Mindig öröm a rengeteg bénaigénytelen vagy egyszerűen csak szürke álláshirdetés között egy-egy rendhagyó, ötletes darabot is találni. Ilyen volt például a közelmúltban az az interaktív hirdetés, amelyben (sztereo)tipikus asszisztensi feladatokat – ceruzasorbarakást, üzenetrögzítést – elvégezve lehetett gazdag ember szegény titkárjának jelentkezni. Szintén kreatív ötlet volt egy tetoválószalon hirdetése, amelyben a jelentkezőnek megfelelő pontossággal kellett kiszíneznie a QR-kódot, amely a további információt tartalmazta az állásról (ez ám az első körös szűrés!).

Ötletes hirdetések, túlfeszített trend

Itthon pedig egy hónapja futott be villámkarriert egy álláskereső portál Berki Krisztiánnal forgatott promóvideója. Hogy ez nagyon vicces vagy kínosan béna lett-e, az ízlés dolga, mindenesetre a „hopp, még egy millió” elég szállóigegyanús mondat volt, vagyis a videó valószínűleg elérte a célját:

Az alkalmazottat kereső hazai cégek is próbálnak lazítani a száraz és hivatalos hangnemű hirdetéseiken. Egy friss álláshirdetésben a munkát kínáló vállalat például szelfit kér a jelentkezőktől a szakmai önéletrajz mellé (az mindegy is, hogy valóban önportréra gondolnak-e, vagy a hagyományos igazolványképet hívják így viccesen, hiszen ez a jelentkezőknek se derül ki világosabban). Persze az egyébként is végig kötetlen hangnemű szöveggel kapcsolatban is felmerül, hogy szellemes-e, vagy inkább szellemeskedő, az viszont tagadhatatlan, hogy még mindig meredeken felfelé ívelő trendre fekszenek rá ezzel.

 

Szelfi nélkül mit érek én

Hiszen hiába volt tavaly az év szava a szelfi, miután egy év alatt 17 000 százalékkal gyakoribbá vált, mint korábban; és hiába tartott már itthon is Szelfi Bajnokságot a 444 – úgy tűnik, még mindig nem unta meg a világ. Nem véletlen, hogy a híres emberek között is egyre többen lövöldözik telefonjaikkal a míves önarcképeket. Viszonylag heterogén társaság alakult így ki ObamávalFerenc pápával, vagy éppen Orbán Viktorral, csak hogy hazai pályán maradjunk.

orbgyurcsszelf.jpg

De biztosan mindenki emlékszik még az idei Oscar-szelfire, vagy a NASA GlobalSelfie nevű projektjére, amelyben magánemberek által beküldött képekből rakták ki a Földet. Nem meglepő, hogy a reklámok is megtalálták maguknak a témát, elég csak a Turkish Airlines Kobe-Messi sorozatának alábbi darabjára gondolni:

Komolyabb célokat is szolgálhat ugyanakkor a szelfi. Írtunk is korábban a WWF kampányáról, amely a kihalás felé sodródó fajokra hívta fel így a figyelmet; illetve a smink nélküli szelfikkel rákkutatásra pénzt gyűjtő akcióról is megemlékeztünk. De társadalmi tiltakozásra is használták már az Oscaros képet másoló török tüntetők, vagy itthon a Krétakör mellett kiállni kívánó művészek (ez utóbbiból aztán kötet is kerekedett). És már egy ideje azt is tudjuk: tilos a választási szelfi!

Sőt, tudományos körök érdeklődését is felkeltette a jelenség, Lev Manovich és csapata például azt vizsgálta a Selfiecity nevű projektjében, hogy öt világváros lakóinak szelfijei mikben különböznek egymástól, és melyik helyre milyen trendek jellemzők. Az oldalukon lehet mindenféle szelfivizualizációkat nézegetni, például hasonló tulajdonságok alapján egymásra illesztett arcokat. (Valahol ugyanezt a különbözőséget bizonyítja egyébként az After Sex Selfies nevű fura mellékhajtás is.)

Képtelen trendek és képes jövő

Nem tudni, mikor hagy majd alább a szelfimánia, mint ahogy arról sincs információnk, hogy a fenti hirdetésre szívesebben vagy nagyobb számban jelentkeznek-e az álláskeresők. Mindenesetre az sose baj, ha egy cég legalább megpróbál valami színt vinni egy olyan, egyébként is frusztráló és fáradságos procedúrába, mint amilyen az álláskeresés. Bár nekik se árt majd odafigyelni, hogy milyen divatot követnek, hiszen szép dolog a vicces szöveg, de állítólag a vizuális álláshirdetésé a jövő.

vizhird.jpg

Képek: 1, 2