Létezik-e populista retorika? Hol húzódik a határ nacionalista és populista retorika között? A populizmus a szélsőjobboldal sajátja lenne? Magyarázható vele a szélsőséges pártok sikere? Benjamin De Cleen-nel, a populista kommunikáció kutatójával a CEU Center for Media Data and Society készített interjút.
A populizmus csak egy összetevő
Sokan tették már fel a kérdést, hogy a szélsőjobboldali pártok sikere a populista retorikájuk számlájára írható-e. De Cleen a Flamand Érdek párt retorikájának elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy önmagában a populizmus nem ad magyarázatot: egy összetevő csupán a nacionalizmus, az autoritarianizmus és a konzervativizmus mellett. Ez a négy összetevő együttesen alkotja a szélsőjobboldali pártok retorikáját. Bár gyakran látjuk, hogy egy-egy párt tetteit a populizmus számlájára írják, ez önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megértsük az adott párt politikáját. A spanyol Podemos, a francia Front National, Hugo Chávez és Donald Trump világszemlélete között nagy űr tátong; ami azt illeti a Podemos és a Front National egyenesen a politikai spektrum két szélén helyezkednek el. Ami közös bennük az azonban maga a populizmus: az egyszerű emberek, a nép képviselete egy olyan politikai vagy gazdasági elittel szemben, amelytől ezt hiába várják.
A populizmus nem politikai ideológia, sokkal inkább egy olyan eszköz, amely segítségével a pártok megfogalmazzák a politikai igényeiket, és megpróbálnak minél jobban és minél szélesebb körben láthatóvá válni. A nép képviselete a stratégia része, a Cas Mudde holland politológus alkotta legszélesebb körben elfogadott definíció úgy határozza meg a populizmust, mint a romlatlan nép és a korrupt, illegitim elit közti ellentétet és harcot, amely egyenesen a populizmus magját és legfontosabb jellemzőjét jelenti. A populizmus nem ideológia: csak egy eszköz a politikai kommunikáció tárában.
Forrás: nation.com.pk
Nem a szélsőjobb sajátja
Széles körben elterjedt félreértés csupán a populizmust a szélsőjobboldalhoz társítani. Bár a populizmus hagyományosan a mainstream pártokon kívüli, perifériára szorult pártokra jellemző, mára már ez sem törvényszerű. Egyrészt a feltevés helytelen: Dél-Amerikában például kifejezetten a baloldali populizmus a jellemző, de Európai példa is akad, úgy mint a görög Sziriza, a spanyol Podemos vagy a holland Szocialista Párt. De Cleen az interjúban felhívja rá a figyelmet, hogy a szélsőjobboldal nem a kezdetektől fogva populista, sőt eleinte sokkal inkább képviselték az elitizmust. Nem akartak megfelelni az egyszerű embereknek, nem ők jelentették a fő célcsoportot.
A populizmus nem nacionalizmus
A nacionalizmus ideológia, a populizmus nem. Cas Mudde szerint az utóbbi sokkal inkább értelmezhető egy olyan korlátolt maggal rendelkező, úgynevezett vékony ideológiaként, amely éppen ebből fakadóan hozzárendelhető számos más politikai fogalomhoz és ideológiához, amelyek közül egy széles körűen használt éppen a nacionalizmus. Ez a megközelítés azt jelenti, hogy a populizmus sokkal inkább egy általános, absztrakt fogalom, amely nyitott arra, hogy különböző politikai koncepciókba illeszkedjen. A nacionalizmus és a populizmus dimenziói gyakran mosódnak vagy kapcsolódnak össze és válnak gyakorlatilag megkülönböztethetetlenné: az Európai Unió kritikája például egyszerre lehet populista és nacionalista. De Cleen szerint összességében elmondható, hogy a populista szélsőjobboldali pártok sikerét a hatalommal bíró és a hatalom nélküliek, illetve a nemzethez tartozó és az azon kívül állók egymással szembe helyezése jelenti. Ebben az esetben jól látható, hogyan működik együtt a két összetevő: populizmus és nacionalizmus. Az utóbbi évek politikai eseményeinek megértéséhez – a Brexittől kezdve Trumpon át az EU jövőjét érintő vitákig – kétségtelenül szükség van a nacionalizmus fogalmára is.
Politikai diskurzus: jobbra el
Gazdasági válság, migrációs válság, Brexit, Donald Trump elnöksége, a szélsőjobboldali pártok előretörése mind olyan esemény, amellyel kapcsolatban volt szó arról a nehezen megfogható populizmusról, amelyet sok helyen egyenesen a 21. századot meghatározó politikai jelenségként emlegettek. Ezzel szemben az igazság az, hogy a jelenség nem újkeletű, és nem is rejtélyes – mindössze még nem született teljes egyetértés a definícióját vagy szerepét illetően. Ami újdonságként hat, az sokkal inkább a politikai diskurzus általános jobbra tolódása, amely mostanra sokkal látványosabban tetten érhető a mainstream politikában is. Másképpen fogalmazva: olyan trendek erősödése, amelyek bár régóta jelen vannak, jelentőssé csak most válnak. De Cleen szerint ezt nem lehet csupán olyan tényezőkkel magyarázni, mint a gazdasági válság, vagy más szociológiai aspektusok; a politikai szereplők és retorikájuk, illetve a média maga fontosabb tényezőknek bizonyulhatnak – főképp akkor, ha elfogadjuk, hogy a populizmus csak egy eszköze a politikai retorikának vagy a szélesebb értelemben vett politikai kommunikációnak.
A populizmus nem értelmezhető a mediatizáció fogalma nélkül: a populizmus olyan kommunikációs eszköz, amely jelenleg szélesebb körű láthatóságot biztosít a politikai szereplők részére. Ami pedig a szélsőjobboldali pártokat illeti: a gond nem az, hogy populisták, ez sokkal inkább a népszerűségük oka.
Korábbi cikkünk a populizmusról és a populista kommunikáció eszközeiről itt olvasható.
Szerző: Drávucz Renáta