Örömmel jelentjük, hogy az elmúlt hónapokban két rangos kommunikációs verseny zsűrijébe is meghívást kaptunk, a kiválasztási szempontokban pedig igyekeztünk ügynökségünk értékeit is képviselni.

Az Arany Penge a hazai kreatív szakmában tevékenykedők által leginkább elfogadott díj. A köré épülő fesztivált 2019-ben a MAKSZ immáron 20. alkalommal rendezte meg. A verseny sok alkotónak, ügynökségnek és megbízónak jelent igazán emlékezetes pillanatokat, rangos elismerést. Zsűritársainkkal közösen első körben 77 pályamunkát néztünk át és döntöttük el, kik kerülhetnek a shortlist-re, majd április 26-án személyesen is megvitattuk a végső győzteseket. De persze nemcsak egy díjról, egy versenyről szól az Arany Penge, hanem egyben olyan társadalmi esemény is, ahol a kommunikációs- és médiaszakemberek kollégáikkal, barátaikkal igazi party hangulatban ünnepelhetnek. Saját magukat, szakmájukat, sikereiket. A díjátadó 2019. május 24-én, péntek este lesz az Ankertben.

A FameLab a British Council ès az MTA szervezèsèben megrendezett nemzetközi tudomànykommunikàciós verseny. Áprilisban az elődöntő lebonyolításában és annak a 12 tehetséges tudósnak a kiválasztásában segítettünk, akik között 2019. május 13-án eldől majd, hogy ki képviselheti Magyarországot a Cheltenham Tudományos Fesztiválon megrendezésre kerülő nemzetközi döntőn.

Mindkét verseny során igyekeztünk az értékelési szempontok közé “belopni” a Media 2.0 Communications szellemiségét: a társadalmi felelősségvállalást, az értékteremtést és a tudatosan felépített, hatékony kommunikációt. A projektet Pintér Dániel Gergő, ügynökségünk társalapítója képviselte.