Az elmúlt néhány hónapban robbanásszerű változások történtek a magyar médiapiacon, azon kívül is, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester az ország első számú médiamoguljává lépett elő. Az Origo és a TV2 továbbra is robog lefelé a lejtőn, de már a Világgazdaság, a megyei napilapok többsége, az Echo TV és a Figyelő is szorosan követi. Az olyan finom kis részletekről is illik azért megemlékezni, mint például, hogy Sebestyén Balázs átpártolt Vajna rádiójához, Kálmán Olga pedig Simicska tévéjéhez. Már az Egyesült Államokban is aggódnak a magyar média helyzetéért, és a jelek szerint minden ok megvan rá.

Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma minden évben jelentést ad ki az emberi jogok helyzetéről a világban, és idén a magyar sajtó is említést kapott a dokumentumban. A médiapiaci átrendeződésről az olvasható, hogy terjeszkednek a kormánybarát médiavállalkozások és csökken a független hangok száma. Összefoglalónknak is ez a fő konklúziója, de nézzük meg részletesebben, hogyan szerzett Orbán jó barátja, a gázszerelőből lett polgármester, Mészáros Lőrinc saját médiabirodalmat, hogy tolja a kormány szekerét egyre aktívabban az Origo és a TV2, és milyen médiapiaci mozgások történtek legútobbi, novemberi összefoglalónk megjelenése óta.

A Mediaworks a totális lerohanás után

A Népszabadság október 8-ai felfüggesztésével még foglalkoztunk novemberben, ahogy azzal is, hogy pár héttel később az Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt., de ezzel messze nem ért véget a történet. A felvásárló céget sokáig Mészáros Lőrinc közeli cégként emlegette a nem kormánybarát sajtó, de a napokban kiderült, hogy Orbán Viktor jó barátja tulajdonos lett a cégben.

December 12-én az Opimus Press Zrt. közölte, hogy a kiadó igazgatósága nem látja gazdasági megalapozottságát a Népszabadság újraindításának, ezért a napilap megszűnik. A Nol.hu-t sajtótörténeti értékére való tekintettel ingyenes, bárki számára hozzáférhető archívummá tették, a korábbi szerkesztőségi épületről azonban hamarosan eltávolították a Népszabadság feliratot, ezzel is jelezve, hogy a történetnek hivatalosan is vége. A szerkesztőség tagjai nagyrészt más médiumokhoz – ketten például az ATV hírigazgatósághoz, többen a 24.hu-hoz, illetve a Népszavához – mentek tovább, Murányi András, a lap volt főszerkesztője pedig úgy döntött, elhagyja az újságírói pályát.

Nem sokkal a tulajdonosváltás bejelentése után megindultak a személyi cserék a kiadó más lapjai, például a Világgazdaság élén is. A cél egy inkább kormánybarát pénzügyi napilap létrehozása, vagy ahogy egy jobboldali médiaszakember mondta: egy fideszes Financial Times-t, ami segít megértetni a gazdaság szereplőivel a kormány pénzügyi politikájának mélységeit.

A Mediaworksszel együtt Mészáros Lőrinchez került a megyei lapok többsége is, hiszen a kiadó szeptember végén felvásárolta az azokat kiadó Pannon Lapok Társaságát (PLT). A tulajdonosváltást követő átstrukturálás részeként Liszkay Gábor – aki a Magyar Idők tulajdonosa, október végétől pedig egyben a Mediaworks új vezérigazgatója is – elküldte a megyei lapok addigi főszerkesztőit – igen, mindegyiket, de ezeknek a médiumoknak az áthangolását már egy korábbi eset is jól mutatta: valamennyi oldal és a Világgazdaság is azonos időpontban közölt interjút Orbán Viktorral. A “különös egybeesést” a 444.hu meg is örökítette:

 

orban_megyei_lapok.png

Forrás: 444.hu

A megyei média letarolásához kapcsolódó, mindenképp említést érdemlő eset Orbán Viktor meghekkelt karácsonyi interjúja a Fejér Megyei Hírlapban. A viccnek gyorsan meglett a következménye: öt embernek azonnali hatállyal felmondtak, majd pár nappal később elbocsátották Kinde Kálmánt, a PLT gazdasági ügyvezető igazgatóját is, de utóbbinak állítólag nem volt köze a meghamisított interjúhoz. A P Mediaworks jelenleg a megyei napilapok kétharmadát tulajdonolja Magyarországon, és felmerült a gyanú, hogy a maradék megyei lapokra is pályáznak kormányközeli kiadók.

Az Echo TV új tulajdonossal és jó bérekkel csábít

Még fel sem ocsúdtunk a Mediaworksszel kapcsolatos események sorozatából, december elején újabb sokk következett. Mészáros Lőrinc lapkiadója, országos és megyei lapjai, magazinjai mellé tévét is vásárolt: övé lett az Echo TV. A korábbi tulajdonos, Széles Gábor (a Magyar Hírlap tulajdonosa) elmondta, hogy csakis olyan vevő jöhetett számításba, akinek az értékrendje hasonló az övéhez. Hamarosan el is indultak a tulajdonosváltással járó elbocsátások és leigazolások: először elküldték a csatorna egyik legismertebb riporterét, Kadarkai Endrét, ami azért érdekes, mert amikor megkérdezték Mészárost, hogy szerinte mi hiányzik a csatornáról, azt felelte, több kultúra kellene, Kadarkai pedig főleg kulturális mélyinterjúkat készített.

Pár nappal később az ország legújabb médiamogulja leigazolta tévéjéhez Losonczi Katát, aki a G-nap után hagyta el a Hír Tv-t, az utóbbi időben pedig a Magyar Időknél dolgozott. Ezután jött egy hullám, ami során a Hír Tv-től többen – köztük egy komplett stáb – igazoltak át Mészáros csatornájához. Többek szerint nem második G-napról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy Simicska tévéjével ellentétben, a Mészáros tulajdonába került Echo TV-nek legalább 2018-ig biztos a jövője. A felcsúti polgármester tévéje egyébként magasabb bérekkel és jobb pozíciókkal csábítja át a dolgozókat Simicska médiájától.

orban_es_meszaros.jpg

Forrás: hirpress.hu

A Figyelőt is jól “szétbarmolták”, de ez legalább nem Mészáros volt

A fentiekkel még korántsem ért véget a decemberi változások sora. A hónap elején – december 5-én – ugyanis jött a következő nagy bejelentés: Schmidt Mária, a Terror Háza milliárdos igazgatója vette meg a Figyelő című 60 éves hetilapot. A bejelentés előtt nem sokkal lezárult a lap veszteséges kiadójának (Mediacity Kft.) felszámolása, és már rebesgették, hogy Schmidt lesz az új tulaj, főleg mivel akkoriban hozott létre egy lapkiadással foglalkozó céget. Minőség, méltányosság és mértéktartás – ezzel a három szóval jellemezte, hogy milyen újságot szeretne csinálni a Figyelőből. Háromtagú szerkesztő bizottságot állított fel a lap megújítására, amelynek tagjai Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető kutatója, a fideszes L.Simon László és Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója.

A történteket a Figyelő egyik újságírója akkor így kommentálta: „Egy évig zajlott felszámolás a cég ellen, többeknek voltak ajánlatai, de mi inkább összetartottunk. Aztán jött Mária, és másfél hónap alatt szétbarmolt mindent.” Pedig ekkor még nem tudhatta, hogy Lánczi Tamást február elején főszerkesztővé nevezik ki. Közben felmondott Brückner Gergely, a lap egyik legismertebb szerkesztője, mert nem értett egyet a céghez delegált fideszes kötődésű szerkesztőbizottsági tagok érkezésével. Ő az Index gazdaság rovatában folytatja újságírói karrierjét. Szintén távozott Jandó Zoltán, energiapiaci újságíró is, utánuk nem sokkal pedig Lambert Gábor főszerkesztő is bejelentette távozását. A napokban derült ki, hogy a távozások miatt bekövetkezett létszámhiányon első körben egy Magyar Időktől érkező újságíróval segítenek, de újabb érkezőkre is lehet számítani.

A Népszava egyelőre megmenekült, és a Népszabadság helyére pályázik

Az év elején még egy nagy múltú magyar baloldali politikai napilap, a Népszava is tulajdonosváltáson esett át. Az összes korábbi Geomédia-lapnak új tulajdonosa lett, így nemcsak a Népszavának, hanem a Vasárnapi Híreknek és a Szabad Földnek is. Ezeket Puch László egykori MSZP-pénztárnok bécsi cége, a Horizont Handels und Industrie AG szerezte még és tőkésítette fel. A lapok eredetileg egy liechtensteini cég (XXI. Century Invest AG) tulajdonába kerültek volna, amiről menet közben kiderült, hogy Habony Árpád egyik hitelezője áll mögötte. A 444.hu szerint a tulajdonosok megijedtek, hogy a Népszavát is befalja a Fidesz, ezért adták el inkább Puch Lászlónak.

Az új tulajdonos tervei szerint a Szabad Föld megőrzi vezető pozícióját a hetilapok piacán, és folytatódik a Népszava és a Vasárnapi Hírek integrációja, aminek célja, hogy az integrált szerkesztőség megőrizze a Népszava baloldali-demokrata hagyományát és értékeit, ugyanakkor képessé váljon a Népszabadság által hagyott űr betöltésére. A Vasárnapi Hírek főszerkesztője azóta távozott a lap éléről arra hivatkozva, hogy tarthatatlan lett a lap körüli politikai környezet.

marsi_aniko.png

Forrás: 24.hu

A TV2 már csak saját magát járatja le

A TV2 főleg a bakik terén teljesített jól az elmúlt hónapokban: először a hajléktalanok ellen indított lejárató kampányt a Tények egyik riportja, amiért később a Médiatanács 5,5 millió forint bírságot szabott ki. Hamarosan jött a következő lejáratás: támadássorozatot indítottak a Hvg.hu egyik munkatársa, Gergely Zsófia ellen, ráadásul közben egy másik Gergely Zsófiáról vágtak be felvételeket. A műsor egyébként nemrég megújult, amire ha minden igaz, 340 millió forintot költöttek, azonban a főcímben megjelenő térkép nem lett éppen aktuális: nem szerepel rajta sem Koszovó, sem Montenegró.

A kínos helyzetek mellett azzal került még a reflektorfénybe Andy Vajna csatornája, hogy külső cégbe – az IKO Media Group újonnan indított leányvállalatába – helyezte át korábban házon belül kezelt talent menedzsment tevékenységeit. Nemcsak ennek van mutyiszaga a tévé háza táján: a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) minden év elején nyilvánosságra hozza az előző évre vonatkozó magyarországi reklámpiaci adatokat, idén azonban nem tudtak pontos adatokkal szolgálni, mert a TV2 nem hajlandó közölni a reklámbevételeit, vélhetően azért, hogy ne derüljön ki, hány milliárd forint közpénz áramlott a médiavállalathoz. A legutóbbi botrány pedig, hogy a TV2 kirúgta hamarosan induló műsorából Havas Henriket, miután az ismert tévés kritizálta (többek szerint inkább “lekurvázta”) Vajna Tímeát hivatása miatt.

Az Origo még mindig tud lejjebb süllyedni

Az Origo egyre vállalhatatlanabbá válik mióta kormányközeli tulajdonos kezébe került. A dicsőséges múltú portál mostanában nemcsak a kormánytisztviselőkkel és a miniszterelnökkel készített alákérdezős interjúkban brillírozik, hanem a Breitbart nevű, Trumpot támogató amerikai szélsőséges szennylapot is hírügynökségként hivatkozza. Ráadásul az utóbbi időben gyanúsan sokakat építenek le a propagandalappá alakított Origónál: március első napjaiban létszámleépítésre hivatkozva elbocsátottak négy, majd másnap további három újságírót – olyanokat, akik még a jelenlegi vezetés előtt érkeztek a laphoz. Ezt követően egy teljes rovat – aTechbázis néven futó techrovat – felmondott, mert nem értettek egyet a portál új, kormányközeli irányvonalával, de szakmai kérdésekben is voltak konfliktusok.

NOlimpia kampány és álomgyilkosság

Nem lehet nem szánni legalább egy bekezdést a Momentum-jelenségnek: az alig egy éve alakult szervezet hetek alatt országos hírnevet szerzett a NOlimpia kampánnyal, és sikeresen tematizálta a közbeszédet, bár Magyarország legújabb médiacézárjának az egész valahogy elkerülte a figyelmét. A csapat kommunikációjáról már írtunk korábban, érdemes annak is szentelni pár szót, ahogy a kormány szinte már forgatókönyvszerűen próbálta lejáratni az újonnan szerveződő politikai közösséget. Ebben nemcsak az olyan cimkék játszottak főszerepet, mint a sorosbérenc vagy a hazaáruló, hanem a Fideszhez kötődő, megállás nélkül gyarapodó médiabirodalom, élen az Origóval, a 888.hu-val és a Lokállal.

A Momentum sikeres aláírásgyűjtéséről eleinte nem igazán akart hírt adni a kormánypárti sajtó, majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy valamit mégis muszáj írni, gyászos hangulatú szalagcímekkel álltak elő, álomgyilkosságot és baloldali nemzetárulást emlegetve. Nem csak a momentumosok és a kormánypártiak feszültek egymásnak az olimpia 2024 kapcsán: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt olimpiai paródiakiadványt jelentett meg Napi Idők címmel, amiért utóbbi közölte, beperli a viccpártot a kísérteties hasonlóság miatt.

hvg_cimlap.jpg

HVG-címlap (Forrás: Twitter.com)

Az ATV elveszítette Kálmán Olgát, de új arcokkal bővült

Az ATV jó néhány igazoláson van túl november óta. Sváby András, a TV2 Napló című műsorának egykori főszerkesztő-riportere, illetve a Mokkából ismert Kárász Róbert ülnek be Bombera Krisztina és Krug Emília oldalára az ATV Start és Start Plusz című műsorokba. Schobert Norbi az ATV-n feltámasztja a tévétornát, Jaksity Kata a híradóba tér vissza, Krizsó Szilvia pedig kapott egy saját műsort, roppant kínos címmel: Krizshow. A legújabb szerzemény pedig egy egykori RTL-es arc, aki a híradóba érkezik: Holló Márta április közepétől lesz látható a csatornán.

Szintén fontos hír az ATV háza tájáról, hogy a csatorna egyik legfontosabb arca, Kálmán Olga decemberben felmondott, és februártól a Hír Tv-nél folytatja. Az Egyenes Beszéd ettől függetlenül folytatódik új műsorvezetőkkel: Rónai Egon és Mészáros Antónia vették át februártól. Kálmán Olga pedig az Egyenes beszédhez hasonló műsort készít az új munkahelyén is március közepétől Egyenesen Kálmán Olgával címmel. A műsorvezető az Indexnek adott interjút váltása okairól, amiben elmondta, hogy találkozott Simicskával, mielőtt igent mondott, mert mindenképp meg akarta nézni magának.

Voltak még meglepő mozg(at)ások

Sebestyén Balázsék átköltöztek Vajna rádiójára: A 2016-os őszi szezon egyik nagy kérdése volt, hogy mi lesz az ország leghallgatottabb reggeli rádióműsora, a Morning Show sorsa a Class FM országos rádió novemberi megszűnése után (a megszűnés hátteréről itt írtunk). December 2-án kiderült, hogy a Morning Show stábja a Rádió 1-gyel kötötte meg új szerződését, amely Andy Vajna kormánybiztos és TV2-tulajdonos cége. Nyáron jegyezték be, és a Roxy rádió 96,4 megahertzes frekvenciájára pályáztak, sikerrel.

Új főszerkesztőt kapott a Magyar Idők: Novemberben Gajdics Ottót nevezték ki a Magyar Idők főszerkesztőjének, miután az addigi főszerkesztő, Csermely Péter lemondott egy új feladat miatt: ő ellenőrzi, mi jelenik meg a kormányközelbe került Mediaworks anyagaiban. Gajdicsnak korábban a Hír Tv-n is volt műsora, de amikor Simicska Lajos összeveszett Orbán Viktorral, ő inkább a kormányhoz maradt hűséges. Azóta kapott egy új rádiót is, a Karc FM-et.

Bayer Zsolt átment a Magyar Időkhöz: Álljon itt a 444.hu precíz és találó tudósítása: “A lovagkeresztes fideszes kommentelő otthagyja Széles Gábor újságát, a Magyar Hírlapot, hogy a másik kormánysegglyuk-közeli propagandakiadványban folytassa a rasszista gyűlölködést”. Ez egyébként január 16-án történt.

Gundi felmondott a köztévénél: Januárban bejelentette felmondását az MTVA-nál Gundel Takács Gábor televíziós műsorvezető és riporter. 10 éve dolgozott a közmédiánál, ahol állítólag már régóta nem érezte jól magát. Az Origo erről hamarosan interjút készített vele, ami aztán gyanúsan gyorsan eltűnt a portál címlapjáról. Pár hét múlva jött a hír: Gundel lett a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) szóvivője.

sebestyenb.png

Forrás: Velvet.hu

Egyebek, amin lehet sírni és/vagy nevetni

  • Bejelentették a Médiakutató című médiatudományi folyóirat megszűnését, majd másfél hónappal később azt, hogy a kiadvány mégsem szűnik meg.
  • Változás történt az MTVA-nál: távozott Kalmár Tibor, Vaszily Miklós (az MTVA vezérigazgatójának) főtanácsadója.
  • Új főszerkesztő került az Index női magazinja, a Dívány élére.
  • Előléptették a Mokka felelős szerkesztőjévé a karaktergyilkos riportjairól ismert Kunfalvi Nórát, aki állítólag azóta már átigazolt máshova, és nem dolgozik a TV2-nél.
  • A Ripost óriásit hazudott a címlapján Hosszú Katinkáról.
  • A sajtónyilvánosság kihagyásával adták át a hírhedt vizes vébés komplexumot, és ez egy MTI- hírből derül ki.
  • Megint az a hír járja, hogy leáll a fővárosi Q Rádió.
  • Márciustól visszatértek a pucér nők a Playboyba.
  • A 2015-ös Balaton Soundon egyedi táncstílusával ismertté vált Pumped Gabo saját reality műsort kap a fiatal felnőtteknek szóló RTL spike-on.