Mészáros előtt sem volt függetlenség a megyei lapoknál

Mészáros előtt sem volt függetlenség a megyei lapoknál

Tavaly december elsejéig a Dunántúli Napló főszerkesztője és a lapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. regionális üzletágának igazgatója volt. Szinte az egész ország tudja róla, hogy ma már kolbászt árul egy pécsi üzletház parkolójában. Korábbi pozíciója megszűnt, és úgy látja, a mostani struktúra valós piaci körülmények között nem állná meg a helyét. A most már részben a Magyar Idők újságírói által írt Dunántúli Napló szerint az utóbbi időben Baranya megyében megszűntek gondok, de már Mészáros Lőrinc előtt is volt egy kényes egyensúly, amire ügyelni kellett a pénzteremtés érdekében. Póré Lászlóval beszélgettünk, aki több mint 20 év után szakított a médiával.

(more…)