A kreatívokkal kapcsolatban elterjedt tévhit, hogy babzsákokban füvező csodabogarak, akik nem csinálnak semmit, miközben a bennfentesek szerint ez kemény meló, és az egyik legsokoldalúbb, legizgalmasabb foglalkozás a világon. De hogy lesz valakiből kreatívigazgató? Hol lehet megtanulni a szakma alapjait, és hogyan lehet a kreatívszakmában karriert építeni? A Média 2.0 áprilisi meetupján Jedlicska Mártonnal, az Umbrella kreativigazgatójával, illetve Marosi Gergővel, a Mito kreatívigazgatójával ezekről beszélgettünk.

Andrew Lincoln, híres amerikai kreatív egyszer azt nyilatkozta, hogy a kreatívigazgatók az új rocksztárok. Jedlicska Márton, az Umbrella kreatívigazgatója szerint ez nincs így, maximum Brazíliában, ahol a reklám a popkultúra részévé vált. Ő inkább úgy definiálná magát, mint egy terápiavezető, kvázi védőháló, aki azért felel, hogy a csapata jól tudja végezni a munkáját, illetve, hogy az, ami kikerül a cégtől, tele legyen ötlettel és kreativitással. Marosi Gergő, a Mito kreatívigazgatója is határozottan állítja, hogy a kreatívigazgatók nem rocksztárok, és nemcsak azért, mert nem kapnak ingyen kokaint: ők a motiváltság fenntartásáért és a kreatív output minőségért felelnek.

 

18194757_1379452698790137_7007391788786845238_n.jpg

 

Hogy jutottak el idáig?

Arra a kérdésre, hogy a munkájuk hány százalékban minősül kreatív munkának, és hány százalék a vezetéssel járó feladatok végzése, Marosi Gergő azt válaszolta, hogy ők a fiatalabb generációt képviselik, aminek köszönhetően egyszerre találják ki és menedzselik a kreatív koncepciókat. Nála az arány 60-40 százalék az ötletelés javára, ám az idősebb kreatívigazgatóknál ez az arány éppen fordítva néz ki, náluk az operatív rész kerül előtérbe.

Marosi nemzetközi tanulmányok szakon kezdte meg (befejezetlen) tanulmányait. Hamarosan rájött, hogy valójában reklámügynökségnél szeretne dolgozni. Ekkor rátalált Jedlicska blogjára, amely akkoriban az egyetlen olyan forrás volt, ahol le volt írva, hogy diákként hogyan lehet a szakmába bekerülni, és autodidakta módon képezte magát. Az említett blogon két tanácsot tart a leginkább fontosnak a pályája szempontjából; az első, hogy érdemes portfóliót építeni, a második, hogy fontos indulni versenyeken. Ő maga is elindult egy versenyen, amit meg is nyert, így került a Mitóhoz szövegíró gyakornoki pozícióba, most, hat évvel később pedig már kreatívigazgatóként vesz részt a meetupon.

Jedlicska fotós szakra járt, ám nem tetszett neki a művészek önsajnálatra és befordulásra épülő életfilozófiája. 15 évesen fotós asszisztensként dolgozott, akkor találkozott először art directorral: szimpatikus volt számára a művészeti vezető mozgástere, elhatározta, hogy ő is ezzel szeretne foglalkozni. Végül art directorból vált kreatívigazgatóvá.

 

18119483_1379452928790114_2187840287233251565_n.jpg

Nem egy rocksztár-élet, de érdemes csinálni

Jedlicska szerint ez egy fiatal szakma, amit ő sem fog örökké csinálni. Viszont kitartást lehet vele tanulni és empátiát; az ember megtanulja beleképzelni magát a másik helyébe, legyen az egy ügyfél vagy egy munkatárs. Ez nem oneman-show és nem is rocksztárélet: lehet, hogy amit kitalálnak éjszaka egy kanapén, annak a megvalósításán másnap nyolcvan ember fog dolgozni. A koncepció, amit megalkotnak, muszáj, hogy működőképes legyen, és nemcsak működőképes, hanem a lehető legjobb. Cserébe a kreatívok annyi emberrel tanulnak meg együtt dolgozni – rendezővel, grafikussal, fejlesztővel, beszerzővel -, hogy ha egyszer saját céget indítanak, már könnyedén fogják venni az akadályokat.

Marosi ezt egyenesen „a világ legjobb melójának” tartja, és elképesztően szerencsésnek érzi magát, hogy ezzel foglalkozhat. Nem kell egész nap egy Excel-tábla felett görnyednie, és minden hét egy új feladat és egy új projekt: egyik héten egy banknak segít a termékfejlesztésben, a következő héten nyári sörreklámot talál ki. Ezek a projektek pedig belátható időn belül véget érnek, így folyamatosan van sikerélmény. Ezenkívül Magyarország legjobb szakembereivel találkozik minden területről, például divattervezőkkel és rendezőkkel.

 

18119346_1379452778790129_65681757855166015_n.jpg

 

Mi kell ehhez a szakmához?

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy ez a szakma az elutasításról szól: ha juniorként az embernek van egy jó ötlete, könnyen lehet, hogy a kreatívigazgató elutasítja. Vagy ha ő nem, akkor a stratéga vagy az ügyfél. Aki ezt nem tudja mentálisan kezelni, annak nehéz dolga lesz. Marosi szerint az ő ötleteinek is körülbelül csak az 5 százaléka valósult meg.

Marosi fontosnak tartja, hogy jól kijöjjenek egymással a kreatívcsapat tagjai, hiszen ez nem az a munka, ahol emberek szürke dobozokban ülnek magányosan, hanem folyamatos csapatmunka, együtt hétvégéznek és éjszakáznak. Fontos, hogy diverz, mégis összetartó legyen a csapat.

Ezenkívül szükséges, hogy a beosztott lelkes legyen és alázatos, valamint természetesen kreatív: legyen különleges a gondolkodása, legyen “kattanása”, legyen tehetséges. Jedlicska szerint a rugalmasság is fontos, hiszen a kreatívok egyik napról a másikra élnek olyan szempontból, hogy a teljes projekt megváltozhat egy pillanat alatt.

Mi a helyzet az utánpótlással?

Jelenleg ez nem egy kifejezetten népszerű szakma, főleg, hogy a piac is egyre szűkül: már csak feleannyi reklámügynökség létezik, mint 5-10 évvel ezelőtt. Bár most látni egy kedvezőbb tendenciát a reklámszakmába szivárgó tehetségek terén. Marosi szerint, bár van érdeklődés a szakma iránt, a tudás nagyon kevés róla, hiszen sem a marketing -, sem a kommunikációszakokon nem tanítják meg azt, hogy kreatívnak lenni valójában mit jelent: ötleteket, frissességet és tájékozottságot.

Ezért is hozták létre a Mitónál a saját kreatívképzésüket, az „Intro”-t, hogy a tehetségek tudjanak a szakma létezéséről, és ne hulljanak el. Ám nem a képzés a legfontosabb, hanem az elhivatottság és a kreativitás. A kapu pedig nyitva áll az érdeklődők előtt: jelenleg is több reklámügynökség keres juniort.

Fotók: Karvaly Bence