Az introvertált és extrovertált emberek sok dologban különböznek egymástól. Az egyik különbség a konfliktuskezelés, ami különösen nagy probléma lehet, ha két különböző személyiségtípus alkot egy párt. Volt már, hogy alig várta, hogy együtt tölthesse az estét a párjával, ő pedig közölte, hogy inkább egyedül szeretne lenni? Ekkor úgy érezte, hogy már nem szeretik? Az is megfordult a fejében, hogy párja másba szerelmes? Jó eséllyel az okozta a problémát, hogy nem ugyanarra van szükségük ahhoz, hogy igazán feltöltődjenek. Valentin nap alkalmából összegyűjtöttünk négy kommunikációs tippet introvertált-extrovertált pároknak, amely mindenkinek segíthet, hogy jobbá tegye a párkapcsolatát. 

Ismerős sztori?

Sophia Dembling amerikai újságíró idén januárban jelentette meg Introverts in Love (Szerelmes introvertáltak) című könyvét. A könyvhöz 50 introvertált embert kérdezett meg arról, hogy hogyan kezelik a konfliktusokat egy párkapcsolatban. Az interjúalanyok válasza egybehangzó volt: rosszul.

A szerző egyik interjúalanya hajlamos a passzív agresszív viselkedésre: korábban, ha valamivel megbántotta a partnere, elfojtotta az érzéseit, és nem mondott semmit addig a pontig, amíg elkerülhetetlenné vált a konfliktus felvállalása, utána pedig egyszerre kirobbant belőle minden. A férje viszont egy erősen extrovertált ember, aki egy probléma felmerülésénél gondolkodás nélkül elmondja, hogy mi zavarja. Ezzel együtt jár, hogy ha látja párján, hogy ideges, nem engedi bezárkózni: addig kérdezősködik, amíg ki nem húzza belőle, hogy mi a baj.

cuki1.jpg

Kristennek ez nagyon tetszik, és férje viselkedésének hatására ő is változni kezdett: ma már könnyebben beszél a problémákról, és ez más emberekkel való kapcsolataira is kihat. Ha az introvertált ember beismeri magának és a másik fél előtt is felvállalja, hogy hajlamos magában tartani a problémákat és, hogy ez veszélyes a kapcsolatra, akkor a másik fél tud neki segíteni.

Az introvertált emberek sokfélék, nem mindenkinél működik ugyanaz a módszer. Valakinek idő kell egy probléma felmerülése után, és csak némi egyedüllétet és gondolkodást követően tud hatékonyan beszélni róla.  Fontos viszont, hogy aki így működik, magától hozza fel a témát, ha már készen áll a beszélgetésre, és ne hagyja elsikkadni abban a hitben, hogy ha nem hozzuk fel többet, akkor megszűnik a gond. És ne is várjuk el, hogy megint a másik fél hozakodjon elő vele, miután türelmet kértünk tőle.

Az introvertált nem antiszociális

A pszichológusok (viszonylag elavult felosztás szerint) két személyiségtípust különböztetnek meg: introvertáltat és extrovertáltat. Sok a téves sztereotípia ezekkel kapcsolatban, ezért nem árt tisztázni néhány dolgot. Az introvertáltság például nem azonos a szégyenlősséggel: valójában egy extrovertált ember is lehet félénk. Az introvertált nem egyenlő az antiszociális léttel sem: mindkét személyiségtípus ugyanúgy szereti az embereket és igényli mások társaságát. 

A különbség az, hogy az introvertáltaknak és az extrovertáltaknak különböző (egymást kiegészítő) módszereik vannak arra, hogyan küzdenek meg a stresszel, és elégítik ki érzelmi szükségleteiket. Az introvertáltak inkább önreflexívek, olyan helyeket keresnek, ahol szabadon hozzáférhetnek belső élményeikhez. Az extrovertáltak ezzel ellentétben hajlamosak arra, hogy olyanokat keressenek, akikkel közösen tudnak választ találni a kérdéseikre, párbeszéddel.

Annak ellenére, hogy világosan körülhatárolható kategóriákról van szó, nem igaz, hogy a besorolás alapján mindent tudunk a másikról. Az introvertált versus extrovertált tengely ugyanis csak egy az ember személyiségének számtalan összetevője közül. Az is fontos, hogy egyik kategória sem jobb vagy értékesebb a másiknál (itt olvashat arról, hogy a marketing szakmában például melyik miért előnyös). Ezt bizonyítja az ambivertált kategória nem régi megjelenése, főképp üzleti kézikönyvekben. Azokat hívják ambivertáltaknak, akik egyszerre birtokolják az introvertáltság és az extrovertáltság előnyeit, vagyis magabiztosak, de nem túl nyomulósak, így könnyen érnek el sikereket az üzleti életben. 

Introvertált és extrovertált egy párkapcsolatban

A pszichológusokat régóta foglalkoztatja, hogy mi a hosszú távon is jól működő párkapcsolat titka. Összetett kérdésről van szó, a konfliktusok hatékony kezelése, azaz a megfelelő kommunikáció azonban bizonyítottan az egyik. A konfliktus az emberi kapcsolatok és a párkapcsolatok velejárója. Senki sem örül ennek, de az a helyzet, hogy ha sosem volt még konfliktus egy kapcsolatban, akkor annak egy oka lehet: az egyik fél vagy mindkettő mindent megtesz azért, hogy elkerülje.

bacsis.jpg

Nem egyszerű helyzet, amikor egy introvertált és egy extrovertált ember van együtt, mert a két embertípus teljesen másképp kezeli a konfliktusokat. Míg az introvertált inkább úgy van vele, hogy hagyjuk, ne is beszéljünk róla, az extrovertált nem tudja szó nélkül hagyni a dolgokat. Amikor az extrovertált ember érvel, abban nemcsak több szó kap helyet, de több érzelem is, míg az introvertált emberek racionálisabbak és nehezen fejezik ki az érzelmeiket. Attól függetlenül, hogy az extrovertált hangosabb, nem feltétlenül dühösebb, egyszerűen azért hangos, mert ő ilyen.

Konfliktus esetén egy ilyen párnál három lehetséges forgatókönyv van:

  1. Az extrovertált hangot ad a problémának, nem spórolva a szavakkal és az érzelmekkel. Az introvertált pedig ettől megijed, és szó nélkül alkalmazkodik a másik akaratához, vagy magában őrlődik, ahelyett, hogy a másikkal beszélné meg a dolgot.

  2. Az extrovertált ilyenkor bedőlhet a hamis látszatnak, hogy minden el van rendezve, de van más út is. Ahelyett, hogy elfogadja ezt a helyzetet, megpróbálhat minden áron kihúzni valamit a másikból, és ténylegesen megbeszélni a problémákat.

  3. Van egy harmadik választás is: a két különböző típusú fél már megbeszélte, hogy miben különbözik a konfliktusok kezeléséhez való hozzáállásuk és együtt dolgoznak azon, hogy a lehető legjobban kezeljék a konliktushelyzeteket.

Egy introvertált és extrovertált ember közötti kapcsolat lehet kielégítő mindkét félnek, de ehhez meg kell valósulnia a harmadik forgatókönyvnek, amihez sok kommunikációra és kompromisszumra van szükség.

Melyik a legjobb párosítás?

Elsőre úgy tűnhet, semmi sem indokolja, hogy két, nagyon különböző személyiségtípus együtt legyen, de ez ebben a formában nem igazAz azonos személyiségtípusú emberek kapcsolata sokkal kevésbé kiegyensúlyozott. Két extrovertáltnál fennáll a veszély, hogy hamar kiégnek, mert nincs elég idő a megnyugvásra, reflexióra.  Az is valószínű, hogy túlterhelik magukat, ahelyett, hogy csökkentenék a stresszet az életükben.

sziluett.jpg

Két introvertált kapcsolatának a potenciális veszélyei eléggé magukért beszélnek: nem éri őket elég inger, nem kapnak elég külső visszajelzést. Az eredmény: a szenvedély, a kapcsolat is ellaposodik. Márpedig több házasság megy tönkre egymás elhanyagolása, mint a megoldatlan különbségek miatt. Ez viszont nem jelenti azt, hogy két egyforma típusú ember házassága eleve halálra van ítélve. Minden típusú párból vannak boldogok. Minden kapcsolatnak megvannak az egyedi kihívásai, a személyiségjegyek, hajlamok, amiket mindkét fél behoz a kapcsolatba, nem a legfontosabb változók a folyamatban.

Mire figyeljünk?

A legnagyobb kihívás egy kapcsolatban, hogy úgy kötelezzük el magunkat a kapcsolat és a másik igényeinek teljesítése mellett, hogy közben ne veszítsük szem elől saját szükségleteinket. Ezt persze könnyebb mondani, mint csinálni: az introvertáltaknak és az extrovertáltaknak is nehéz, hogy változtassanak a nézeteiken, ne ítéljék el a másikat azért, mert nem olyan, mint ők, és ne akarják megváltoztatni. Idővel azonban a kritikát felváltja a megbecsülés, az ítélkezést pedig az elfogadás. Ez sok munka és idő, de a tapasztalatok alapján megéri. A következő kommunikációs stratégiákat minden párnak segíthetnek ezt elérni.

Legyünk asszertívek!

Az asszertív kommunikáció az önérvényesítő, célvezérelt magatartáshoz kapcsolódik, ezért ez a szó többnyire negatív konnotációt hordoz.  Pedig ez tulajdonképpen a hatékony kommunikáció: lényege, hogy az ember meg tudja fogalmazni a céljait, igényeit, és képviselni tudja azokat. Ehhez persze tisztában kell lennünk azzal, hogy az introvertált vagy az extrovertált kategóriába tartozunk, és erről egymással is nyíltan kell beszélnünk.

Beszéljünk!

A folyamatos kommunikáció nélkülözhetetlen ahhoz, hogy két különböző típusú ember hosszú távon jól működjön együtt. Fejtsük ki, hogy épp mi játszódik le bennünk, különben nem várható el jogosan, hogy a másik fél megértse. Ez azt jelenti például, hogy bármilyen helyzetről van szó, biztosan nem elég, ha annyit mondunk, “Most nincs kedvem”, “Nem”, “Lehet” vagy “Nem tudom”. 

Ne vegyük személyes támadásnak!

Az introvertált és az extrovertált emberek másképp töltődnek fel, így előfordulhat, hogy az egyik fél nagyon szeretne kimozdulni a haverokkal aznap este, míg a másik csak kettesben, vagy egyedül  töltené az estét. Még ha párunk úgy is dönt, hogy nem vágyik társaságra, semmi rosszat ne képzeljünk a dolog mögé. Ő egyszerűen így kapcsolódik ki és töltődik fel energiával. Veszekedés helyett, támogassuk abban, hogy a maga módján tudjon pihenni, hiszen ez mindkét fel érdeke. Épp így az introvertált fél se kényszerítse rá párját, hogy otthon üljön, ahelyett, hogy elmenne a barátaival, ha neki arra van szüksége.

Törekedjünk kompromisszumra!

Az, hogy elfogadjuk a másikat, és tiszteljük az igényeit, nem jelenti azt, hogy nem kell alkalmazkodunk hozzá. Az introvertált fél például nem várhatja el, hogy minden beszélgetés időzítve legyen, azért, hogy fel tudjon rá készülni. Az extrovertált fél sem kényszerítheti arra a párját, hogy folyamatosan konfontálódjon, ha ez neki kényelmetlen. A legcélravezetőbb megoldás az, ha néha az egyik fél enged egy kicsit, néha pedig a másik.

A két embertípus sokat tanulhat egymástól, így személyiségfejlődés szempontjából is előnyös egy ilyen kapcsolat. Egy extrovertált ember például ráveheti introvertált partnerét arra, hogy gyakrabban járjanak társaságba, miközben megtanulhatja a másiktól, hogy miért jó néha egyedül lenni. Az ember egyéniségként és párként is úgy fejlődik, ha időről időre kilép a komfort zónából. Egyesek egy idegennyelv megtanulásához hasonlítják ezt a folyamatot, amely során megismerjük egy másik embertípus működését, és dolgozunk azon, hogy megértsük egymást.

 

Korábbi posztjaink párkapcsolati kommunikáció témában:

A félrelépés megmentheti a házasságot?

Ezért kell diploma a szexhez

Képek: 1 2 3