Április 22-én jelent meg a FOLD nevű publikációs platform, amely az online történetmesélés új formáját ígérte, vagyis az eddigiektől eltérő cikkírási és -olvasási módot. Megnéztük, hogy működik, mit szeretne elérni, és mi valósul meg ebből a gyakorlatban. Kártyák, kétirányú történetépítés, remix – illetve akadozó megvalósítás, gyerekbetegségek és feltételes mód.

A nyílt forráskódú FOLD a nagy múltú MIT Media Lab műhelyében készült, és a mostani élesedése előtt már több mint fél évet futott bétában. A neve nagyjából annyit jelent, hogy hajtogatás, ami a platform működésére utal: mintha egymásba hajtogatott kártyákból állna össze. Saját maga szerint moduláris multimédiás történeteket lehet vele összerakni. Egy ilyen történet két irányba navigálható (egérrel és a billentyűzet nyilaival is). A főszöveg kártyákra kerül, amelyek egyetlen összefüggő oszlopba rendeződnek. A kapcsolódó (belinkelt vagy beágyazott) tartalmak viszont az adott kártya mellé, horizontálisan a vonatkozó szövegrészhez csatolva jelennek meg kontextuskártyákon. Ha egy kártyához több elemet is hozzárendelünk, vízszintesen lehet lépegetni a különféle tartalmak között, és a főkártya mindig jelöli, hogy hova kapcsolódik, amit éppen látunk.

fold_01.jpg

Minden egy helyen

Ennek az elrendezésnek a célja, hogy a hivatkozott tartalmak ne külső oldalakra vigyék az olvasót, mert így vagy könnyebben elkalandozik a szövegtől, ahogy oldalról oldalra ugrál (ráadásul mindegy egyes oldalt teljesen be kell tölteni, ami adatigényes is); vagy pedig nagyobb eséllyel hagyja figyelmen kívül a hivatkozott tartalmakat, hogy az olvasott szövegre fókuszálhasson. Mindkét eset kompromisszumos megoldás, és csak a kifejezetten tudatos olvasók olvasnak úgy végig egy hosszabb szöveget, hogy közben a belinkelt tartalmakat is megnézték. Ez a beágyazással védhető ki, az viszont nagyobb mennyiségben túlságosan megtöri a főszöveget.

Ezekre a problémákra próbál felelni a FOLD. Vagyis azt próbálja megvalósítani, hogy a teljes tartalmi háló egy közös felületre kerüljön, de úgy, hogy közben minden beépített elem forrása továbbra is visszakövethető legyen. Így kerülnek be az egyes kártyák mellé videók, képek, gifek, térképek, hangok, más cikkek, tweetek, grafikonok, vagy éppen egyszerű – lábjegyzethez vagy keretes kiegészítéshez hasonló – szövegek.

Persze mindezt igyekeztek az ésszerűség határain belül tartani a készítők. Ha cikket linkelünk a főszöveghez, akkor például nem kerül be az egész szöveg, mert megint csak az agyonnyomná a főszöveget. Ehelyett egy kártyányi előnézetet kapunk, amely megmutatja, hogy mit is linkelt be a szerző, és egy Wikipedia-szócikknél például az első bekezdést is látjuk (ami gyakran elég is), de a teljes cikkhez ugyanúgy kattintani kell. Közben pedig egy oldaltérkép a jobb alsó sarokban mutatja, hol is tartunk a sztoriban, melyik modult látjuk éppen.

fold_02.jpg

Döcögős hajtogatás

A különböző források integrálása nemcsak az olvasást érinti, egy cikk összeállításakor is rögtön a főszöveg mellett lehet keresni a támogatott szolgáltatásokban. A megvalósítás viszont változó minőségű. A térképeket például gond nélkül lehet navigálni, közelíteni és arrébb vándorolni rajtuk a kártyán belül. Egyik tartalomtípus se támogatja viszont a teljes képernyős módot, ami gyakran zavaró apróság. Egész komplex diagramokat is lehet készíteni, de ezek jóval lassabban töltődnek be, mint a többi kártya.

Az egész felhasználói élmény is kicsit döcögős még, bár ezen bőven lehet csiszolni később. Reméljük, hogy fognak is, mert elég zavaró például, hogy nem minden magyar karaktert támogat a szerkesztő. És ha már támogatás: egyelőre kevés forrásból lehet beilleszteni, így videót például még csak Youtube-ról vagy Vimeóról lehet hozzáadni. De az egész felületnek van egy olyan hátránya, hogy egységesít, nagyon egyformák lesznek a történetek, elég merev az egész. Márpedig a cél látszólag épp a rugalmasság volna.

Remix or die

Viszont igazán izgalmassá akkor kezd majd válni a dolog, amikor élesedik a remix nevű funkció is (az ígéretek szerint hamarosan). Ezzel más FOLD-sztorik kártyáit is fel lehet használni, beépíteni egy saját cikkbe. A mások által írt FOLD-cikkeket olvasva, ha megtetszik egy kártya, egy kattintással meg lehet majd jelölni, így később beépíthető lesz egy saját cikkbe. Ez a módszer pontosabbá is teszi a netes hivatkozást, hiszen nem csak egy cikk egészére, de egy-egy moduljára, egy szövegrészre is lehet linkelni.

Így a cikkeket kétirányúan összekötő hivatkozásokkal – már ha elegen használják majd a platformot – különféle médiumtípusok egy olyan hálózata jöhet létre, amely összességében valamivel jobban hasonlít a hipertext és a hipermédia eredeti gondolatához, ahogy azt Ted Nelson, e kifejezések hatvanas évekbeli megalkotója elképzelte, mielőtt más irányt vett volna a fejlődésük, hogy végül a ma ismert világhálóba torkoljanak.

A FOLD tehát érdekes alternatíva, de egyelőre semmiképp sem forradalmi, nem alakítja át gyökeresen azt, ahogy egy történet online felületen elmondható. A cikkíró ugyanazt a sztorit fogja hajtogatni, amit más platformon, csak éppen a FOLD-dal kicsit máshogy hajtogathatja majd. Érdekes lesz viszont figyelni, milyen irányba fejlődik. Zárt és hálózatos jellegéből adódik, hogy a legtöbb fontosabb funkciója – így a teljes platform is – akkor nyeri el az értelmét, ha elegen fogják használni. Különben 15 perces kuriózum marad.