A magyar médiapiac rosszabb, mint egy óvoda

Legutóbbi összefoglalónkban szürreálisnak neveztük az azelőtti hónapok magyar médiapiaci történéseit. Akkor még nem sejtettük, hogy mi következik 2015 utolsó hónapjaiban. Például hogy két nap alatt ketten vásárolják meg az ország egyik legnagyobb tévécsatornáját, vagy hogy Habony Árpád elindítja a 444.hu állami változatát. Úgy tűnik, hogy minden valamire való politikai szereplőnek kell egy médium, miközben pont úgy, mint az óvodában, gyerekes harcok dúlnak: nap mint nap új barátságok szövődnek és új ellentétek éleződnek ki.

(more…)

Az egész világot lázban tartotta az első magyar bulvárhír

Mágnás Elzának, az Osztrák-Magyar Monarchia hírhedt kurtizánjának holttestét egy mostanihoz hasonlóan fagyos, január 10-ei napon találták meg. A történet 2015-ben többször új életre kelt, és úgy tűnik, több mint száz év után is nagy érdeklődés övezi a rejtélyes gyilkosságot. Az ügy 1914-ben napokig lázban tartotta a nyilvánosságot, feldolgozása pedig fontos lépcső volt a magyar bulvár történetében. Milyen volt a hazai bulvársajtó az 1910-es években, és mit tett hozzá a Mágnás Elza-eset?

(more…)

25 éve mutatták be Magyarországon a Dallast

Pontosan 25 éve ismerkedhettek meg a magyar tévénézők a texasi Ewing-család történetével, a Dallassal. Mit jelentett a rendszerváltás utáni első években a magyar nézőknek a sorozatban bemutatott amerikai álom? Hogy lehet, hogy minden idők egyik legnépszerűbb sorozatszereplőjét, Jockeyt az amerikai változatban nem is így hívták? Elég dörzsölt-e Berényi Miklós, hogy kiérdemelje a magyar Jockey Ewing címet? Ezekre a kérdésekre válaszolunk a sorozat magyarországi indulásának 25. évfordulóján.

(more…)

Silány tucatlapként szűnt meg az ország első ifjúsági magazinja

November 15-én volt pontosan 50 éve, hogy megjelent az Ifjúsági Magazin első lapszáma. Az indulás után évtizedekig stabil szereplője volt a magyar lappiacnak, nem kellett versengenie a fiatalok figyelméért. Idén áprilisban jelent meg az utolsó szám, és úgy tűnik, ezzel véget is ért a történelmi jelentőségű lap karrierje. Mitől is volt történelmi jelentőségű? Milyen szerepet töltött be a Kádár-rendszer korlátozott nyilvánosságában? Hogyan vált a nevelő szándékkal indított lap egy átlagos életmódmagazinná? Az évforduló alkalmából összeszedtük a lap 50 évének legfontosabb állomásait.

(more…)

Sebestyén Balázs: a nők utálják a női rádiósokat

Csak egyetlen vezéregyéniség fér meg egy rádió reggeli műsorvezetői csapatában, a nőknek pedig nagyon nem fekszik ez a szerep. Nincs ma valós verseny a hazai rádiós piacon, a közszolgálatiság pedig szinte szitokszó. A rádióhallgatás egyre több ember hétköznapjaiból szorul ki, de a leghallgatottabb reggeli műsorok arcait mindenki ismeri. Csütörtökön este egy asztalhoz ült Sebestyén Balázs a Class FM-től, Bochkor Gábor a Music FM-től és Buda Márton a Petőfi rádiótól. A Cultivo őszi szezon nyitó rendezvényén jártunk.

(more…)