Digitália néven szerveztek konferenciát marketing szakembereknek a Telekom székházában, ahol elsősorban a digitális marketing trendjeit, különféle kutatások eredményeit és a szakmában dolgozók véleményeit, személyes tapasztalatait ismerhette meg a közönség.

A rendezvényhelyszínnek számos alkalommal jól bevált Telekom székházában szép számban sereglettek össze a marketing szakma hazai képviselői. Az előadók listája már előzetesen is elég impozáns volt, a gördülékeny és lényegre szorítkozó 20-30 perces előadások koncepciója pedig remekül működött. A délelőtti közös helyszín után délután három teremben zajlottak az előadások különböző témakörök szerint csoportosítva: a smart habits – smart connections, digitális érettség és piaci fejlődés, under consturction – webfejlesztés okosan. A menetrendet nem jelentős csúszással sikerült tartani, az előadók többsége pedig jól beszélt és általában aktuális fejleményeket tudott átadni a témájában, ami igenis nagy szó a hazai gyakran nagyon gyenge szervezői és előadói teljesítményeket látva.

12002200_954353324603224_562720866898349139_n.jpg

Customer development a kulcsszó

Karafiáth Balázs (korábban a Szekfű Balázs nevet használta), a Carnation és a Sziget Kft. alapítója egy videó előadást tartott, mivel jelenleg az USA-ban él, személyesen nem tudott jelen lenni a konferencián. Előadása alapvetően két nagy vonulatot követett. Először általános fejlesztési trendekről beszélt. Szerinte a nagy dotcom lufi kipukkanásának oka – egyebek mellett – az is volt, hogy a fejlesztésekből hiányzott az úgynevezett customer touch, azaz túlságosan személytelenek, ridegek, távolságtartóak voltak. Korrektül ellátták a feladatot, amelyre létrehozták őket, nem volt meg a Karafiáth által Sarki bolt effektusnak nevezett faktor, amikor a vevő egy rászabott, csak neki szóló kedvességet, emberséget kap a precíz, de robotszerű kiszolgálás helyett. Ahhoz, hogy a Sarki bolt effektus létrejöjjön persze sokkal többet kell tudni a vásárlókról, fogyasztókról, de ez egyébként is egybevág a fejlesztők törekvéseivel.

Az előadó szerint ugyanis már nem érdemes product developmentről beszélni, helyette customer development a megfelelő módszertan egy új termék vagy szolgáltatás fejlesztése során, ez az, amit a startupok is alkalmaznak. Korábban sok vállalat úgy jött létre, hogy amikor valakinek támadt egy jó ötlete, akkor csinált rá egy céget, felvette a fejlesztőket, a marketingeseket, értékesítőket, stb. és elkezdtek dolgoztak a terméken vagy szolgáltatáson, közben kitalálták, hogyan lehet azt kommunikálni és eladni. A customer development ezzel szemben azt jelenti, hogy mielőtt egy „kapavágás” is történne az ötlet életképességét és piacképességét vizsgálják, és szinte véglegesre csiszolják az ötletet és az üzleti modellt.

Tartsd be a szabályokat és dolgozz keményen!

A másik témája az általa kulturális dimenzióváltásnak nevezett jelenség volt. Azt figyelte meg, hogy azok a magyar startupok lesznek sikeresek Amerikában vagy tudnak egyáltalán továbblépni, megnőni, amelyek bevonnak amerikai embert tulajdonosként, társalapítóként. Szerinte egy Magyarországról indult vállalkozás olyan kulturális kódkészlettel (például kiskapu, belső kör, húsosfazék) rendelkezik, amit az amerikaiak nem tudnak értelmezni. Számukra a tartsd be a játékszabályokat és dolgozz keményen vezérelvek mentén rendeződik a vállalkozói kultúra. Szerinte amikor egy amerikai társtulajdonos vagy társalapító belép egy magyar startupba, akkor ez a kulturális dimenzióváltás történik meg, ami hozzájárul a vállalkozás sikeréhez.

Amikor őt arról kérdezik, hogy messze van-e Magyarország a Szilícium-völgytől, akkor erre a kulturális különbségre gondolva mondja, hogy fényévekre, miközben persze a technikai eszközöknek és az internetnek köszönhetően csupán a szomszéd faluban. Érdekesség, hogy az utána következő előadó, Kövesi Gabriella, a Magyar Telekom egyik igazgatója, az amerikaiak „tartsd be a szabályokat” elvére utalva megjegyezte, hogy ezenközben a nagy amerikai techcégek pont azzal kerülnek előnybe Európában az európai cégekkel szemben, hogy a jogi kiskapukat kihasználva nem tartják be, például az adatkezelési szabályokat.

12036874_954353641269859_7702489383974320513_n.jpg

Nem kérek Digitáliából!

A délutáni Smart Habits, Smart Connections szekcióban Réz András tartott egy anti-digitális előadást. Az előadás címe is az volt, hogy Human App-out – Nem kérek Digitáliából. Ennek része volt – felteszem -, hogy egyetlen oldalnyi prezentációval sem készült. Az előadás lényege az volt, hogy mivel ez a digitális tér extrém módon felnagyítja és felgyorsítja a bele kerülő elemeket – híreket, történéseket, véleményeket -, az ezáltal a hisztéria keletkezésének és a vélemények és érzelmek végletes polarizáltságnak az okozója. Véleménye szerint például, 15 évvel ezelőtt, amikor még az internet is újdonság volt, közösségi oldalak meg még nem is léteztek, a magyarországi és európai migránshelyzet, és annak akár bármelyik emblematikus történése közel sem okozott volna ekkora turbulenciát a közéletben.

Akinek meghoztuk a kedvét a többi előadáshoz, az itt elolvashatja a szervezők élő közvetítését a helyszínről. Fotók: Médiapiac Facebook