Melyik a médium tartalmait lájkolják, osztják meg legtöbben a közösségi médiában? Gondolta volna, hogy van olyan oldal, amely hetente átlagos 1612 posztot tesz ki közösségi felületeire? Melyik platform mutaja a legnagyobb fejlődési potenciált az elmúlt időszakban? Fontos adatok következnek közösségimédia-menedzsereknek és statisztika freakeknek.

A közösségi média soha korábban nem volt ennyire fontos és hatékony eszköz a brandek és a médiumok számára, mint ma. Ezeken a felületeken eltöltött idő folyamatosan nő (ugyanakkor az eloszlás változik), a szolgáltatók pedig minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a hirdetőknek a legprecízebb targetálási lehetőségeket biztosítsanak, és hogy az eredményeket pedig a lehető legpontosabb mérési technikákkal tudják igazolni.

Megosztás: győzelem!

Az elérés maximalizálása érdekében közösségi felületeken minden eddiginél fontosabbá vált, hogy posztolt tartalmat minél többen osszák meg. Az alábbi grafikonon is jól látszik, hogy a különböző (amerikai) médiumok esetében a 2014-es évben nagy mértékben emelkedett azon emberek aránya, akiknek csak azért került a szeme elé az adott tartalom, mert valamely ismerőse megosztotta azt.

screen_shot_2015-09-01_at_2_09_38_pm.png

Nincs ellenfele az egyszerre okos és szép tartalomnak

Különösen izgalmas az alábbi grafika, amely a különböző tartalom előállító site-ok közösségi felületein mért aktivitásokat veti össze. A National Geographic elképesztő módon kiemelkedik a tömegből: az Instagram, Twitter és Facebook posztokat is összesítő adatok szerint a három felületre összesen hetente átlagosan 223 új tartalmat tesznek ki, melyek egyenként(!) 115.416 interakciót vonzanak. Ezt az elképesztő számot megközelíteni sem tudja egyetlen más médium sem, a második legjobban teljesítő BuzzFeed Videós aloldala ennek a tizedét tudja. Az sem tűnik hétköznapinak, hogy az amerikai blog és tartalomaggregátor Huffington Post heti 1612, azaz napi nagyjából 230 poszttal árasztja el a csatornáit. Azaz nagyjából 10 percenként tesznek ki valamit, éjjel-nappal.

screen_shot_2015-09-08_at_10_00_21_am.png 

A 2015-ös év első félévének egyik legfontosabb trendje, hogy a videót tartalmazó posztok népszerűsége óriási mértékben emelkedett a Facebookon, az Instagramon és a Twitteren egyaránt. Míg 2014 első félévében összesen 210 millió interakció (lájk, megosztás, komment stb.) történt az ilyen tartalmaknál, addig 2015-ben 255 százalékkal több, 746 millió. Lényeges változás, hogy a – Facebook tulajdonában lévő – Instagram minden más platformnál látványosan hatékonyabban tudta növelni a részesedését a videós posztok számában és aktivitásában egyaránt.

 screen_shot_2015-09-09_at_9_06_44_am.png

Az alábbi grafikonon ugyanakkor azt látjuk, hogy bár a videós tartalmak népszerűsége óriási mértékben növekszik, interakciók számában azért még mindig a képek vezetnek. Ha az alábbi trendek folytatódnak is, még akkor is kell 1-2 év, amíg ugyanakkora lelkesedéssel kattint a közönség a videós tartalmakra.

 screen_shot_2015-09-09_at_9_07_23_am.png

Nagy jövő az Instagram előtt

Visszatérve az Instagramra, a vállalat nemrégiben mutatta be új hirdetési megoldásait. Iparági becslések szerint 2017-re a kép- és videómegosztó 2,81 milliárdos szeletet fog kihasítani a mobil hirdetési piacból, amely óriási növekedési potenciált jelez az idei év 595 millió dolláros becsléséhez képest. Egy kutatás arról számol be, hogy az amerikai ügynökségeknél 34 százalékban jelölték meg az Instagramot, mint elsődleges felületet a különböző kampányaik futtatására. További értékes információra lehet bukkanni ezen az infografikán: a hirdetőknek talán legfontosabb, hogy az Instagramon a felhasználók 68 százaléka lép interakcióba a különböző márkákkal, míg Facebookon ez az arány mindössze 32 százalék – köszönhetően minden bizonnyal a fiatalabb közönség nagyobb arányának az Instán.

screen_shot_2015-09-09_at_9_18_59_am.png

Érdemes még egy pillantást vetni erre a viselkedést elemző grafikára is. Az 10 ezer fős, reprezentatív (USA-ra nézve) kutatás remekül megmutatja, hogy az egyes korcsoportok milyen fajta tartalmat osztanak meg legszívesebben. Míg a fiatal 18-24 éves korcsoport leginkább a vicces marhaságokra bukik, addig 35-54 között inkább egy-egy történetet vagy hasznos tanácsokat szeretnek megosztani a közönségükkel. Érdekes, hogy az 55 feletti generáció azt tartja az egyik legfontosabbnak mielőtt a share gombra bökne, hogy az adott kontent jól néz-e ki.

Grafikák forrása: Shareablee.com