Mozgalmasan telt a nyár a hazai médiapiacon: Andy Vajna és Mészáros Lőrinc bővített, míg az Origo és TV2 szűkített. Szűnni nem akaró a hazai média lelkesedése, több új portál is startolt az elmúlt hónapokban, átalakulások zajlanak az ellenzéki sajtóban. Szemünk előtt zajlik a médiatörténelem: a németek ezentúl gigabírságokat szórhatnak ki a közösségi portálokra, ha nem tüntetik el az illegális tartalmakat. Negyedéves médiapiaci összefoglalónk.

Legutóbbi összefoglalónkban azzal a kérdéssel foglalkoztunk: mikor ürül ki az Origo és a TV2 szerkesztősége. Most már inkább úgy fogalmazzuk meg a kérdést: a negatív tartományba fordult-e a két médium szerkesztőségi létszáma. Az elmúlt negyedévben ugyanis felállt több kulcsfigura az Origót kiadó New Wave Media Zrt-nél, távozott az egyik felelős szerkesztő, majd besokallt a teljes filmrovat. Finoman szólva is sok státusz nyílt meg a lapnál, amiket baráti helyekről igyekeztek feltölteni: két fidelitasos igazoltak le. Száraz István, a New Wave volt tulajdonosa azonban a Világgazdaságnak elmondta: azért adta el a kiadót Matolcsy György jegybankelnök fiának, mert „itt volt az ideje”. Mindenkit megnyugtatott: nem hagyja el a médiát, sőt, a We Love Budapest és a We Love Balaton mellé új idegenforgalmi portálokat akar elindítani. Érdekesség, hogy a cégjegyzékben a New Wave első embereként október 1-én átvezették Matolcsy Ádámot, de a New Wave kizárólagos tulajdonosa változatlan: a New Wave Media Hirdetésszervező és Reklámértékesítő Kft-nek, aminek még Száraz István az ügyvezetője.

szeles_istvan.jpgSzáraz István /Forrás/

A TV2-nél is nagy volt a mozgolódás: sok ember állt fel a nyáron a Tények szerkesztőségénél, közülük az egyik tűzoltónak és buszvezetőnek ment el, annyira elege lett a sajtóból. Ennek ellenére Kőkény Szalai Viven főszerkesztő szerint „minden rendben van”.

Terjeszkedik Vajna és Mészáros

A fenti létszámcsökkenés ellenére tovább hízott a kormánypárti média: Mészáros Lőrinc és Andy Vajna a nyári szünetet nem ismerve növelte befolyását a hazai piacon. Vajnához került a Kisalföld és a Bors is – és ha már így alakult, gyorsan ki is rúgta ez utóbbi főszerkesztőjét. A felcsúti polgármester pedig lassan megszégyeníti Michael Bloomberget a portfóliójával: a 24.hu adatai szerint közel 200 lap tartozik hozzá. A Médiatanács közben a még kihasználatlan frekvenciákat is kiadná – vélhetően a Habony-Vajna-Mészáros triumvirátus valamelyik tagjának.

72497gsrxenai17gs.jpegBencze Péter /Forrás/

A közmédiánál is zajlott az élet: egy ország mosolyogta meg, ahogy Bencze Péter a bajai halászlé és a vírusos megbetegedése elleni gyógyszer hatásától megdöbbentően úgy nézett ki, mintha részeg lenne. A közmédia nem volt vevő a kiváló magyarázatra, három hónapra eltiltották Benczét a műsorvezetéstől. Komolyabb változás, hogy új főszerkesztőt kapott a hirado.hu. A csere hatterében most nem elégedetlenség van, a régi főszerkesztő új területet kapott a kormánymédia közelében, az új pedig a Petőfi Rádiótól érkezett.

Valami baj lehet a Zoomnál

Az ellenzéki sajtó mögött nyugodt nyár van. Új főszerkesztője van a 24.hu-nak és távozott a napi.hu főszerkesztője is. Ez utóbbinál még nincs új ember, a lap impresszuma szerint  Korányi G. Tamás megmaradt tiszteletbeli főszerkesztőnek, az első embernek Domokos László felelős szerkesztő tűnik. Távozott Mészáros is – no de nem Lőrinc, hanem Antónia. A műsorvezető az ATV-t otthagyva az UNICEF-hez igazolt, a helyét Demcsák Zsuzsa vette át. És ha már ott volt, egy Szanyi Tibor-interjúval beírta magát a hazai médiatörténelembe, majd nyomban távozott is a televíziótól.

g7.jpegA G7 szerkesztősége /Forrás/

Nagyszerű hír, hogy indult több új portál is. Tarjányi Péter nagy hírverés közepette újraindította a Zoom.hu-t. Valami azonban nincs rendben a lapnál: a főszerkesztő szűk másfél hónap után „eltérő vezetői elképzelésekre” hivatkozva távozott, az új vezető, a volt 24.hu-s Kustánczi Norbert pedig egyből kirúgott pár embert. A 444-től érkező Kasnyik Márton beindította a G7.hu-t, a lap a 24.hu alá tartozik. Elstartolt a Független Hírügynökség is, a FüHü, sőt a Kettős Mérce is hírportállal jelentkezett.

Szemünk előtt zajlik a sajtótörténelem

Meg kell még emlékeznünk két sajtótörténeti eseményről is. Az első nem kapcsolódik szorosan a sajtóhoz, de az elvi jelentőségű határozat közmédiás történések kapcsán született. Júliusban a volt legfelsőbb bíróság, a Kúria kimondta: „a jelenleg hatályos szabályozás szerint a tiltott adatszerzés bűncselekményét csak olyan helyen lehet elkövetni, ami a magánlaksértés bűncselekmény kapcsán kialakult joggyakorlat szerint megfelel a más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely fogalmának”. Ebből az következik, hogy bárkit le lehet hallgatni a munkahelyén. Ez volt a hazai legfelsőbb bíróság véleménye arról, hogy az MTVA helyiségeiben lehallgatták a közmédia egyes vezetőit.

heiko.jpgHeiko Maas /Forrás/

A másik eset Németországban történt. A gyűlöletbeszédre igen érzékeny németek egy ideje fújnak a közösségi portálokra, amiért azok nem tüntetik el felületükről az illegális tartalmakat. A Bundestag júliusban el is fogadta az új törvényt: akár 50 millió euróig terjedő bírságot kapnak azok a portálok, amelyek nem kapnak időben észre és nem lépnek fel a jogsértő bejegyzések ellen. Heiko Maas, a jogszabály atyja azt mondta: a szólásszabadság ott végződik, ahol a büntetőjog elkezdődik. Jó kérdés persze, hogy hogyan kívánják a portálokon kikényszeríteni az eljövendő büntetéseket, de a törvény elvi jellege fontosabbnak tűnik a gyakorlati megvalósulásánál. 

Egyéb érdekességek

Mit nekik Soros György: Kínában Micimackó a főellenség.

Lehull a lepel” a Victoria’s Secret tökéletes testű lányairól.

A 444 alapos vizsgálódása a Médiatanács körül.

Ijesztően csökken a hazai médiavállalkozások bevétele.

Aki pedig még mindig nem érti, hogy a hazai társadalmi kommunikáció, az egymásra való odafigyelés és az egymás iránti szolidaritás miért van azon a szinten, ahol, az tekintse az alábbi videót.