Ha Lázár János letelefonál az Origónak, hogy srácok, ezt azért nem kéne, kis túlzással feláll a fél szerkesztőség, sőt még egy kisebb (bár nem elég nagy) tüntetés is kerekedik belőle. Azonban történik-e valami akkor, amikor a egy lap felsővezetése tiltja le az újságírót a sztoriról, mert az partnereinek kínos ügyekről készített cikket? Rosszabb-e egyik, mint a másik? Ugyanolyan fontos-e a különböző gazdasági szereplők disznóságait felderíteni, mint a politikusokét?

 Az történt, hogy a Vice egyik külsős munkatársa írt  egy cikket a legnagyobb amerikaifutball-szövetség körüli botrányokról, és bojkottra szólította fel a nézőket.

„Football, and the NFL in particular, is not some wholesome all-American pastime. It’s fucking despicable—and if you love America, you’ll stop watching it.”

 Azaz: a[z amerikai] foci, az NFL nem egészséges összamerikai időtöltés. Kibaszott megvetendő. Ha szereted Amerikát, ne nézd.

Ilyen erős mondatokkal zárta cikkét Michael Tracey, az Egyesült Államokban legnépszerűbb sporttal kapcsolatban, ahol kis túlzással két egyetemi csapat egyetlen mérkőzésére többen mennek ki, mint NB1-es meccsekre egy szezon alatt összesen. Michael szerkesztője Charles Davis a cikk élesítése után nem sokkal kapott a kollégájától egy emailt, aki kedvesen emlékezteti Michaelt arra, hogy minden olyan cikket, amelyben valamilyen márka vagy bármiféle egyéb nagy entitás szerepel (jelen esetben az NFL), amellyel előfordulhat, hogy a cég üzletel, jóváhagyásra el kell küldenie a cég egyik felső vezetőjének. Charles – aki egyébként már nem a Vice szerkesztője –  több, az esettel kapcsolatos levelet is posztolt Twitteren.

Screen Shot 2014-10-06 at 20.02.57.png

Az itt látható második levélben elég keményen leteremtik azért, mert engedélyezte az NFL cikk szerzőjének, hogy interjút adjon a témában. Ezt a Vice főhadiszállásán nagyon rossz szemmel nézték, és abban reménykedtek, hogy a BBC nem kapja fel az ügyet, mert az veszélyeztette volna a bizniszüket.

Screen Shot 2014-10-06 at 20.03.11.png

A harmadik kitwittelt emailből pedig kiderül, hogy a kifogásolt anyagot azért kell eltávolítani, mert sok NFL-hez köthető személlyel van valamilyen együttműködésük, amely biztosítja a Vice-nak a (futball)videókhoz való hozzáférést. (Amely nyilván fontos, ha híreket szeretnének adni a meccsekkel kapcsolatban, és hát nyilván szeretnének.)

Screen Shot 2014-10-06 at 20.03.21.png

Charles Davis azt is hozzátette, hogy az ő cikkterveit minden egyes alkalommal elvetették felsőbb szinteken.

Vice vs. Gawker

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az esetet nyilvánosságra hozó Gawker és a Vice hosszú ideje tartó cicaharcot vív egymással, egyetlen alkalmat sem mulasztanak el, hogy beszóljanak a másiknak, ha azt jogosnak érzik. A Gawker Nick Denton médiabirodalmához tartozik, többek között övék a hazai Cink is, és még sok másik népszerű oldal. A Vice pedig egy ’94-ben alapított, főleg kultúrával, alternatív művészetekkel, zenével, divattal és politikával foglalkozó lap, de főleg az utóbbi néhány évben tört ki az alternatív-hipszter vonalból és lett egy valóban meghatározó, de egyedi stílusjegyet megtartó médium. Olyannyira kitörtl, hogy tavaly Rupert Murdoch is szerzett benne a 21st Century Fox-on keresztül egy 5 százalékos részvénypakkot 70 millió dollárért.

Ez utóbbi tény persze muníciót adhat különböző konspirációkra, ám amíg mindössze ezt a három tweetet ismerjük a történetből nem lenne szerencsés összefüggéseket keresni. Izgalmas lenne viszont megvizsgálni, hogy ez a fajta policy mikor lépett életbe a Vice-nál. Bede Márton a 444.hu újságírója mikroblogján azt írta az esetről, hogy azzal alapvetően semmi gond nincs, ha a tulajdonosok előre szeretnének tudni arról, milyen témákat terveznek feltúrni az újságírók, illetve, hogy kinél találtak máris valamilyen hírértékű disznóságot. Ezzel még hajlamos is vagyok egyetérteni, bár ha egy kicsit kevésbé vagyok megengedő, akkor azt gondolom, hogy így közvetve lehetőséget ad az újságíró az érintetteknek bizonyítékok eltüntetésére/meghamisítására a cikk megjelenése előtt…

Politikus vs. vezérigazgató

Annyiból persze mindenképpen rosszabb, ha egy politikus él vissza a hatalmával, hogy ő valószínűleg számtalan témában érdekelt. Nem csak a saját piszkos ügyeiben, de a holdudvarához tartozó személyek és gazdasági társaságok érdekeit is képviselheti. Viszont egy Vice szintű lapnak vagy Gawker féle médiabirodalomnak rengeteg hirdetője, üzleti partnere van, ami fent látott esetet eredményezi, hogy bármilyen márka nevét leírják, arról már muszáj előzetesen egyeztetni. Ez pedig sajnos cenzúra.

fllow.png

Ingyen szart vs. pénzért jót

Ezzel a történettel ismét elérkeztünk az utóbbi években számtalan fórumon, konferencián, workshopon, cikkben tárgyalt problémájához, az online és print médiumok finanszírozási modelljének elégtelenségéhez. Hosszú évek óta tartanak a próbálkozások a csökkenő print eladások által generált bevételkiesés pótlására, sikertelenül. (A New York Times most rúgott ki például 100 embert a newsroomból.) Az online médiumok szinte kizárólag a hirdetőkre támaszkodhatnak, egyetlen olyan lap sincsen még, amely az online fizetőkapukból teljesen el tudná magát tartani, de a print lapok sincsenek semmivel sem jobb helyzetben, sőt.

A bevételek csökkenésének pedig nyilvánvalóan pont a legköltségesebb és legfontosabb ágai esnek áldozatául először: a különböző helyszíni tudosítók, tudosítások, illetve az oknyomozó jellegű tartalmak. Ennek persze legjobban a hirdetők és a hatalom örülhet, hiszen megfelelő civil kontroll hiányában csinálhatnak amit akarnak. Persze ez egy durva leegyszerűsítése a helyzetnek, de bármennyire is szeretnénk a hirdetés alapú modell egyszerűen természetéből fakadóan rossz, folyamatosan magában hordozza a fenti történetben elmesélt szituációkat. (Ráadásul mivel a Google és a Facebook egyre inkább elszívja a hirdetési pénzeket is, egyre kevésbé tűnik fenntarthatónak.) Jelenleg az egyetlen járható útnak az tűnik, ha az emberek újra rászoknak arra, hogy fizessenek a minőségi tartalomért. Persze egyéb megoldási javaslatokat is várunk, hátha a lelkes kommentelőink fogják megoldani ezt a fontos világszintű problémát.