A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a Média Önszabályozó Testületnél kért vizsgálatot a március elején óriási visszhangot kapott Origo-cikk miatt. Hargitai Miklós elnök nem a levegőbe beszélt, a MÚOSZ valóban új irányt vett.

Március 7-én címlapon hozta a kormányzati szócső zászlóshajója, az Origo, hogy Hajnal Miklós Momentum-alelnök hogyan tüntetett el 12 millió forintot. Habár a címe is erre utalt, az anyagban több hajmeresztő állítás is helyet kapott. Mondanunk sem kell, a propagandagépezet azonnal ugrott, Kovács András oknyomozása már-már szentírásként söpört végig a kormánypárti sajtóban.

Természetesen a ferdítésekkel teli és az újságírói etika íratlan szabályait mellőző cikkről az új elnökével irányt váltó MÚOSZ-nak is megvan a véleménye. A cikk megjelenését követő második napon hivatalos állásfoglalásban jelentették be, hogy a cikk miatt a Média Önszabályozó Testülethez fordulnak, és médiaetikai vizsgálatot kérnek.

„Igen, megtörtént az ülés, egy háromtagú tanács elé került az ügy” – mondta a Média 2.0-nak Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke. “Mivel a cikk szerzőjének a neve végül lekerült, ezért a szerzőt nem érheti baj, csupán elvi állásfoglalást szeretnénk.”

Hargitai elmondta, bár sok hasonló cikk jelent meg, a szerzőket nem tudják felelősségre vonni, ez csak akkor történhetne meg, ha tagjai lennének a MÚOSZ-nak. Arra, hogy a hírek szerint itt a szerző külön dicséretben részesült, megjegyezte: „Ha igaz, akkor nagyon érdekes, mert másnap már nem volt ott a cikk szerzőjének a neve. Mi történhetett?”