Tavaly december elsejéig a Dunántúli Napló főszerkesztője és a lapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. regionális üzletágának igazgatója volt. Szinte az egész ország tudja róla, hogy ma már kolbászt árul egy pécsi üzletház parkolójában. Korábbi pozíciója megszűnt, és úgy látja, a mostani struktúra valós piaci körülmények között nem állná meg a helyét. A most már részben a Magyar Idők újságírói által írt Dunántúli Napló szerint az utóbbi időben Baranya megyében megszűntek gondok, de már Mészáros Lőrinc előtt is volt egy kényes egyensúly, amire ügyelni kellett a pénzteremtés érdekében. Póré Lászlóval beszélgettünk, aki több mint 20 év után szakított a médiával.

Mit szólt a médiavisszhanghoz, amit a pályamódosításának híre kiváltott?

Nevettem rajta, mert én nem gondolom, hogy ez egy olyan különleges történet lenne. A Szabad Pécs készített erről anyagot, amit átvett a 444.hu, majd rengeteg más online portál is. Szerintem a történet népszerűségnek az az oka, hogy jól illik abba a narratívába, miszerint a rendszer tönkretett egy jóra való embert. Én mondjuk nem így látom, bár tény, hogy az előző kori vezetőségből mindenki eltűnt, de azt nem sajnálom, hogy ebben az érában nem kell a Mediaworksnél dolgoznom.

Több mint 20 évig dolgozott a médiában (1993-2016). Miért vonzotta pályakezdőként ez a terület?

A kilencvenes évek elején nagy számban indultak helyi médiumok Magyarországon, és 1993-ban indult el Kaposváron a helyi rádió, a Somogy Rádió, itt kezdtem el dolgozni hirdetési területen. Később megkerestek a Somogyi Hírlaptól, hogy irányítsam a hirdetési csoport munkáját, így kerültem az Axel Springer Magyarország Kft.-hez, ahol szintén megyei lapok gazdasági-hirdetési ügyeivel foglalkoztam. 2011-től lettem a Dunántúli Napló főszerkesztő-kiadóvezetője (2012. decemberétől a Tolnai Népújságnál is betöltötte ezt a funkciót – a szerk), mert a 2008-as válság után összevontak pozíciókat. Ekkor a kiadónál gyakorlatilag minden kiadóvezető egyben főszerkesztő is lett, mi vállaltuk a felelősséget mindenért, ami lejön lapban, de a tartalomkészítésbe soha sem volt beleszólásunk.

 

porefoto.jpg

 

Az Opimus Press Zrt. 2016. október 25-én vette meg a Mediaworks kiadót. Ön mikor értesült erről? Féltette az állását?

Én is ugyanazon a napon értesültem a hírről, mint mindenki más, csak én nem a sajtóból, hanem egy belső vállalati levélből. Ebben a tulajdonosváltás ténye volt leírva, a következményekről természetesen nem szólt a levél, és ekkor még nem is merült fel bennem, hogy veszélyben lehet az állásom.

Mikor szembesült ezzel először?

Akkor jöttem rá, hogy itt komoly dolgok történnek, amikor felfüggesztették a Népszabadságot és lemondott a Mediaworks akkor vezérigazgatója, Rónai Balázs (ő a hírek szerint május végén igazgatósági tagként érkezett a CEMP-hez – a szerk.), majd hamarosan az ő helyét átvevő Katona Viktor is, aki egyébként már régóta tevékenykedett a cégcsoportnál, korábban pénzügyi és operatív igazgatóként is. Ezek az események már egyértelműen jelezték, hogy hatalmas változások jönnek.

Végül december 1-én történt, hogy Liszkay Gábor, a Mediaworks akkor néhány hete kinevezett vezérigazgatója felmentette a munkavégzés alól más megyei lapok vezetőivel együtt. Ez pontosan hogy történt?

Felhívtak minket Budapestre, hogy beszéljünk a kiadóval kapcsolatos átszervezésekről. Liszkay Gábor ekkor közölte, hogy a jövőben nem tart igényt a munkánkra, vagyis elküldték a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok addigi főszerkesztő-kiadóvezetőit. Voltak köztük olyan szakemberek, akik 23-24 éve dolgoztak a kiadónál, de mindenki megkapta a neki járó végkielégítést, amitől persze nem lesz szebb ez a történet.

Kaptak magyarázatot?

Az volt az indoklás, hogy átszervezik a céget, és nincs szükség helyi szinten ilyen típusú vezetőkre. A gazdasági-stratégiai kérdéseket, amikért addig feleltünk, ezentúl Budapestről irányítják, tehát az általunk korábban betöltött pozíciók gyakorlatilag megszűntek. Ezt egyébként szakmai szemmel óriási hibának tartom, mert ilyen szervezeti felépítéssel valós piaci körülmények között képtelenség lenne működni. Persze kérdéses, hogy egyáltalán lesz-e a közeljövőben valós piaci verseny a magyar médiapiacon. Mindenesetre éreztem egyfajta megkönnyebbülést, hogy nem kell részt vennem abban, ami most folyik a kiadónál, és valószínűleg ezzel nem voltam egyedül. Korábban jelentős döntési szabadságunk volt, most azonban megvannak a direktívák: kit kell elküldeni, kit nem lehet elküldeni, kit kell felemelni, satöbbi.

Tartalmilag mit gondol a mostani Dunántúli Naplóról?

Bár a tartalmi rész soha sem volt az én asztalom, mindig is gazdasági pozíciót töltöttem be, tragédiának tartom, ami a Dunántúli Naplónál történik. A Magyar Idők újságírói állítják elő az itt megjelenő központi tartalmakat (tehát nem minden tartalmat – a szerk.), és minden olyan témát kerülni kell, ami nem kompatibilis a kormány világnézetével, ideológiájával. Az országos sajtóban például már megjelent, hogy csődközeli helyzetben van a pécsi önkormányzat, a Dunántúli Napló szerint azonban Pécsen, sőt egész Baranya megyében megszűntek a problémák, és minden tökéletes.

Korábban független volt a lap a politikától?

Érzékenyebb helyi témákhoz korábban is óvatosan nyúltak az újságírók, hiszen fontos volt jó kapcsolatot ápolni bizonyos gazdasági szereplőkkel, például az önkormányzattal és gazdasági érdekeltségeivel, de beleálltunk például a Zsolnay gyár ügyébe is. Nem voltak utasítások, esetleg néha kérések, leginkább úgy fogalmaznék, hogy volt egy kényes egyensúly, amire ügyeltünk a pénzteremtés érdekében.

Egykori kollégája, Nimmerfroh Ferenc, a Dunántúli Napló volt felelős szerkesztője elindította márciusban a Szabad Pécs nevű független online portált másik két ex-naplós kollégájukkal. Nem gondolkodott hasonló irányon, esetleg azon, hogy betársul?

A Szabad Pécsnél most elsősorban tartalomgyártási feladatok vannak, de ha jön egy fordulat, ami után gazdasági affinitásra lesz szükség a lapnál, és megkeresnek, természetesen nem zárkózom el.

Vidéki újságíróként nehézséget jelenthet Budapesten állást kapni egy szerkesztőségben?

Úgy gondolom, hogy vidéki szerkesztőségekben is vannak nagyon tehetséges újságírók, akiknek nem jelenthet gondot az elhelyezkedés valamelyik fővárosi lapnál. A nehézséget leginkább az jelenti, hogy röghöz kötött emberekről beszélünk, akik nem akarnak mozdulni, főleg nem Budapestre. Ezt a mindenkori tulajdonosok ki is használják: mivel városonként egy-két lap van, nem igazán tud az ember hova váltani. Ezzel alacsonyan lehet tartani a fizetéseket, és hát nincsenek is egyáltalán túlfizetve a vidéki médiaszakemberek.

Más körülmények között szívesen dolgozna újra a médiában?

Mivel én gazdasági pozícióban dolgoztam, nekem sosem volt küldetés az újságírás. Számomra  a média is egy gazdasági vállalkozás, ahogy most a kolbászüzlet is, de ki tudja, hogy mit hoz az élet. Én egyébként hiszek benne, hogy a nyomtatott médiának van létjogosultsága, és látok fantáziát az ezekkel kapcsolatos értékesítésben. Az online lapoknak nehezebb fennmaradni, mert a bevétel csak hirdetői oldalról jön, de nincsenek előfizetők. Persze most teljesen torz a hirdetési piac, ez pedig a hirdetőknek és az előfizetőknek is fejtörést okoz, többen elpártolnak az Opimus Press által felvásárolt megyei lapoktól.

Az Ön távozásakor gazdaságos volt a lap működése?

A Dunántúli Napló eladott példányszámai ugyanúgy intenzíven csökkentek az elmúlt években, mint ahogy minden más nyomtatott újságnál. Tavaly ősszel 21 ezer körül alakult az előfizetők száma, de összességében azt lehet mondani, hogy alapvetően egy jól fialó vállalkozás volt.

A sajtóból már szinte az egész ország tudja, hogy most a Kolbice nevű franchise-hoz épít vállalkozást. Hogy jött ez az ötlet?

Pécsen nagyon beszűkültek a lehetőségek a médiában, Budapestre viszont nem szerettünk volna felköltözni a családommal, ezért úgy döntöttem, hogy vállalkozó leszek. Igazából nem akartam beülni egy irodába napi 8 órában 200 ezres fizetésért. Másfél hónap után azt mondom, hogy jól döntöttem.