A Washington Post online kiadása a bevezeti a knowledge map névre keresztelt újítást, mellyel a reményeik szerint az olvasóknak egyszerűbbé válik a velősebb anyagok feldolgozása és megértése, az újságíróknak pedig idővel egyre kevesebb munkába kerül a kontextus felépítése. Washingtonban úgy látszik másképpen reagálnak a megváltozó médiafogyasztási szokásokra, sőt a ambiciózus terveik szerint ők maguk is igyekeznek változtatni, formálni azokat. És azért próbálnak a hirdetők kedvében is járni az új rendszerrel.

Sokaknak ismerős, a FoMO közéleti-politikai hírekre vonatkozó változatában szenvedő sorstársaimnak egyenesen kellemetlen lehet, amikor egy néhány napos vagy hetes nyaralást és internethez való korlátozott hozzáférést követően mindenki a Questor-botrányról vagy a drótköteles gyorsakadályról (vagy mi a túróról) beszél, miközben nekünk az elmúlt napokban a megfelelő ízű kalippo kiválasztása volt a legnagyobb gondunk. Amikor meg szeretnénk felvenni a ritmust, azt jobb esetben hosszú előzmény cikkek végignyálazásával, rosszabb esetben pedig fáradságos, több helyről összeegerészett információtöredékekkel tudjuk csak megtenni.

Ezen igyekszik változtatni a WPO, így össze is ült egy brainstormingra a UX dizájner, az big data bányász meg az újságíró csapat és elkezdték szépen összerakni a knowledge mapot. Ennek a lényege, hogy az olvasónak akkor se kelljen elnavigálnia az adott oldalról, amelyiken a cikket éppen olvassa, ha nincs tisztában az adott téma előzményeivel, kontextusával. A cikkben ugyanis a kulcsfontosságú elemeket (nevek, helyek, évszámok stb.) kiemelik egy ilyenre rákattintva pedig a jobb oldali sávban bulletpoint szerűen összefoglalják a legfontosabb tudnivalókat az adott elemről. Így nincs az a veszély, hogy szépen lassan elveszünk a megnyitott előzmény cikkek és google keresések tömegében, és nem kell sem megírni sem elolvasni az olyan című cikkeket, amelyeknek az a címe, hogy “10 fontos dolog, amit nem tudtál az iszlám államról.”

james-foley-context-screenshot-700x600.jpg

Könnyebb lesz írni is

Az újításnak köszönhetően várhatóan újságíróknak is könnyebb lesz megtalálni az arany középutat abban az örök dilemmában, amelynek egyik serpenyőjében az előzményekkel es magyarázattal túltolt tldr cikkek, míg a mérleg másik oldalán a kurta, túl sok előzetes tudást feltételező cikkecskék vannak. Marketing nyelvre blikkfangosítva ez úgy hangzik, hogy a WPO felületén megjelenő tartalom ezentúl highly personalized lesz. Mivel pedig a cikkek és a hozzájuk tartozó kiegészítő elemek is kategorizálva lesznek, lehetőség lesz arra is, hogy az adott témákhoz rendeljék a hirdetéseket, és ezzel még pontosabban vegyék célba a potenciális vásárlóközönséget.

Újságírói szempontból nagy könnyebbséget fog jelenteni, hogy a rendszerbe beépített automatizmusok egy-egy szó, vagy téma írása közben egyből feldobja a lehetséges beépíthető kiegészítő elemeket, előzményeket, amelyek közül idővel nem csak a relevanciája alapján választhat az újságíró, hanem annak korábbi kattintás számai alapján is. Tehát látni fogja, hogy mik azok az infók, amikre korábban kutya sem volt kiváncsi, és mik azok amelyek szinte elengedhetetlenek. Mindezek mellett pedig egy olyan szépen duzzadó, tényekre szorítkozó adatbázisuk lesz, amelyet a jövőben maxmimum mindig csak kiegészíteni, vagy frissíteni kell, de újra megírni semmiképpen.

Aki már ég a vágytól, hogy nyomkodhassa az új felületet, az kattintson például ide és keresse a bézs színű kiemeléseket.