Így vezetik meg, és így hagyja, hogy megvezessék

Így vezetik meg, és így hagyja, hogy megvezessék

Mi zárjuk el magunkat a szabad információáramlástól, vagy elzárnak minket tőle? Félünk ellenvéleménnyel találkozni, vagy csak szeretünk hasonlóan gondolkodókkal együtt lenni? Egyáltalán baj, ha csak egyoldalúan tálalva kapjuk az információkat? A blogunknak nyilatkozó szakértők segítségével próbáltunk utánajárni, hogyan miért zárjuk be magunkat ismeretbuborékokba és miért nem bánjuk, ha minket zárnak be visszhangkamrákba.

Az áprilisi választások óta tovább szűkült a hazai médiatér: megszűnt egy politikai napilap, egy hetilap, egy rádió és gazdát cserélt egy televízió. A hazai média kormány által felügyelt felében csak központilag engedélyezett témákat lehet tárgyalni, azt is csak a központilag engedélyezett mondanivalóval. Az, hogy ez valakinek tetszik-e, politikai kérdés, az azonban szakmai, hogy milyen hatással van az idegrendszerünkre és gondolkodásunkra, ha a tények, adatok és történések csak egyoldalúan tálalva jutnak el hozzánk. Szakértők segítségével vizsgáltuk, hogyan zárják be a felhasználók saját magukat ismeretbuborékokba vagy hogyan zárják be őket visszhangkamrákba. Mindkét jelenség közös pontja, hogy a fogyasztó gyakorlatilag el van zárva az információáramlás a lehető legkiegyensúlyozottabb, legobjektívabb részéből, de ezt mindkét esetben maga a fogyasztó választja.

 
 
 

Az egyikbe bezárják, a másikba a fogyasztó zárja be magát

Az ismeretbuborékokat (epistemic bubble) úgy lehet a legegyszerűbben leírni, mint amikor valaki „csakazértis” hisz valamiben és nem is lehet neki bebizonyítani az ellenkezőjét, kivéve, ha valami olyan radikális dolog történik, aminek következtében kénytelen elhinni az ellenkező állítást. A buborékban lévő fogyasztó nem fordít energiát a híreknek való utánajárásra, a lehető legkisebb energiabefektetéssel akar tájékozott lenni: egyszerűen nem érdekli a saját véleményével ellentétes információ.

Pedig a média igyekszik vele elhitetni a sokoldalúságot: mindenkit megszólaltatnak az adott témában, a fogyasztó csatornák széles tárházából válogatva tájékozódhat, egyre több újságot olvashat. Azonban ettől még nem kap színesebb tartalmat, mivel amit fogyaszt, mind ugyanannak a propagandának a szócsövei más-más köntösbe bújtatva. Mindezt azonban úgy tálalják, hogy az átlagos fogyasztó nem realizálja a különbséget.

andris-romanovskis-473712-unsplash.jpg

                        Elzárkózunk vagy elzárnak minket az információktól?  /Forrás: unsplash.com/

 

Az ismeretbuborékok vizsgálatakor Eli Pariser The Filter Bubble (2011) és Cass Sunstein #Republic: Divided Democracy in the Age of Social Media (2017) című munkáját használtuk kiindulásnak. Eszerint a buborék tagjai elutasítóak az ellenkező nézetekkel szemben, bezárkóznak saját világukba. Mégsem áll teljesen szilárd lábakon az ismeretbuborék: relatíve könnyen felszámolható, mivel tagjait nem az észérvek és tények, mint inkább a mítoszok tartják össze, amelyeket ők maguk táplálnak. Más kérdés, hogy ennek ellenére a gyakorlatban miért nem olyan egyszerű a felszámolása. Ebben bizonyára fontos tényező az, hogy valamiben készakarva hinni akarunk még akkor is, ha a lelkünk mélyén sok esetben tudjuk, hogy az adott állítás hamis.  Az ismeretbuborékkal ellentétben visszhangkamrát (echo chamber) már nem lehet könnyen felszámolni, tágabb méreteket ölt, kevésbé érzékelhető, de jóval nagyobb erővel bír mint az ismeretbuborék. A visszhangkamra egyfajta társadalmi struktúraként is értelmezhető, aminek alapja, hogy elnyomja a számára nem releváns hangokat. Összevetve az ismeretbuborékkal, amit mi magunk alakítunk ki és ahol elismerésre sem kerül az ellenérv, a visszhangkamrában a saját szempontjaink alapján mutatják be nekünk az ellenérveket és a struktúrát mesterségesen tartják fent körülöttünk. Azt is hihetjük, hogy véletlenszerűen botlottunk az adott tartalomba, de igazából szándékosan, politikai, vallási, világnézeti preferenciáinktól függetlenül próbálják formálni az ízlésvilágunk. A jelenség mozgatórugója a tudatos félrevezetés és félelemkeltés, amellyel elszigeteli tagjait az ellenvéleményektől úgy, hogy azokban még csak nem is tudatosul az elszigetelés ténye.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a befogadó egy idő után csak a már ismert és hitelesnek vélt forrásokat fogja használni, ezzel ki- és elzárva magát bizonyos információs csatornáktól. Krekó Péter szociálpszichológus és a Political Capital igazgatója kérdésünkre úgy fogalmazott: a visszhangkamra mozgatórugója a késztetés, hogy olyan emberekkel legyünk együtt, akiknek hasonló az érdeklődése és a véleménye, mint a miénk, és olyan véleményeket hallatnak, amelyek hasonlóak a miénkhez. Krekó azt is hozzáteszi, ez „fogékonyabbá tehet minket a szélsőséges véleményekre, álhírekre és összeesküvés-elméletekre is.” Bizonyára sokak emlékezetét megragadta az az ideillő Origo kezdőlap, ahol a legtöbb cikk címében, vagy cikk összefoglalójának szövegében szerepelt a „migráns” szó. Tehát ez esetben a bevándorlókérdés került előtérbe, hogy azt fő aktuálpolitikai problémaként értelmezze a fogyasztó. Mindez akkor válik érdekessé, ha ezt nem csak egy médium, hanem több is átveszi és alkalmazza, egyfajta visszhangként táplálva egy adott értelmezést.

origo_201803131341_1520946099.pngAmikor bezárnak a visszhangkamrába – az Origo március 13-i címlapja  /Forrás: m.blog.hu/

Miközben kényelmesen kisül az agysejt

Ragó Anett, az ELTE Pedadógia és Pszichológia Karának adjunktusa, a Media 2.0-nak más szemszögből világította meg a jelenséget: szerinte a visszhangkamra kialakulásának hátterében a félelem áll. A legtöbben félnek ugyanis szembesülni az ellenvéleményekkel és ezt már-már kényszeresen próbálják elkerülni. Ragó elmondása szerint a közvetlen környezetünk miatt könnyen hihetjük, hogy meggyőződéseinkkel magunkra vagyunk maradva, pusztán mert másképp vélekedünk egyes témákban.

Arra a kérdésünkre, hogy a jelenségnek mi a szervezetünkben lefolyó háttere, azt mondja: „a sejtszintű működés és a magas szintű társadalmi problémák közti frusztrációja következtében, egyszerűen kisül az agysejt.” Később hozzáteszi ez “nem egy negatív dolog, egyszerűen aktivitást jelent, ha kisül azt jelenti, reagál valamilyen ingerre.”  Egy-egy terület lehet aktívabb, így bizonyos témák több érzelmi választ válthatnak ki, mint mások. Eszerint mi magunk zárkózunk be visszhangkamráink mélyére, azért, hogy rövidre zárjuk az információáramlást. A rövidre zárás legjobb, legkényelmesebb módja pedig, ha megnézzük mondjuk azt, hogy a barátaink mit lájkolnak és aszerint cselekszünk mi is. Ragó viszont megerősítette, hogy az idegrendszerünk működését nem befolyásolja negatívan, ha egyoldalúan tájékoztatják, ha nem késztetik kritikus gondolkodásra.

A Facebook, az Instagram és a Twitter az új melegágy

Darnai Gergely a Pécsi Tudományegyetem. adjunktusa a visszhangkamra kapcsán a politikai nézetek befolyásolhatóságára tér ki. Darnai a 2000-es évek elejét említi, amikor még sokan azt gondolták, hogy a közösségi felületek elősegíthetik majd az emberek között meghúzódó kulturális, értékrendbeli és politikai falak ledöntését, ezzel pedig a kiegyensúlyozott gondolkodás előretörését. A kezdeti tapasztalatok azonban azt mutatták, az emberek nagy része éppen ellenkező módon használta ezeket a lehetőségeket: inkább egyfajta buborékkal vették körül magukat, amelyen keresztül kiszűrték a nézeteikkel nem egyező véleményeket és híreket. További példaként hozza Flaxman és kollégáinak (2016) kutatását, amiben 50 ezer amerikai felhasználó online tájékozódását vizsgáltak. Eszerint a médiát használó emberek valóban hajlamosabbak a saját politikai nézeteikkel megegyező hírek olvasására, de meglepő módon azt is kimutatták, hogy megfigyelhető a saját ideológiájuktól ellentétes vélemények iránti érdeklődés is. Dubois és Blank (2018) 2 ezer brit, politikára fogékony felnőttre kiterjedő kutatása azt mondja, a politika iránt érdeklődőkben megvan a törekvés arra, hogy elkerüljék visszhangkamrákat, mivel igyekeznek sokoldalú forrásokból tájékozódni. Ezt bizonyítja, hogy a megkérdezettek csupán 8 százaléka hajlamos arra, hogy bekerüljön a ismeretbuborékába. Egy kevésbé tudatos médiafogyasztó azonban sokkal rosszabbul szerepelne ezen a felmérésen.

Ezzel kapcsolatosan Krekó Péter úgy véli, a közösségi médiában zajló politikai viták sokszor durvábbak, személyeskedőbbek és terméketlenebbek, mint az offline térben folytatott viták, ez pedig, könnyen elvezet a vélemények elszigetelődéséhez, a normális vita elvékonyodásához. Az erős elfogultság és az információs törzsekbe szerveződés szerinte manipulálhatóvá tesz. Ugyanis ha elszigetelődünk, jóval kisebb esély van arra, hogy ellenérvekkel is találkozzunk, olyanokkal meg aztán pláne nem, amik mondjuk meggyőznének minket az állítások ellenkezőjéről. Épp ez a visszhangkamra fő ismérve: fel a sem eszmélünk, máris csak egy szemszögből kapjuk az információkat.

A befogadói magatartással kezdődik

Mindhárom szakértőnk egyetért abban, hogy a visszhangkamra elsősorban a politika eszköze, de kiindulópontja a befogadói magatartás. Tehát az, hogy az online térben egyszerűbb, már jól megszokott utakon kívánunk tájékozódni. Kivételt képez a komment szekció, ahol a hozzászólások között találkozhatunk ellenvéleménnyel és vitatható kérdésekkel is. A befogadón múlik, milyen hajlandóak széleskörűen tájékozódni, hogy a kényelmi zónájukból kilépve vállalják a plusz energiabefektetés annak érdekében, hogy valós és teljeskörű tájékozódáshoz jussanak.

(A cikket megjelenés után Ragó Anett válaszával egészítettük ki: az agyi aktivitás, mint “kisülés”, nem negatív, hanem egy ingerre történő reagálás.)

Így vezetik meg és Ön így hagyja, hogy megvezessék

Így vezetik meg és Ön így hagyja, hogy megvezessék

Mi zárjuk el magunkat a szabad információáramlástól, vagy elzárnak minket tőle? Félünk ellenvéleménnyel találkozni, vagy csak szeretünk hasonlóan gondolkodókkal együtt lenni? Egyáltalán baj, ha csak egyoldalúan tálalva kapjuk az információkat? A blogunknak nyilatkozó szakértők segítségével próbáltunk utánajárni, hogyan miért zárjuk be magunkat ismeretbuborékokba és miért nem bánjuk, ha minket zárnak be visszhangkamrákba.

Az áprilisi választások óta tovább szűkült a hazai médiatér: megszűnt egy politikai napilap, egy hetilap, egy rádió és gazdát cserélt egy televízió. A hazai média kormány által felügyelt felében csak központilag engedélyezett témákat lehet tárgyalni, azt is csak a központilag engedélyezett mondanivalóval. Az, hogy ez valakinek tetszik-e, politikai kérdés, az azonban szakmai, hogy milyen hatással van az idegrendszerünkre és gondolkodásunkra, ha a tények, adatok és történések csak egyoldalúan tálalva jutnak el hozzánk. Szakértők segítségével vizsgáltuk, hogyan zárják be a felhasználók saját magukat ismeretbuborékokba vagy hogyan zárják be őket visszhangkamrákba. Mindkét jelenség közös pontja, hogy a fogyasztó gyakorlatilag el van zárva az információáramlás a lehető legkiegyensúlyozottabb, legobjektívabb részéből, de ezt mindkét esetben maga a fogyasztó választja.

 
 
 

Az egyikbe bezárják, a másikba a fogyasztó zárja be magát

Az ismeretbuborékokat (epistemic bubble) úgy lehet a legegyszerűbben leírni, mint amikor valaki „csakazértis” hisz valamiben és nem is lehet neki bebizonyítani az ellenkezőjét, kivéve, ha valami olyan radikális dolog történik, aminek következtében kénytelen elhinni az ellenkező állítást. A buborékban lévő fogyasztó nem fordít energiát a híreknek való utánajárásba, a lehető legkisebb energiabefektetéssel akar tájékozott lenni: egyszerűen nem érdekli a saját véleményével ellentétes információ.

Pedig a média igyekszik vele elhitetni a sokoldalúságot: mindenkit megszólaltatnak az adott témában, a fogyasztó csatornák széles tárházából válogatva tájékozódhat, egyre több újságot olvashat. Azonban ettől még nem kap színesebb tartalmat, mivel amit fogyaszt, mind ugyanannak a propagandának a szócsövei más-más köntösbe bújtatva. Mindezt azonban úgy tálalják, hogy az átlagos fogyasztó nem realizálja a különbséget.

andris-romanovskis-473712-unsplash.jpg

                        Elzárkózunk vagy elzárnak minket az információktól?  /Forrás: unsplash.com/

 

Az ismeretbuborékok vizsgálatakor Eli Pariser The Filter Bubble (2011) és Cass Sunstein #Republic: Divided Democracy in the Age of Social Media (2017) című munkáját használtuk kiindulásnak. Eszerint a buborék tagjai elutasítóak az ellenkező nézetekkel szemben, bezárkóznak saját világukba. Mégsem áll teljesen szilárd lábakon az ismeretbuborék: relatíve könnyen felszámolható, mivel tagjait nem az észérvek és tények, mint inkább a mítoszok tartják össze, amelyeket ők maguk táplálnak. Más kérdés, hogy ennek ellenére a gyakorlatban miért nem olyan egyszerű a felszámolása. Ebben bizonyára fontos tényező az, hogy valamiben készakarva hinni akarunk még akkor is, ha a lelkünk mélyén sok esetben tudjuk, hogy az adott állítás hamis.  Az ismeretbuborékkal ellentétben visszhangkamrát (echo chamber) már nem lehet könnyen felszámolni, tágabb méreteket ölt, kevésbé érzékelhető, de jóval nagyobb erővel bír mint az ismeretbuborék. A visszhangkamra egyfajta társadalmi struktúraként is értelmezhető, aminek alapja, hogy elnyomja a számára nem releváns hangokat. Összevetve az ismeretbuborékkal, amit mi magunk alakítunk ki és ahol elismerésre sem kerül az ellenérv, a visszhangkamrában a saját szempontjaink alapján mutatják be nekünk az ellenérveket és a struktúrát mesterségesen tartják fent körülöttünk. Azt is hihetjük, hogy véletlenszerűen botlottunk az adott tartalomba, de igazából szándékosan, politikai, vallási, világnézeti preferenciáinktól függetlenül próbálják formálni az ízlésvilágunk. A jelenség mozgatórugója a tudatos félrevezetés és félelemkeltés, amellyel elszigeteli tagjait az ellenvéleményektől úgy, hogy azokban még csak nem is tudatosul az elszigetelés ténye.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a befogadó egy idő után csak a már ismert és hitelesnek vélt forrásokat fogja használni, ezzel ki- és elzárva magát bizonyos információs csatornáktól. Krekó Péter szociálpszichológus és a Political Capital igazgatója kérdésünkre úgy fogalmazott: a visszhangkamra mozgatórugója a késztetés, hogy olyan emberekkel legyünk együtt, akiknek hasonló az érdeklődése és a véleménye, mint a miénk, és olyan véleményeket hallatnak, amelyek hasonlóak a miénkhez. Krekó azt is hozzáteszi, ez „fogékonyabbá tehet minket a szélsőséges véleményekre, álhírekre és összeesküvés-elméletekre is.” Bizonyára sokak emlékezetét megragadta az az ideillő Origo kezdőlap, ahol kivétel nélkül minden cikk címében, vagy cikk összefoglalójának szövegében szerepelt a „migráns” szó. Tehát ez esetben a bevándorlókérdés került előtérbe, hogy azt fő aktuálpolitikai problémaként értelmezze a fogyasztó. Mindez akkor válik érdekessé, ha ezt nem csak egy médium, hanem több is átveszi és alkalmazza, egyfajta visszhangként táplálva egy adott értelmezést.

origo_201803131341_1520946099.pngAmikor bezárnak a visszhangkamrába – az Origo március 13-i címlapja  /Forrás: m.blog.hu/

Miközben kényelmesen kisül az agysejt

Ragó Anett, az ELTE Pedadógia és Pszichológia Karának adjunktusa, a Média 2.0-nak más szemszögből világította meg a jelenséget: szerinte a visszhangkamra kialakulásának hátterében a félelem áll. A legtöbben félnek ugyanis szembesülni az ellenvéleményekkel és ezt már-már kényszeresen próbálják elkerülni. Ragó elmondása szerint a közvetlen környezetünk miatt könnyen hihetjük, hogy meggyőződéseinkkel magunkra vagyunk maradva, pusztán mert másképp vélekedünk egyes témákban.

Arra a kérdésünkre, hogy a jelenségnek mi a szervezetünkben lefolyó háttere, azt mondja: „a sejtszintű működés és a magas szintű társadalmi problémák közti frusztrációja következtében, egyszerűen kisül az agysejt.” Eszerint mi magunk zárkózunk be visszhangkamráink mélyére, azért, hogy rövidre zárjuk az információáramlást. A rövidre zárás legjobb, legkényelmesebb módja pedig, ha megnézzük mondjuk azt, hogy a barátaink mit lájkolnak és aszerint cselekszünk mi is. Ragó viszont megerősítette, hogy az idegrendszerünk működését nem befolyásolja negatívan, ha egyoldalúan tájékoztatják, ha nem késztetik kritikus gondolkodásra.

A Facebook, az Instagram és a Twitter az új melegágy

Darnai Gergely a Pécsi Tudományegyetem. adjunktusa a visszhangkamra kapcsán a politikai nézetek befolyásolhatóságára tér ki. Darnai a 2000-es évek elejét említi, amikor még sokan azt gondolták, hogy a közösségi felületek elősegíthetik majd az emberek között meghúzódó kulturális, értékrendbeli és politikai falak ledöntését, ezzel pedig a kiegyensúlyozott gondolkodás előretörését. A kezdeti tapasztalatok azonban azt mutatták, az emberek nagy része éppen ellenkező módon használta ezeket a lehetőségeket: inkább egyfajta buborékkal vették körül magukat, amelyen keresztül kiszűrték a nézeteikkel nem egyező véleményeket és híreket. További példaként hozza Flaxman és kollégáinak (2016) kutatását, amiben 50 ezer amerikai felhasználó online tájékozódását vizsgáltak. Eszerint a médiát használó emberek valóban hajlamosabbak a saját politikai nézeteikkel megegyező hírek olvasására, de meglepő módon azt is kimutatták, hogy megfigyelhető a saját ideológiájuktól ellentétes vélemények iránti érdeklődés is. Dubois és Blank (2018) 2 ezer brit, politikára fogékony felnőttre kiterjedő kutatása azt mondja, a politika iránt érdeklődőkben megvan a törekvés arra, hogy elkerüljék visszhangkamrákat, mivel igyekeznek sokoldalú forrásokból tájékozódni. Ezt bizonyítja, hogy a megkérdezettek csupán 8 százaléka hajlamos arra, hogy bekerüljön a ismeretbuborékába. Egy kevésbé tudatos médiafogyasztó azonban sokkal rosszabbul szerepelne ezen a felmérésen.

Ezzel kapcsolatosan Krekó Péter úgy véli, a közösségi médiában zajló politikai viták sokszor durvábbak, személyeskedőbbek és terméketlenebbek, mint az offline térben folytatott viták, ez pedig, könnyen elvezet a vélemények elszigetelődéséhez, a normális vita elvékonyodásához. Az erős elfogultság és az információs törzsekbe szerveződés szerinte manipulálhatóvá tesz. Ugyanis ha elszigetelődünk, jóval kisebb esély van arra, hogy ellenérvekkel is találkozzunk, olyanokkal meg aztán pláne nem, amik mondjuk meggyőznének minket az állítások ellenkezőjéről. Épp ez a visszhangkamra fő ismérve: fel a sem eszmélünk, máris csak egy szemszögből kapjuk az információkat.

A befogadói magatartással kezdődik

Mindhárom szakértőnk egyetért abban, hogy a visszhangkamra elsősorban a politika eszköze, de kiindulópontja a befogadói magatartás. Tehát az, hogy az online térben egyszerűbb, már jól megszokott utakon kívánunk tájékozódni. A befogadón múlik, milyen hajlandóak széleskörűen tájékozódni, hogy a kényelmi zónájukból kilépve vállalják a plusz energiabefektetés annak érdekében, hogy valós és teljeskörű tájékozódáshoz jussanak.

“A tudósítás minimalizálása lehet tudatos stratégia” – beszélgetés terror és média kapcsolatáról

“A tudósítás minimalizálása lehet tudatos stratégia” – beszélgetés terror és média kapcsolatáról

Miért van szüksége az olvasóknak a negatív hírekre? Szüksége van-e a terrorizmusnak a médiára? És az újságíróknak a terrorizmusra? Lehet-e ilyen megrázó, de vitatott témákról objektíven hírt adni? Milyen dilemmákkal szembesülnek a sajtó munkatársai, ha terrorcselekményekről kell beszámolniuk?

(tovább…)

“A tudósítás minimalizálása lehet tudatos stratégia” – beszélgetés terror és média kapcsolatáról

“A tudósítás minimalizálása lehet tudatos stratégia” – beszélgetés terror és média kapcsolatáról

Miért van szüksége az olvasóknak a negatív hírekre? Szüksége van-e a terrorizmusnak a médiára? És az újságíróknak a terrorizmusra? Lehet-e ilyen megrázó, de vitatott témákról objektíven hírt adni? Milyen dilemmákkal szembesülnek a sajtó munkatársai, ha terrorcselekményekről kell beszámolniuk?

A Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok intézete rendezte meg a múlt héten a „A terrorizmus és a média: hogyan tudósítsunk merényletekről?” című kerekasztalbeszélgetést. A beszélgetés vendége volt Dr. Marton Péter intézetvezető-helyettes, Deli Eszter egyetemi tanársegéd, Bakodi Péter külpolitikai újságíró (a Magyar Idők volt munkatársa), illetve Kerner Zsolt, a 24.hu külpolitikai újságírója. A beszélgetést Szalai Máté egyetemi tanársegéd moderálta.

aidan-bartos-373657.jpg

Fotó: unsplash.com

Kell a negatív hír?

Szalai első felvetésére, miszerint a terrorizmus számára fontos a média, a média számára pedig fontos a terrorizmus, Deli Eszter reagált. A tanársegéd szerint a média szempontjából magasabb értéket képvisel a negatív hír, ennek több oka lehet. Egyrészt egy negatív hír megírása könnyű, mivel az esemény maga is gyors és hirtelen, erős meglepetésfaktorral. Másrészt az evolucionisták szerint a negatív eseményekkel kapcsolatban szeretünk informáltak lenni a védelmünk érdekében. Harmadrészt a konszenzusteremtésre, összefogás indukálására is alkalmas a negatív hír: a médiának szocializáló szerepe is van, a gyász hatására egy platformra kerülünk. Ugyanakkor etikai kérdéseket vethet fel a terrorcselekmények médiában való szerepeltetése, hiszen inspiráló is lehet más, hasonlóan instabil embereknek, akik ezzel potenciális elkövetőkké válnak.

Marton Péter szerint a tudósítás minimalizálása lehet tudatos stratégia, különösen a „magányos farkas terrorizmus” esetében. Hiszen ezek az egyedüli elkövetők fontossá akarják magukat tenni a társadalom szemében. Az izolált hatás miatt nem kell attól tartani, hogy a jövőben megismétlődhet a terrorcselekmény, ilyenkor a média felelőssége, hogy az elkövető valóban izolált maradjon. Marton kitért arra is, hogy a terroristák a médián keresztül tudnak valójában nyomást gyakorolni, ugyanakkor a médiára a terrorelhárítás szempontjából nagy szükség van. Érdemes a pozitív szerepre koncentrálni, a társadalmi konfliktusok komplex hátterének feltárására és a jótékony, terrorelhárításban hasznosítható oknyomozásra – természetesen az újságírók eközben könnyen veszélybe sodorhatják magukat, az pedig az ő döntésük, hogy vállalják-e ezt.

„Terrorkeresés”

Szalai ezután az újságírókat kérdezte, hogy ők hogyan látják a terror és a média kapcsolatát. Kerner Zsolt el tudja fogadni, hogy a terrornak fontos a média, de biztos abban, hogy ez fordítva nem igaz. Van pozitív hatása az olvasottságra, de újságíróként úgy látja, egyáltalán nem épült be a napi rutinba a terrorcselekményekről való írogatás: ők csupán azért nyúlnak le, ami leesik. Marton erre reagálva megjegyezte, hogy a kormánypárti médiának szüksége van a terrorcselekményekre, hogy megfelelő keretezésben, „napi terror” vagy „terrorkeresés” címszó alatt „megírhassák egy megyei lapban, hogy a helyi kebabos leszúrt valakit”. Bakodi Péter szerint éppen azok a sajtótermékek, amelyeknek nem a piacról kell fenntartaniuk magukat, tehetnék meg, hogy újító módon csökkentsék a terror társadalmi hatását, de a terror keretezése is a tulajdonosi háttéren és a tulajdonosi akaraton múlik.

Terrorról – objektíven?

Szalai következő kérdése az volt, hogy amennyiben a terrorizmus nem lehet apolitikus, elvárható-e az újságíróktól, hogy objektívek legyenek a terrorral kapcsolatos hírek tálalásakor. Bakodi válasza szerint a terrorcselekménnyel lehet objektíven és leíróan foglalkozni, azonban az értékeléskor megjelenő nézőpont már nem lehet szubjektivitástól mentes. Marton arra világított rá, hogy a médiában még a hírkínálat sem lehet objektív, hiszen az is döntés eredménye, amely döntés meghozatalában a fogyasztónak is van felelőssége: nagyrészt Ő az, aki struktúrálja a hírkeresletet. Deli szerint a híreket akaratlanul is objektívebbnek tartjuk, mint a véleményműfajokat, mert látszólag hiányzik a szövegező személyes szándéka. A hír valójában nem információs egység, hanem igazoló, érvelő egység; a hír a közönség részéről egy drámai szerepvállalás, hiszen együtt érzünk és együtt gondolkodunk az általunk osztott világnézet szerint. 

Kerner Martonra reagálva kiemelte, hogy a TV2 híradójában, a Tényekben az első félóra mindig bűnügyek bemutatásával telik, és ez az, ami valójában igazolja a nézettségüket. Kerner véleménye szerint a média önmagával harcol, megpróbál szolgáltatni és kiszolgálni a fogyasztói igényeket. Ha az emberek el akarnak olvasni valamit, akkor azt újságíróként kötelességük megírni.

A terrorcselekmények megírásának kényszerével kapcsolatban Bakodi emlékeztette a jelenlévőket, hogy az Afganisztánban történt többszáz áldozatot követelő tettekről csupán helyi újságírók és twitterezők írnak. Kerner beszélt arról, hogyan növekszik a halottak száma a hírekben egy közel-keleti támadásnál. A hír megszületésekor 20-30 halottal számolnak, egy óra múlva 300-zal, a valóság pedig többnyire 50 és 80 ember között van. Marton szerint bizarr, hogy a fogyasztóknak igénye van a hullaszám megismerésére. Irracionális dolog, hogy nagyobb megelégedéssel szolgálnak a kerek számok, illetve az egyértelmű, kerek narratívák, például az ISIS-nak tulajdonított merényletek esetében.

Az újságíró dilemmája

Szalai utolsó kérdése volt az újságírók felé, hogy érezne-e etikai dilemmát, amikor terrorcselekményről írnak. Kerner az ilyen dilemmáit az online médiumnál rendszerint kéttized másodperc alatt rendezi le: volt, hogy négy terrortámadás történt egy péntek estén és azokról kellett eldöntenie, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz, melyiknek a legnagyobb a hírértéke. Egyszerűen nincs ideje rágódni az etikai dimenziókon. Bakodiban azonban folyamatosan felmerültek etikai kérdések – noha próbált objektív vonalat képviselni tudósítóként – főleg a Magyar Időknél töltött munkája során.

A CNN az érintettek tudta nélkül is leskelődhet a levegőből

A CNN az érintettek tudta nélkül is leskelődhet a levegőből

A CNN első hírcsatornaként kapta meg az amerikai Szövetségi Légi Irányítás engedélyét, hogy drónokkal is tudósíthasson, akár emberek fölött is: a csatorna az érintettek beleegyezése vagy tudta nélkül is készíthet felvételeket. A „drónújságírást” már egyetemeken is tanítják.

Az iparágban először a CNN filmezhet emberek fölött drónokkal. Az engedély, a „Part 107 Waiver” értelmében októbertől Snap drónnal az Egyesült Államokban bárhol és bármikor rögzíthetnek légi felvételeket. Ugyan a YouTube tele van drónfelvételekkel, a tengerentúlon a pilóta nélküli repülő szerkezetek kereskedelmi használatát szigorúan szabályozzák. Ahogy arról korábban mi is írtunk, egy connecticuti televízió riporterét fel is függesztettek, mert egy drónt bereptetett egy autóbaleset fölé. A „Part 107 Waiver” azonban sok szabály alól biztosít kivételt, köztük engedi a legfontosabbat: emberek fölött, azok tudta nélkül lehet felvételeket készíteni. A CNN tehát úgy filmezhet tömeg fölött, hogy a lent állóknak nemhogy a beleegyezése nem kell, de nem is kell tudniuk róla.

Még 2016-ban indult a Szövetségi Légi Irányítás (FAA) úttőrő projektje, melynek célja a drónok biztonságos médiaipari használatának feltérképezése volt. A programban a Precision Hawk nevű, légiadat-gyűjtéssel foglalkozó cég, a CNN és a BNSF Railway vettek részt.

A program után CNN három engedélyt is megszerzett:

  • 2016 augusztusától nappal legfeljebb 6,5 méter magasból filmezhettek látótávolságon belül, fedett térben tartózkodó személyeket, akiktől előzetesen engedélyt kaptak erre.
  • 2017 májusától már 45 méter magasból filmezhettek éjjel vagy nappal bárkit, feltéve hogy azoktól legalább 3 méter távolságra marad a szerkezet, valamint ha az alanyok tiltakoznak, nem közlik a felvételeket.
  • 2017 októberétől pedig a stáb bárhol és bármikor szabadon készíthet felvételeket akárkiről azok beleegyezése vagy anélkül, feltéve hogy nem veszélyeztetik biztonságukat. Legutóbbi, a Part 107 Waiver legnehezebben megszerezhető engedély, melyet első csatornaként tudhat magának.

Drónfelvétel, Raqqa, Szíria

Hírcsatornáknak komoly előrelépést jelent, hogy drónokat használhatnak. A szerkezetek emberek számára megközelíthetetlen helyekre is képes eljutni, a légi felvételek egy új, szélesebb perspektívát nyújtanak, emelve a tudósítások színvonalát. A CNN általa új szögből tárta nézői elé a Harvey pusztítását és az ISIS által megszállt Raqqa városát.

Mágnesek tartják egyben

A Vantage Robotics által épített Snap alig 620 gramm, precízen irányítható, négy propellerének elhelyezkedése a NASA által is használt technikára épül. Megfelelő biztonságát az adja, hogy mágnesek tartják össze, zuhanáskor tehát kis, könnyű részekre bomlik, becsapódáskor nem okoz kárt. Ősszel már egyre többen kapták meg a szükséges engedélyt a felvételekhez. A Sinclair Broadcast Group (SBG), a BBC News és a Canadian Broadcasting Corp. is szívesen fordulnak drónokhoz anyagaik készítésekor. “Ha valamit kontextusba kell helyezni egy tájképen vagy ha olyasmiről tudósítasz ami hatalmas teret érint, a látványt egy szárazföldről készített fényképen visszaadni nehéz – a drón a legmegfelelőbb eszköz.” – világosít fel Matthew White, a Nebraska-Lincoln Egyetem Drone Journalism Lab professzora.

 A CNN által használt Snap

Az újságírást oktató intézmények már „drón-újságírásra” koncentráló programokat is kínálnak, a National Press Photographers Association (NPPA), a Poynter Institute és a Google News Lab pedig a szakmában tevékenykedő újságíróknak szerveznek képzéseket az új eszköz sikeres alkalmazásához. A képzések fontos része a drónsajtó etikájának feltérképezése, mely kiegészíti a 21. századi újságíró szakmai és etikai kötelezettségeit. A drónt működtető sajtós az eszköz működtetésével plusz kötelezettségeket vesz magára, a hagyományos szakmai keretek, a magánélet védelme, a törvények tiszteletben tartása és mások biztonság mellett továbbá mérlegelnie kell az információ hírértékét és a megszerzéssel járó kockázatokat is.

Szakértői gárdával indul az új tudományos portál

Szakértői gárdával indul az új tudományos portál

Qubit néven új portál indult, amely fókuszában a tudomány, technológia és gazdaság áll. A szerzőgárda azzal a magyar médiapiacon hiánypótló misszióval indul útnak, hogy közelebb hozza egymáshoz a tudomány művelőit és a nagyközönséget, valamint hogy egy valódi, minél szélesebb szellemi közösséget hozzon létre a lap körül. Az indulás másnapján beszélgettünk Vajda Gábor főszerkesztővel és Kövesvári Krisztián lapigazgatóval a lap missziójáról, lehetséges bevételi forrásairól és a társadalmi katalizálásról.

„Bő másfél éve érlelődött az ötlet – főleg Uj Péter és Kövesvári Krisztián fejében – és egy éve tartanak a konkrét előkészületek, készülnek a tervek” – kezd bele a Jászai Mari tér melletti lakásból átalakított szerkesztőség konyhájában Vajda. Enyhe lelkiismeret furdalással iszom meg az utolsó kapszulás kávéjukat, mert bár mindenki izgatottnak és jókedvűnek tűnik az apró – az indulás napján hétfős – szerkesztőségben, alvásból nem sok jutott nekik az elmúlt időszakban.

„A Qubit legalább annyira egy ügy, mint kiadvány.” A kicsit idealisztikusnak ható kijelentés mögött olyan valódi tartalom húzódik, amilyet ritkán látni médiaterméknél. Nem arról van szó, hogy pusztán lelkesedésre alapozva vágtak volna az egész projektbe, sokkal inkább az jön le, hogy egy nagyon átgondolt, sokszor átrágott koncepcióhoz ad egy óriási pluszt a szereplők elköteleződése a küldetés mellett. „Az egyik lényege a lapnak, hogy a szakértőket és az újságírást és a közönséget közelítsük egymáshoz. A science journalismnek nagy hagyománya van például az Egyesült Államokban, nálunk sajnos ez szinte teljesen hiányzik. Nemcsak, hogy hidat kell verni ezen szereplők között, de nálunk a hozzá vezető utakat is fel kell építeni.” Kövesvári hozzáteszi, hogy egyfajta jövőkutatást is végeznek: a tudomány, technológia a társadalom és modern gazdaság összefüggéseit vizsgálva. Ezen felül tudatosan szellemi műhelyként, társadalmi katalizátorként is igyekeznek megjelenni, nemcsak az online térben, hanem későbbiekben offline is.

23517499_1743684109039247_6829856851590420042_n.jpg

A Qubit tartalmának nagy részét a viszonylag kicsi belső újságírói gárdája írja, de egy kiterjedt szakértői külsős írói hálózat is övezi. Ahogyan Kardos Gábor, a kiadó vezetője is elmondta egy korább interjúban: „A koncepció arra épül, hogy a kevés belsős újságíró mellé tudományos szakemberekből verbuváltunk egy külsős szerzői kört, ami még a napokban is folyamatosan bővül.” Persze a sok okos ember által írt cikkeket, tanulmányokat egyesével át kell rágni, „végső fogyasztásra” alkalmassá kell tenni, ami óriási háttérmunkát jelent a belső szerkesztőségnek is. Egyelőre továbbra is titok sok később bemutatkozó külsős kiléte, de az például már kiderült, Dragomán György vezeti a sci-fi rovatot.

Minőség a mennyiség fölött

Ami a napi tartalmat illeti a minőség elsőbbséget élvez, a gyorsasággal és mennyiséggel szemben. „A hírverseny egy érdekes kérdés, teljesen lemondani nem lehet, de nem lehet a célunk sem a nagy szerkesztőségekkel felvenni a versenyt. Mi azt tartjuk feladatunknak, hogy a miértekre adjunk választ: nem cél megírni elsőként, hogy újra rekordot döntött a Bitcoin árfolyama, az viszont sokkal inkább, hogy feltárjuk, miért történt ez, mit mondanak erről a releváns szakértők.”

dragoman-7398_1.jpgDragomán Györggyel indul a sci-fi rovat /Forrás: Könyves blog/

Amikor a lap fenntarthatóságra terelődik a szó, abban biztosak, hogy klasszikus paywall nem lesz, a tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarországon egyelőre ez nem egy működőképes modell. Az viszont valószínű, hogy a középtávon a társadalmi felelősségvállalás jegyében valamilyen formában lehetőségük lesz az olvasóknak támogatni a szerkesztőséget, illetve a tartalomkészítést, de ennek mikéntjéről a jövőben döntenek majd. A középtávú terveik között egyébként különböző offline események is szerepelnek, de ezek formátuma is kialakítás alatt van még.

Kommentelni egyelőre nem lehet az oldalon, ez viszont később változni fog: egy olyan új rendszert terveznek bevezetni, ahol egy meghívóval bíró körnek lesz jogosultsága hozzászólni. Így próbálják azt elérni, hogy az adott cikkhez egy komolyabb hozzáadott érték társuljon, egy valódi, komoly diskurzus alakuljon ki, a későbbiekben pedig egy szellemi közösség alakuljon ki az oldal körül. Kirsztián elárulja, hogy már az első nap szépet produkált az oldal látogatószámban, de nem állítottak magukkal szemben irreális elvárásokat: az első év végére az erős középmezőnybe szánják az oldalt.