Akármerre is járunk a nap folyamán, lépten-nyomon képernyőbe merülő okostelefon-használókat látunk magunk körül, legyen szó akár a munkahelyünkről, villamosról vagy baráti kávézásról. A jelenséget sokan kritizálják és a fiatalabb generációkra jellemző problémának tartják, mások a technológiai fejlődés és a megváltozott információszerzési tapasztalatok velejárójának tekintik. Több pszichológiai kísérlet viszont annak próbált utánajárni, hogy a telefonunk kényszeres, fölösleges, akár percenkénti nézegetése milyen, korábban is létező mentális problémák tünete lehet, vagy képes-e önmagában is előidézni olyan nem kívánatos agyi, érzelmi reakciókat, amelyek kihatnak mentális egészségünkre.

Talán mindenkinek ismerős helyzet, amikor a tömött buszon hallani véljük a telefonunk csörgését, értesítéseit, esetleg még vibráló érzést is észlelünk a zsebünkben, majd ösztönösen, pavlovi reflex módjára a készülék után nyúlunk. Ám pár másodperc múlva csalódottan vesszük tudomásul, hogy a riasztás téves, mégis, jobb dolgunk nem lévén, megnézzük, hogy van-e valami újdonság a Facebookon vagy más közösségi és híroldalakon. Ha valamilyen érdekes vagy kedves képpel, cikkel vagy egyéb tartalommal találkozunk, az képes felvillanyozni és jókedvre deríteni, és az ebben lelt örömöt gyakran meg is osztjuk ismerőseinkkel az adott alkalmazás felületén.

students-texting1.jpg

Forrás: Nycprowler.com

Szorongunk, hogy lemaradunk

A fenti példa jól illusztrálja a túlzott mobiltelefon-használathoz kapcsolódó viselkedési formákat, amelyek szélsőséges esetben kóros pszichés működések előjelei lehetnek. Az egyik ilyen, a kontroll elvesztésével járó jelenség a szorongás: ebben az esetben az abból fakadó félelem, hogy lemaradunk valamilyen fontos hírről vagy eseményről, vagy akár csak később szerzünk róla tudomást, mint a többség. Ez a FOMO angol betűszóval leírt jelenség (Fear of Missing Out). A kutatók szeparációs szorongáshoz hasonló élményekről beszélnek az olyan esetekben, amikor az adott kísérletben résztvevők a kapott feladatok megoldása során nem fértek hozzá a szoba másik sarkában hagyott, folyamatos hangjelzéseket adó készülékeikhez. Egy másik esetben a kutatást végzők szándékosan helyezték saját vagy mások telefonját a közvetlenül résztvevők mellé, akik emiatt nem tudtak teljes mértékben koncentrálni a feladatukra, ugyanis fél szemmel folyamatosan a kijelzőt fürkészték. Az így megzavart csoportok tagjai általában rosszabbul is teljesítettek a logikai feladatok megoldásában.

Függőség és magány

A szorongás mellett a folyamatos telefonnézegetés oka lehet még a függőségekre való hajlam. Agyunk hasonlóan (emelkedett dopaminszinttel) reagál a legtöbb, örömérzettel járó tevékenységre, legyen szó drogokról, étkezésről, vásárlásról, szexről – vagy akár arról a kellemes és megnyugtató érzésről, amit egy aranyos cicás fotó vagy egy szép táj képe okoz. Amennyiben a fent említett örömforrások közül épp egyik sem áll rendelkezésünkre, és mégis szomjazik az agyunk a dopaminra, a telefonunk biztosan mindig kéznél van.

A folyamatos online jelenlét és elérhetőség arra is szolgálhat, hogy a magány érzését tompítsa. Régen erre a célra csak a rádiót és a tévét használhattuk, segítségükkel talán betölthető volt a zavaró csönd, amennyiben valaki hosszabb-rövidebb ideig egyedül kénytelen otthon tartózkodni. A folyamatos üzenetváltás és készenlét, mivel aktivitást és kétirányú kommunikációt igényel, sokkal jobban képes megadni a társasági élet illúzióját abban az esetben, ha magányosnak érezzük magunkat vagy unatkozunk – bárhol a világon.

Kellenek az ingerek

De a kóros képernyő-nézegetés nem feltétlenül valamilyen káros pszichés működés eredménye. Szinte már közhelynek számít, hogy aki manapság sikeres akar lenni a munkájában, az legyen folyamatosan produktív és jól informált, több feladatot tudjon párhuzamosan végezni, és ennek érdekében hatékonyan beossza minden percét. Ennek folytán egész nap rengeteg változatos inger áraszt el bennünket a technológiai eszközök különböző típusain keresztül, nem meglepő hát, hogy üres, látszólag semmire nem jó perceinkben is igyekszünk a hatékonyság látszatát keltő tevékenységet folytatni.

A telefonunk folytonos, kényszeres nézegetésével sok esetben valóban valamilyen egyéb szükségletünket próbáljuk pótolni: egyedül érezzük magunkat, nem találunk elég örömöt a mindennapjainkban, vagy éppen nem tudunk ellazulni és a figyelmünket egy dologra koncentrálni. Ez a tevékenység viszont maga is eredményezhet viselkedésbeli problémákat, amelyekkel hosszú távon viszont inkább rosszul járunk: csökken a szellemi teljesítőképességünk, kevesebb új ismerőst szerzünk (ha például egy társaságban is inkább a képernyőnkbe mélyedünk), és összességében véve kevésbé leszünk képesek megfigyelni a körülöttünk lévő világot. Több kezdeményezés született emiatt, például a Slow Mozgalom, amelyek alternatívákat és programötleteket nyújtanak a lassítani, kikapcsolódni vágyóknak. A telefonunk folyamatos használata a mindennapokban gyakorlatilag elkerülhetetlen, de hogy mennyire engedjük, hogy átvegye az irányítást az életünk felett, a mi döntésünk.