Köztudott, hogy Hitler vegetáriánus volt, azt azonban kevesen tudják róla, hogy a dohányzást is majdnem annyira megvetette, mint a húsfogyasztást vagy a zsidókat. Az első dohányellenes kampányok a Harmadik Birodalom orvosainak köszönhetően indultak el, azonban a háború után erkölcsileg megkérdőjelezhető politikai-ideológiai motivációik miatt feledésbe merültek ezek a kutatások. A tudományos munkák nem mentik fel a Harmadik Birodalmat elkövetett bűnei alól, viszont az tény, hogy ők készítették az első dohányellenes kampányt. De mi állt a náci dohányellenesség hátterében?  

A tüdőrák a 19. század végén még ritka betegség volt, de az 1930-as évekre drasztikusan megnőtt a megbetegedések száma. Ez a fordulópont egybeesett a dohányzás népszerűségének növekedésével, mégis sokáig nem merült fel, hogy összefüggés lenne a kettő között.

Az első tanulmányt a dohányzás és a tüdőrák kialakulása közötti kapcsolatról Franz Müller német orvos írta 1939-ben. Erdeményeit két másik német tudós, Eberhard Schairer and Erich Schöniger is megerősítette 1943-ban. Arra is a kor német orvosai világítottak rá, hogy a mások által kifújt dohányfüst belélegzése káros az egészségre, és ők alkották meg a passzív dohányzás fogalmát.

A jó fasiszta nem füstöl                                    

Miután fény derült a dohányzás és a tüdőrák kialakulása közötti összefüggésre, a dohányzás is azon veszélyforrások közé került, amelyeket a Führer igyekezett kiiktatni. A Harmadik Birodalom dohányzás elleni harcában központi szerepet játszott az 1941-ben alapított Intézet a Dohányzás Elleni Harcért nevű intézmény, amelyet Karl Astel, orvos és SS-tiszt irányított.

Astel intézete számos dohányellenes kampányt finanszírozott: plakátok milliói és cikkek százai jelentek meg a dohányzás káros hatásairól. Rossz szemmel nézték a munkahelyi dohányzást, tiltották a cigarettát a mozikban és az iskolákban, a rendőrök és a katonák nem dohányozhattak egyenruhában. A nők dohányzását kiemelten elítélendőnek tartották: tilos volt nőknek cigarettát eladni nyilvános helyen. Mindemellett a dohánytermékek reklámozását is korlátozták.

German_anti-smoking_ad.jpeg

„Nem én fogyasztom a cigarettát, hanem ő fogyaszt el engem!”

Hitler sokszor elmondta, hogy ő maga 1919-ben szokott le a cigiről, és hogy a többi fasiszta vezető, Mussolini és Franco sem dohányoznak, szemben a szövetséges vezetőkkel. A dohányzás tehát nem csupán egészségügyi, hanem politikai kérdés volt, és a Führer maga is gyakran felszólalt ellene.

eva braun smoking.jpg

Hitler szeretője, Eva Braun imádott dohányozni

Bár a náci Németországban minden lehetséges módszerrel megpróbálták eltántorítani az embereket a dohányzástól, sosem tiltották be. Ennek oka, hogy túlságosan fontos bevételi forrás volt, ami nélkülözhetetlenné vált a háborús időkben.

A dohányzás Hitler bukása után

A Harmadik Birodalom bukásával véget értek a dohányellenes kampányok, legalábbis egy időre. Astel 1945-ben öngyilkosságot követett el, mert félt, hogy felelnie kell majd háborús bűneiért. Alapítója öngyilkossága után nem sokkal a dohányellenes kampányokat működtető intézetet is bezárták.

A második világháború után a dohányzás káros hatásairól szóló propagandát a nácizmus túlkapásai közé sorolták. A dohányellenes kampányok vezetőit elhallgattatták, és a tudósok többé nem foglalkoztak Schairer és Schöniger kutatási eredményeivel. Nehéz elfogadni, hogy emögött nem gazdasági indokok álltak, hiszen az USA vígan hasznosította a japán terrorbrigád, a 731-es alakulat tudományos eredményeit, sőt segítettek elsikálni a bűnöket: például az osztag feje, Siro Isi biológiai fegyverekkel kapcsolatos tanácsadó lett az USA-ban. A Szovjetunió háborús bűnökért bíróság elé rángatta volna az osztagot, Sirónak is volt néhány tárgyalása, de végül békében halt meg, ki gondolná: tüdőrákban. Persze a Szovjetuniót sem kell félteni: a 731-es osztagtól szerzett dokumentumokból készítettek biológiai fegyvereket.

Visszatérve Németországra: a háború után megnőtt az egy főre jutó cigarettafogyasztás, az amerikai és a svéd cigarettagyártók gyorsan megvetették a lábukat a német feketepiacon, ráadásul a Marshall-terv részeként az Egyesült Államok ingyen szállított dohányt Németországba.

A korábbi eredmények ellenére ma az 1950-es évet tekintjük az első fontos mérföldkőnek a dohányellenes kampányok történetében, mert Richard Doll brit tudós ebben az éven publikálta a dohányzás kialakulása és a tüdőrák kapcsolatát igazoló kutatását a British Medical Journalben.

Nem tudományos munka, hanem politikai dokumentum

A témával foglalkozó amerikai történész, Robert Proctor szerint a Harmadik Birodalom tudósai által írt tanulmányokat elsősorban politikai dokumentumoknak tekinthetjük, mivel a kutatások célja nem a világ egészségügyi problémáinak megoldása volt, hanem az árja vértisztaság megőrzése, ami a náci ideológia alapköve. Ennek jegyében akarták megtisztítani a Földet az árja fajra veszélyesnek tartott népcsoportoktól, és az olyan mérgező anyagoktól is, mint a cigarettafüst.

Bár a háborús Németország legalább egy évtizeddel megelőzte korát a dohányzás elleni harcban, ezek az eredmények nem választhatók el az ideológiai környezettől, amelyben születtek. Azért terjedt el tudományos körökben az a nézet, hogy a Harmadik Birodalomban dolgozó német biológusok érdemben nem járultak hozzá a tudomány fejlődéséhez, mert valójában mindegyikük az árja faj nemesítésén dolgozott. Ideológiai kötődésük miatt lényegében egy teljes német tudósgeneráció munkáit diszkreditálták.

Képek: 1 2