Nem tetszik a Bankszövetségnek, hogy PayPassnak hívjuk az egyérintéses fizetésre alkalmas bankkártyákat. Az elnevezés ugyanis nem elsősorban a fizetési mód angol elnevezése, hanem a MasterCard által saját kártyáin alkalmazott márkanév. Százezret kap az, aki jobbat javasol.

A nyelvújítás korszakát tanulmányozva röhög az osztály nyelvtan órán, ha szóba kerül a nyaktekerészeti mellfekvenc (nyakkendő), az egyen-billengészeti körduplány (kerékpár), az orrfuvolászati négyzetrongy (zsebkendő) és társaik. Sok reformista gondolata vallott kudarcot, de most itt az ideje bizonyítania annak, aki valóban használható, frappáns ötlettel képes előállni. Már csak azért is, mert mindezért cserébe most százezer forint ütheti a markát. A technológia gőzpöfögészeti tovalöködönce szédületes irányban száguld, és nyelvőrzés szempontjából lassan reagálunk az új találmányokra. De kinek a feladata lenne figyelmet fordítani a magyarosításokra? Azoké a szakmai újságíróké, akik egy-egy cikkben először számolnak be Magyarországon egy újdonságról? Van-e ebben felelőssége az MTA-nak, az egyetemek nyelvészeti tanszékeinek? Miután a hétköznapi szóhasználat sajátosan formálja a nyelvet, talán az lenne a leghatásosabb, ha bennünk, nyelvhasználókban alakulna ki igény arra, hogy – szigorúan ésszerű keretek között  magyar szavakat találjunk a zömében angol eredetű szakkifejezésekre.

paypass-wave-logo.jpg

Az „érinthetem?” kérdés fizetéskor a pénztáros felől érkezve félreérthetően röhejes. A „PayPass-szal mehet?” meglehetősen pontatlan, hiszen ez csak a MasterCard bankkártyáira utal. A Visa a PayWave, az American Express az ExpressPay nevet választotta, de itt az Apple és az Apple Pay, vagy éppen a Google és a Google Wallet. A pályázat kiírói két dologra várnak ajánlásokat, egyrészt az egyérintős plasztikkártya, másrészt az alkalmazási mód magyar elnevezésére is. Amíg a hvg.hu a taccskártya és a taccsolás párossal állt elő (bár a magyar taccs koránt sem touch), addig blogunk szerkesztői a „nemzeti érintés” gondolatát vetették fel. (Ti mit javasoltok?)

Bármi is legyen a győztes szó, nehéz lesz bevezetni a köztudatba, a PayPass kifejezés már egyértelműen elterjedt, ráadásul évek óta használták maguk a bankok is. Mint ahogyan még évekkel a rendszerváltás után is a tanácsra siettek az állampolgárok, ha ügyes-bajos közigazgatási teendőik akadtak, vagy ahogyan sokan most is az APEH-szankcióitól rettegve kozmetikázzák adóbevallásukat.

 

Jön az októberi Média 2.0 Meetup!

A kommunikációszakosok sokszor nem tudják, mire lesz jó, amit tanulnak. A szakma egyelőre nem igazán segít a választásban egyetem után. Mi szeretnénk. Találkozó kommunikációszakosoknak, pr-osoknak, médiásoknak, marketingeseknek, egyetemistáknak, szakmabelieknek és érdeklődőknek. Egy sör mellett.

Meghívott előadók:

B. Csejtei Ildikó, médiakommunikációs szakember, a Sanoma és a TV2 Csoport volt marketingigazgatója
A kereskedelmi csatornák és a bulvármédia szimbiózisa

Aczél Petra, egyetemi docens, BCE kommunikáció
Médiaműveltség mint kulcskompetencia

Időpont: 2014. október 14.

A helyszín: Hamarosan!

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, itt kell regisztrálni

Itt vagyunk a Meetup.com-on.