyan biztonságban érezhessék jogukat arra, hogy szabadon kifejthetik véleményüket, mint a bármelyik sajtóterméknél dolgozó hivatásos újságírók. Nem beszélve arról, hogy sok országban nem kell végzettség vagy kamarai tagság ahhoz, hogy valaki újságíró legyen, így valójában nehéz megmondani, ki számít annak. A döntésnek köszönhetően az olyan alternatív kifejezésformák is fejlődnek, amelyek nem illeszkednek a szólásról, hagyományos sajtóról tradicionálisan kialakult elképzeléseinkbe.

A professzor cikke kiemeli azt is, hogy a bíróságoknak manapság gondot okoz, hogyan határozzák meg a nem hagyományos újságírók jogait, vagy egyáltalán az, hogy meghatározzák, mi számít sajtónak.