Két sikeres crowdfunding (tömegek által finanszírozott) projektre bukkantam a minap. Az első egy a calas-i menekültek segítségére önerőből létrehozott kampány, amelyen keresztül befolyó összegből az itt – az úgynevezett dzsungelben – összezsúfolódott több ezer embernek visznek ételt, takarót és bármit amire szükségük van. A második projektben a lelkes gyűjtők egy 15 különböző funkcióval bíró különleges kabátot álmodtak meg, amelyben külön helye van az iPodnak és a mobil mobiltöltőnek és egyéb hasznos kiegészítőnek, a hacuka végfelhasználói ára pedig nagyjából 200 dollár lesz. Előbbi projektre eddig majdnem 30 millió, utóbbira pedig kicsit több, mint 2 milliárd forint gyűlt eddig össze.

Félreértés ne essék nem sajnálom én a kabátkészítő kreatívoktól a pénzt és pláne nem szeretnék álnaiv, hipokrita moralizálásba kezdeni a nyugati világ és értékrend hanyatlásáról viszont a józan eszével talán mindenki érzi a a fenti különbség abszurditását. Nem tudom minek kell még történnie a 71 halálos áldozattal járó borzalom után, hogy valamilyen érdemi intézkedések induljanak meg a helyzet kezelésére EU-s szinten, bár Németországi utóbbi napokban mutatott hozzáállása némi reménykedésre adhat okot.

A menekültek helyzete kezd egész Európában tarthatatlanná válni, ezt valószínűleg az is tudja, aki nem él azoknak a gócpontoknak a közelében, ahol a több ezer kilométert válogatottan borzasztó körülmények között megtett afgán, szír, iraki és egyéb nemzetiségű menekült vesztegel. Magyarországon az utóbbi hetekben Budapest több pontja is ilyen gócponttá vált (a határmenti településekről nem is beszélve), ahol lassan mindennaposak lesznek a tüntetések az úgynevezett tranzit zónák körül. A nálunk rekedtek túlnyomó többsége ugyanis türelmetlenül várja, hogy végre utazhasson tovább, és ezt egyre nehezebben tudják csak megakadályozni. A rettenetesen aljas, ignoráns, a plakátkampány esetében kifezejetten gyűlöletkeltő és káros kormányzat eddig egy semmit nem érő, megoldást nyomokban sem tartalmazó kerítést tudott kiizzadni magából, meg néhány tranzit zónát, ahol csak a minden elismerést megérdemlő adakozónak és aktivistának köszönhetően kapnak némi élelmet, takarót és egyebet a menekültek.

11923210_1195497310477418_7184535512263405716_n.jpg

Fotó: Veres Viktor

A bevezetőben említett másik (CalAid) kampány szintén rendkívül sikeres. Jaz O’Hara eredetileg egy szokványos utazós blogot kezdett el írni, ma már azonban a családjával és néhány barátjával a calais-i menekültek történeteit meséli el és dokumentálja. Ezen kívül felállították a CalAid nevű szervezetet, amellyel elindították a pénzgyűjtő kampányt. Ezen először ezer fontnyi adományt jelöltek meg célnak, ám hamar kiderült, hogy jóval nagyobb adakozó kedv mutatkozik az emberekben, máig ennek a csaknem 65-szörösét sikerült összeszedniük, és ezekben a percekben is folyamatosan érkeznek a kisebb-nagyobb adományok. Jó ránézni az oldalra, amely a pénzzel támogatók pozitív kommentjeitől hemzseg.

BudAid

A sikerüket látva felvettük velük a kapcsolatot, és Jaz nagyon érdeklődőnek és segítőkésznek bizonyult, örül az itteni kezdeményezésnek. Az is felmerült, hogy a következő dokumentumfilmjüket a témában nálunk készítsük el közösen. Jelenleg azon dolgozunk, hogy találjunk egy olyan népszerű crowdfunding oldalt, amelyen Magyarországról is lehet gyűjteni, mert sajnos Justgiving kampányt csak Nagy-Britanniában és néhány egyéb országban lehet indítani. (UPDATE: Elindult a kampány! Ezen az oldalon keresztül bárki adakozhat a világ minden tájáról.) Ezen kívül elindítottuk a BudAid néven Tumblr és Facebook oldalunkat, ahol összegyűjtjük elsősorban a hazai, témába vágó releváns tartalmakat és lehetőségeinkhez képest saját kontenttel is jelentkezni fogunk. Ez utóbbival célunk bemutatni az egyes menekültek történetét, motivációit, azokat a körülményeket ahonnan jöttek és ahova kerültek. (Utóbbiakkal kapcsolatban mindenképp érdemes olvasni az Átlátszón futó cikksorozatot.)

Ha te is szeretnél segíteni a következőket teheted:

  • Segítesz a már jelenleg is nagy erőket megmozgató és lelkes Migration Aid csapatnak, ahogyan kérik
  • Kapcsolatba lépsz velünk, és tanácsot adsz, hogy szerinted milyen oldalon tudunk leghatékonyabban pénzt gyűjteni
  • megosztod ezt a cikket és a BudAid oldalt, hogy kicsit átformáljuk a hazai borzalmas gondolkodást a kérdéskörrel kapcsolatban

És mindezt azért is tegyük, hogy a következő évtizedekben a lehető legtöbb embernek legyen az a legnagyobb problémája, hogy kabátja melyik zsebébe rakja az iPodját.