Mivel lehet viccelődni? Ha bántó, az már rossz? Meddig terjed a humorista szabadsága? Egyáltalán mi a határ? A jog? A közerkölcs? Esetleg a lelkiismeret? Ezeket a kérdéseket járta körbe Kovács András Péter humorista, a KommON BME Kommunikációs Szakkollégium IV. Szakmai Estjének előadója.

Kovács András Pétert humoristaként ismerte meg az ország, azt azonban kevesen tudják, hogy végzettsége alapján valójában jogász. Előadásának témája – szólásszabadság a humorban – ugyan igényelt médiajogi megközelítést, mégis az derült ki, hogy egy humoristának a szólásszabadság kérdésében másodlagosak a jogi megfontolások.

Nemcsak hogy mit, de kinek

Az azért mindenkinek egyértelmű volt, hogy a „Beszoptuk, mint gólyalány az ELTE-tábort” típusú vicceknek nincs helye beszédben, hiszen azon túl, hogy egy aktuális problémáról van szó még az áldozat, vagy akár a család érzéseit is sértheti. Viszont amellett, hogy mit mondunk legalább olyan fontos kérdés az is, hogy mekkora nyilvánosságot célzok meg azzal. Ma már pedig nagyon egyszerű nyilvános megfogalmazni véleményeket anélkül, hogy egyáltalán belegondolnánk abba, hogy az a nyilvánosságnak szól. Igen, a Facebookon megosztott vicc ez a kategória. Kovács András Péter ebben látja a vicc keletkezésének változását, ma is születnek viccek, sőt, ugyanaz a mechanizmus is jellemzi: valaki kitalálja, felkapják, aztán az a kitaláló szépen feledésbe merül. Pontosan, mint a mémek keletkezése. Ami viszont lényeges különbség, hogy a régen szájról-szájra terjedő viccmesélés helyett az a közösségi oldalakon rögtön nyilvánosságot kap. Nem politikai beszéd, nem is stand-up, mégis hasonló következményeket hozhat.

evolucio-kovacs-andras-peter-onallo-eloadasa-felvetel-474-279-63763.jpg

Amit el kell fogadni, az az, hogy a humornak, a humoros közlésnek alapvető sajátossága, hogy lényegében a fájdalomról, bántásról szól, mindig van vesztese. Emellett fontos még, hogy nem kell tényeket állítania, ellenben igazat kell mondani, fontos eleme az irónia és a túlzás egyéb eszközei. Ja igen, és kell hozzá humorérzék, ami egy kínos kérdés a vicc sértettjének hozzáállásában. Az iróniának, szatírának köszönhetően pedig sokkal bántóbb és meghökkentőbb is lehet, mint akár egy politikai beszéd. A humorérzékkel rendelkező emberek ezt az abszurditást nevetéssel oldják fel magukban, akik azonban nem rendelkeznek vele, azokban megbotránkozást vált ki, ami haraggá és bosszúvá formálódhat. Nem egy olyan peres esettel találkozunk, ahol a műsorvezető/humorista/előadó poénja egy rendőri kíséretbe, pénzbírságba, vagy némi felfüggesztettbe került. Ott volt például Bill Maher, aki az orángutánoktól származtatta Donald Trumpot:

 

Vagy ami jó Puzsérunk, aki becsületsértésért perkált:

 

A törvénytől kell félni?

Ki tiltja meg, hogy kimondjak valamit? Tulajdonképpen senki, bármit mondhatok, az már egy más kérdés, hogy számolnom kell a következményeivel, ami több formában is jelentkezhet. Ott vannak mondjuk a jogi vonzatok, vagy a cenzúra a rádióban, tévében, vagy akár a közízlés. Minden híres esetnél a jogi következményeket kapja fel a sajtó, Kovács András Péter szerint azonban ez érdekelné a legkevésbé, ha valami olyat mondott, amit átgondolt, ami mellett teljes mellszélességgel ki tud állni, és nyugodtan alszik utána. Ez már abból is látszik, hogy a társadalom attól függetlenül felháborodhat egy adott kijelentésen, hogy az sértett-e bármilyen törvényt, vagy hogy bíróság elé került-e az ügy.

A legfontosabb korlátnak a saját ízlésnek, a lelkiismeretnek kell lennie. Nem elég egy – pláne nem csak a jogi – szempontot figyelembe venni, a humoristák szólásszabadsága ugyanis nem erről szól. Figyelembe kell venni azt, hogy kit fog bántani a poén, és hogy az illető rászolgált-e erre. Emellett az általánosítás kérdése is fontos, különbséget kell tenni sztereotípia és archetípus között. Míg a sztereotípia egy tulajdonság ráhúzása egy egész csoportra, közösségre, addig az archetípus sok ember közös tulajdonságát húzza rá egy emberre. A sztereotípia igazságtalan és bántó lehet olyan közösségekre nézve, akik azt egyáltalán nem érdemelték ki, ezért kerülendő is a humorban. Az archetípus ezzel szemben nagyon jól tud működni, hiszen az ember akkor nevet a legjobban, ha magára ismer egy történetben.

Kovács András Péter kijelentette, hogy nyugodt szívvel, sőt büszkén fizetné ki a bírságot egy olyan poénért, ami jogosan hangzott el, és ami mellett teljes mértékben ki tud állni, azt azonban elismerte, hogy a magyar stand-up nem elég szabadszájú. Mintha félrefordították volna a szót; nem a közönség tetszésének elnyeréséről kellene szólnia, hanem a kiállásról. Szépelgés helyett megdöbbentés és meghökkentés: ez a humor a szerepe.

Kép