Két érdekes dolog is történt a múlt héten, amely az egész zeneiparra hatással van és mindkettő az Apple-höz köthető. Az egyik, hogy új Iphone-ok bemutatásával egyidőben az Itunes nagyjából 500 millió felhasználójának egyszerre jelent meg U2 legújabb, Songs of Innocence című albuma a korábban megvásárolt zenéi között. A másik, hogy ezzel egyidőben véget ért korszakos jelentőségű MP3 lejátszó, az Ipod Classic gyártása és forgalmazása. Míg ez utóbbi termékről könnyes nekrológok és nosztalgikus posztok, publiszictikák sokasága született, addig az előbbi miatt rengetegen felháborodtak, és inkább nem kérnek Bonóék zenéjéből és tettetett nagylelkűségükből.

R.I.P Ipod Classic

Nyugodtan hívhatjuk az Ipod-ot ‘az’ MP3 lejátszónak. A 2001-es bemutatójának korszakos jelentősége egyértelmű (volt) mind az Apple, mind a zeneipar és a zenekedvelők számára. (Néhány, utólag már nagyon vicces kommentet a bejelentésről előtúrt az Appleblog.) Az Apple megteremtette annak a lehetőségét, hogy a teljes zenei gyűjteményünk elférjen egy cigisdoboznyi helyen a zsebünkben. Egyszerre ért véget a mainstream zenekedvelők számára a zenék fizikai gyűjtögetése, rendszerezése, a kis tárhelyű béna MP3 lejátszók, és a kényelmetlen discmanek korszaka. Készülhettünk nyaralni, futni, vagy éppen házibuliba, egy mozdulattal zsebrevághattuk gyakorlatilag az összes zenénket. Az Ipod időzítése mégegy dolog miatt volt tökéletes: a kétezres évek elején köszöntött be az ingyen zene korszaka felhasználók százmillióinak világszerte a Napster, DC++, Kazaa és későbbi társai felfutásával. A fizikai hordozók piaca összeomlott, ugyanakkor soha ennyi emberhez nem jutottak, juthattak el zenekarok számainak milliói. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az Ipod igazán 2004-ben vált világszerte tömegtermékké, amikor lehetővé tették, hogy ne csak Apple gépekkel lehessen szinkronizálni.)

ipod-classic-line1.jpg

Az Ipod Classic végül 13 évet és hat generációt élt meg, amely manapság óriási teljesítmény a gadgetek között. Végleges külsejét már 2007-ben elnyerte, azóta csak a kapacitása emelekedett valamelyest a külseje nem változott. Volt olyan év, amikor a vállalat teljes éves bevételének csaknem felét (48 százalékát) az Ipod adta, persze a különböző típusaival – Nano, Shuffle – egyben. Az Iphone és az Ipad térnyerésével ez az arány folyamatosan csöken, és évről-évre egyre kevesebbet adnak el belőlük. A legutóbbi negyedév üzleti eredményei szerint az egész Ipod termékcsalád 573 millió dollárt hozott, ami már elenyészőnek számít a vállalatnál, ráadásul valószínűleg ebből is alig néhány millió volt az Ipod Classic része. A trend egyértelműen azt mutatja, hogy nem lesz egy dedikált zenelejátszó eszköz, egyszerűen feleslegessé vált egy olyan kütyü, ami semmi másra nem jó, csak zenéhallgatásra. Ma már gyakorlatilag minden zene elérhető a felhőből néhány kattintással, és akkor sincs gond, ha otthon felejtettük a kábelt.

Tíz éve kéz a kézben

Az Apple és a U2 együttműködése gyümölcsöző múltra tekint vissza. Éppen tíz éve volt például egy, az együttes nevével fémjelzett különleges Ipod kiadás és persze hozzá tartozó tévés hirdetés Bonóékkal. A két nagyágyú most azt találta ki, hogy egyik napról a másikra minden Itunes felhasználó könyvtárában ott fog virítani a legújabb U2 album, ha kérte, ha nem. Alapvetően nem szokott elugrani az ember az ajándékok elől, de az egy kicsit más, ha a felhasználó úgy érzi, a gépében turkálnak – de erről később. Elsőre persze mindenki arra kíváncsi, hogy miféle egyezség húzódik meg egy ilyen volumenű együttműködés mögött, ki jár jól ezzel leginkább, és persze az is, hogy tulajdonképpen most ki fizethetett kinek? Természetesen az Apple fizetett: a hírek szerint az nagyjából 100 millió dollárt költött az új albummal kapcsolatos kampányra, és további nem részletezett összeget utalt át direktben Bonóéknak. Persze az Apple-nek ez pitiáner összegnek számít, nagyjából 150 milliárd dollár készpénztartaléka van a bankokban, kis túlzással holnapra valószínűleg már 151. Ha pedig leosztjuk nem is tűnik olyan soknak az albumonkénti 0,2 dollár, amit minden Itunes felhasználó helyett fizetett az Apple. (Annak idején a Samsung 5 dollárt adott fehasználónként Jay-Z-nek, hogy néhány millió Samsung tulajnak ajándékba tudja adni az albumot.)

u2apple.jpg

Bonó, és a U2 viszonylag új menedzsere, Guy Oseary azt nyilatkozta, hogy a cél a lehető legtöbb ember elérése volt, és hát ezt a célt tekinthetjük elértnek az Itunes 500 millió felhasználójával. Az pedig egy a U2 mindenkori arculatához kimondottan illő, kicsit csöpögős, szentimentális kijelentés volt Oseary-tól, hogy ma már minden Itunes felhasználóban legalább egy közös dolog van, mégpedig hogy a U2 új albuma ott van mindegyiküknél. Bonó egy bejegyzésben leírta azt is, hogy a zenéért természetesen fizetett az Apple, de itt nem az önös érdekek motiválták, hanem a jövő zenészei és szövegírói akiknek valahogyan majd meg kell tudni élniük tehetségükből. Az azért gondolom nekik sem mellékes, hogy az ajándékozás óta a U2 korábbi lemezei – amik persze nem ingyenesek –  is nagyon jól hasonítanak az Itunes-on, valószínűleg sikerült néhány millió olyan emberrel is megszeretettni magukat, akik korábban nem ismerték munkásságukat. Bonó elárulta azt is, hogy ezzel nem ért véget az együttműködésük további olyan “innovációkon dolgoznak, amelyek meg fogják változtatni azt, ahogyan a zenét hallgatjuk és nézzük.”

payformusic.png

Nem aratott azonban osztatlan sikert ez a fajta erőszakos disztribúció, sem maga az album. Sokat elárul a helyzetről és az elégedetlenkedők mennyiségéről, hogy az Apple kénytelen volt felállítani egy support oldalt és kiadni egy apró programot, amellyel egy kattintással törölni lehet a kéretlen albumot a könyvtárból. Valóban van egy kicsit egy szép köntösbe csomagolt spam jellege az Apple és a U2 adományának, bár személy szerint szívesen fogadok bármilyen új albumot a könyvtáramba, csak mondjuk cserében ne kelljen Youtube-on reklámokat néznem. Rob Mitchum a Pitchfork írója közönyösen veszi tudomásul, hogy a klasszikus marketing modell ma már nem működik a zeneiparban. Régen – írja – ha egy befutott együttes megjelentetett egy új albumot, akkor leadott néhány hirdetést zenei magazinokban, egy számot a rádiónak, néhányszor megjelentek valamelyik esti talkshow-ban aztán hátradőlve várták, ahogyan az emberek sorban állnak a lemezért az üzletekben. A közösségi médiában irdatlan sebességgel pörgő újdonságoknak köszönhetően elavulttá váltak ezek a módszerek. Ma úgy lehet elérni, hogy mindenki az albumról beszéljen, hogy azt hirtelen minden figyelmeztetés nélkül jelentetik meg a lehető legtöbb felületen – írja. A U2 ezt a módszert maxolta ki azzal, hogy hogy minden Itunes felhasználó könyvtárába belekerültek, és még annyit sem kellett tenniük, hogy a letöltés gombra kattintsanak.

Az mindenesetre biztos, hogy tartalmas és izgalmas időszakot él át ma a zeneipar, és ha csak azt figyeljük, hogy az elmúlt alig több mint tíz év mennyi változást, újdonságot hozott ezen területen, akkor bizton állíthatjuk, hogy a következő években sem fogunk unatkozni.