Valódi élet-e az online jelenlét? Kényszerít-e bármire bennünket a technológia? Vajon fel tudják-e készíteni a szülők az új generációs gyermekeiket az internet és az okostelefon megfelelő használatára? Mi az a hálószoba kultúra? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat az ELTE-n rendekezett beszélgetésen, ahol az is kiderült, hogy az újmédia egy színes kontaktlencse, instant kávé és egy házibuli keveréke.

Csak remélhetjük, hogy lájkolás közben nem felejtenek el élni? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a közösségi média szerepéről az ELTE-n. A beszélgetésben Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének igazgatója; Hampuk Richárd, a Person Communications ügyvezető tulajdonosa; Kóbor Andrea, a Hello90 médiaprojekt vezetője és az X Kommunikációs Központ kreatív igazgatója; és Székely Levente, a Corvinus oktatója és a Kutatópont Kft. kutatási igazgatója vett részt.forrasstreetartglobefb.jpg

Forrás: Street Art Globe

Újmédia = színes kontaktlencse és instant kávé

Az újmédia jellemzőit nem könnyű meghatározni, mert sokfelől meg lehet közelíteni a témát: akár a hagyományos és a tömegmédia ellentéte felől, akár a társadalmi átalakulás nézőpontjából, vagy a mindennapok tevékenységeinek medializálódása felől – hívta fel a figyelmet Székely Levente – aki összefoglalóan úgy jellemezte: „kép a képben, hang a hangban, kép a hangban, hang a képben”. Aczél Petra szerint az újmédia hasonló egy színes kontaktlencséhez, ami viselés közben egyúttal a látásunkat is módosítja. Véleménye szerint minden médium alapvetően határozza meg a világlátásunkat és ad egyfajta nézetet mindenre, ami előttünk van. Ami még fontosabb: „én is másnak látszom benne – nem teljesen különbözőnek önmagamtól, de mégis másnak, és amennyiben másnak tűnök az egy kicsit mesterséges” – fejtette ki Aczél.

Kóbor Andrea szerint az újmédia leginkább egy házibulihoz hasonlatos, ahol nagyon különböző emberek vannak, és ahol egy esélyünk van, hogy bemutassuk magunkat. Van, akinek ez nagyon jól megy és vannak a szorongók, akik állnak a sarokban és nem értik az egészet. Hampuk Richárd egy instant kávéhoz hasonlította az újmédia világát, mert nagyon gyorsan feloldódik, nagyon gyorsan a résztevevői tudunk lenni, de nagyon gyorsan el is fogyunk a körülvevő világban. Könnyen el tudunk benne érni sikereket, de ha nincs folytatása, nincs tartalom mögötte, akkor az nagyon gyorsan véget is ér.

Szupermost generáció

Ezt a fajta gyorsaságot a mindennapokban is megéljük. Az egész újmédia jelenségének a jelenidejűség a logikája: az internet megjelenésével létrejött az igény, hogy azonnal és minél többször, minél tovább és minél intenzívebben jelen legyünk – mondta Kóbor. Aczél Petra Kundera Lassúság című regénye alapján fejtette ki véleményét, miszerint „a gyorsaság és lassúság tulajdonképpen nem tempó, nem pillanat, hanem egy olyan dolog, ami sokkal fontosabb fogalommal leírható, és ez az emlékezés”. Kundera példájában az az ember, aki valamit nagyon el akar felejteni, sietősre veszi a léptét, felgyorsul. Ha valamire emlékezni akar, akkor viszont megtorpan és megáll. A hasonlat mentén mondhatjuk, hogy azért élünk mindig a pillanatban, mert nem tudjuk, mit hagytunk el. Az újmédia tempóját nehezen érzékeljük, de azt tudjuk: nem áll meg.

Létrejött az úgynevezett szupermost generáció, aminek jellemzője, hogy nem emlékezik, és nem bízik semmit a jövőre. A generáció tagjai nem fárasztják magukat azzal, hogy valami hogy volt és hogy lesz – most kell mindennek megtörténnie. Az x ebből a szempontból egy sajátosabb generáció, amely még megtapasztalta, hogy milyen más akár a szövegről való gondolkodás, amikor az írógépen írt szöveget meg kell tervezni, végig kell gondolni, mert az javítani nem lehet. Az x generáció sokkal jobban elkülöníti a platformok használatát, zártabban használja az adott felületet, például nem játszik annyit rajta, mint az y vagy z generáció.

rs_1024x759-151005162757-1024-woman-no-cell-phone-black-mass_ls10515_copy.jpg

Forrás: eonline

Csak remélhetjük, hogy lájkolás közben nem felejtenek el szeretni

László Miklós, az ELTE szociológusának egyik gondolatát idézve beszélgettek a résztvevők arról, vajon valóban ennyire borús-e a helyzet, mint ahogy azt az idézett láttatta. Hampuk szerint elsőre borúsnak tűnhet, hogy az emberek többségének mindennapjait nagyban a saját Facebookra való tartalomgyártás teszi ki. Ha elmegyünk egy eseményre, nem konkrétan a szituációval foglalkozunk, hanem azzal, hogy hogyan készítsünk róla jó képet és minél hamarabb megosszuk a barátainkkal. Ugyanakkor ez régebben sem volt másképp, a szülők régen is ugyanígy beállították a gyereket, hogy jól nézzenek ki a képen. Ez nem sokkal másabb, csak több lett a képekből, mert mindenki egyfolytában a fényképezőgépet kezeli.

Aczél három érvvel támasztotta alá, hogy miért látja borúsnak a jövőt. Először is: soha nem volt még olyan terület, amiben ennyire rosszul jósolnak, mint az új technológiában – nem nagyon jönnek be a jóslatok, nagy a bizonytalanság. Másodszor: nagyon sok elméletről derül ki, hogy nem igaz. Ilyen volt például, amikor az internetről azt mondták, hogy szociálisabbá tesz. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy társaságiak vagyunk, de depresszívek, nárcisztikusak és impulzívak is. Harmadrészt kiderült az is, hogy egyáltalán nem ott jártasak leginkább a tanulók a technológia használatában, ahol az iskola tele van multimédiás eszközökkel, hanem ott, ahol jól megtanították a tanulókat írni és olvasni.

Nem foghatjuk a bajainkat a médiumainkra

Az, hogy melyik jóslat jön be rajtunk fog múlni: hogy azért nem fogunk sokat olvasni mert érdektelenek vagyunk, vagy azért, mert ellenőriznek. Mi hagyjuk, hogy adott esetben érdektelenségbe süppedjünk és leginkább magunkkal foglalkozzunk mások helyett, és nem a technológia kényszerít rá” – hangsúlyozta Aczél. Jól hangzik, hogy folyton online kell lenni, de nem kell. Nem kell, de az emberek ezt csinálják – ez önmagában azonban nem mentség és nem lesz a technológia hibája. „Csak gondolkodjanak el azon, hogy utoljára mikor kapcsolták ki és mennyi időre a telefonjaikat” – folytatta Aczél. Érdekességként jegyezte meg, hogy a mai munkavállalók azért ugyan tüntetnek, mert alacsony a bérük, de azért nem, mert dupla annyi órát dolgoznak és túlóráznak a digitális felület használata miatt. „Ez mind a mi dolgunk, ezt mi használjuk így” – tette hozzá.

Kóbor az esemény címére reagálva elmondta, hogy az a felfogás, miszerint az online élet nem élet, konzervatív felfogás. Miért ne érezhetné valaki jól magát attól, hogy sok időt tölt a közösségi médiafelületeken? – tette fel a kérdést. „Ez élet, és nagyon sok embernek a valósága” – mondta. Hampuk hozzátette, hogy a valódi világban ugyanúgy hazudunk, és egy ideális képet festünk magunkról, mint a digitálisban. Kóbor szerint nem mellékes az sem, hogy ezek a közösségi médiaterek közösségeket hoznak létre: „valódi emberek kommunikálnak egymással valódi dolgokról” – tette hozzá. Kóbor kiemelte, hogy ha az y, z és a következő generációkat el akarjuk érni, fontos, hogy odamenjünk és ott legyünk jelen, ahol ők vannak.

portraits-holding-devices-removed-eric-pickersgill-22_1.jpg

Forrás: Bored Panda

Mindennek van veszélye, ami az élettel kapcsolatos”

A cyberbullying érdekes téma, de Aczél szerint nem árt hangsúlyozni, hogy bullying volt mindig is, nem a média hozta életre. „Az egyediségét az adja, hogy folyamatosan tart, permanens és mindenféle helyváltoztatástól függetlenül eléri az alanyt” – mondta. Ugyanakkor kiemelte, hogy a cyberbullyingban klasszikusan gyerek bánt gyereket; cyberstalkingnak nevezzük, mikor felnőtt bánt felnőttet vagy gyereket, és az már egy kicsit más műfaj. Nem foghatjuk ezt is csak a technológiára, hiszen „mindennek van veszélye, ami az élettel kapcsolatos”. Az az állítás, miszerint a rossz média bántja a gyerekeinket, így nagy általánosságban hamis.

A gyerekeket meg kéne tanítani arra, hogy hogyan tudják szabályozni a médiafogyasztást. „Ugyanakkor, egy kutatásban azt figyeltük meg, hogy a szülők eltolják magukról a felelősséget” – mondta Székely. A szülők azt mutatják, hogy ők jó szülők, odafigyelnek a gyermekükre és ehhez a tudásuk is megvan. A gyerekek válaszából azonban az derül ki, hogy ez nincs így: a szülő a tevékenység nagy részét nem látja, nem tudja kontrollálni, és ha akarná akkor se tudná, mert a szükséges technikai tudása sincs meg hozzá. A szülő jellemzően azt gondolja, hogy ő segít eligazodni a gyermekének ebben a világban, ugyanakkor a gyermek azt vallja, hogy ez fordítva van.

Aczél szerint érdekes, hogy a szülők általában időben határozzák meg a fogyasztást, ami ebben a mondatban is jól látszik: „egy óráig gépezhetsz”. Arra összpontosítunk, hogy a géppel való viszony egy óráig tarthat, miközben az nem gép, hanem tartalom.

Hálószoba kultúra és speciális gyerekek

2010-ben a kutatásokban megjelent az úgynevezett hálószoba kultúra és a speciális gyerek fogalma – mondta Aczél. „Manapság kevés gyereket szülünk, azokat nagyon féltjük, és otthon akarjuk tartani. Megtöltjük az otthont médiával, hogy nehogy elmenjen, nehogy kint bántsák, úgyhogy házhoz hozzuk a bántást is. Ezzel tulajdonképpen a kezdetektől arra szocializáljuk őt, hogy ha választania kell, mindig a biztonságosabb otthon maradást válassza” – fejtette ki.

Az online felület és a számítógépes technika sok szempontból könnyítette meg az életünket, ugyanakkor láthatóvá váltak a negatív felhasználással kapcsolatos problémák is. Aczél szerint az igazi baj velünk van, és azzal, ahogy mi fogyasztjuk a médiát: kontrollálatlanul. Kontrollálni akarjuk a gyerekeinket, de minket ki korlátoz?” – tette fel a kérdést.