A várt botrány elmaradt, de lett helyette egy másik. Előbb a hét fő bűn és az sajtópiac kapcsolatáról hallhattunk, aztán oknyomozó újságírók cicaharcát figyelhettük a Médiapiac konferencia második napján a “Tartalomgyártók” szekcióban. Az első napról itt számoltunk be. A második rész itt

Az egri Médiapiac konferencia második napján a „Tartalomgyártók” elnevezésű szekciót választottam, ami sokkal jobb választásnak bizonyult, mint az előző napon a Marketing és kreativitás szekció. Lampé Ágnes (168 óra), a szekció vezetője rögtön az elején bejelentette, hogy a mindenki által nagyon várt Tóta W. Árpád – Bayer Zsolt vitára nem kerül sor, mivel Bayer Zsolt az előző napon lemondta a beszélgetést. Még sem maradtunk parázs vita nélkül, bár ezt ekkor még nem sejtettük. Itt végre nem csak udvariaskodást, nyájas beszélgetéseket, kritika és észrevétel nélküli semmitmondó prezentációkat hallhattunk.

Az első prezentációt Bátorfy Attila, a Kreatív kommunikációs szaklap újságírója tartotta, aki összefoglalta annak a nagy port kavart cikkének a legfontosabb mondanivalóját, amiben a Simicska Lajoshoz és barátaihoz, üzletfeleihez köthető jobboldali médiabirodalom kiépüléséről és az állami hirdetési pénzek elosztásáról írt. Röviden a lényeg, hogy a nevezett üzleti körhöz köthető emberek beépültek állami intézményekbe, ahonnan alacsony versenyben vagy verseny nélkül állami hirdetési pénzek kerültek néhány médiaügynökséghez, akik azt nagyrészt a jobboldalhoz köthető médiumokban költötték el. A lap fél éves munkával, 80.000 adat feldolgozása után jutott ezekre a következtetésekre. Ebben a folyamatban a Simicskás médiacégek bevétele a két és félszeresére, nyeresége a tízszeresére nőtt, miközben négy év alatt ezek a vállalatok 20 milliárd forintos profitot termeltek, mondta el az újságíró.

Borókai váratlan előadása

Mivel a programban később következő kerekasztal beszélgetés miatt Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője is jelen volt, várható volt, hogy lesz mondandója az elhangzottakkal kapcsolatosan. Nem is csalódtunk, mert elsőként jelentkezett szólásra, amikor az előadás végén elérkezett a kérdések ideje. Lényegében azonban nem kérdezett, hanem egy másik megközelítési módot ajánlott a hallgatóság figyelmébe. Borókai nem rejtette véka alá, hogy nincs túl jó véleménnyel a cikkről, amit sokan doktori értekezés szintű munkának neveztek a médiában korábban. Mondandóját kissé bonyolultan és előadásnak is beillő hosszúságban fogalmazta meg, ezért a hallgatóság, aminek a soraiban Román Balázs, a Kreatív főszerkesztője, Szigeti Péter, a lapot kiadó Professional Publishing Hungary Kft. tartalomfejlesztési vezetője, valamint a cég ügyvezetője, Vándor Ágnes is helyet foglalt, több visszakérdezéssel próbálta tisztázni a Heti Válasz főszerkesztőjének mondanivalóját. Ez röviden úgy foglalható össze, hogy a jobboldali sajtóba irányuló állami hirdetési pénzek aránya azért növekedett az előző időszakokhoz képest, mert több jobboldali sajtótermék, sőt a több sajtóterméknek több olvasója lett (a jobboldal erősödése miatt), így szakmai alapon teljesen normális és logikus, hogy a nagyobb célközönség elérésére piaci alapon többet költenek. Borókai szerint, ha ezt a szempontot is vizsgáljuk, akkor a sajtópiacon a jelenlegi állami pénzelosztás még igazságosabb is, mint a Gyurcsány, Bajnai kormány idején, és ebből az irányból a Kreatív nem is vizsgálta az adatokat, hanem egy prekoncepciót szeretett volna igazolni a cikkével. Bátorfy Attila minderre csak annyit reagált, hogy ő azt szeretné, ha az állam leszállna a médiáról és nem segítené egy oldal médiavállalkozását sem.

borokai.jpg

Borókai Gábor, főszerkesztő, Heti Válasz

A sajtópiac hét fő bűne

A következő előadó Balogh Ákos Gergely volt a Mandinertől, aki a közélet és a sajtó kapcsolatáról beszélt, a rendszerváltoztatás óta bekövetkezett változásokról. Ezt Borókai Gábor és Murányi Marcell, a Népszabadság (korábban a Blikk) főszerkesztője kerekasztal beszélgetése követte, amelyet Szakács László, a konferenciát szervező Grabowski Digital Kft. ügyvezetője vezetett.  Szakács a vasárnapi boltbezárás vallásos indokaitól megihletve a hét fő bűnre fűzte fel a beszélgetést. Ezen tematika mentén először az újságírói kevélységről kérdezte a vendégeit, akik inkább újságírói büszkeségről beszéltek, ami Borókai szerint inkább abban nyilvánul meg, hogy a sajtóban egyre több a határozott vélemény, sokszor megalapozottság nélkül.
A fösvénység kapcsán a szerkesztőségeket érintő költségcsökkentésekről beszéltek, ami például azt okozza, hogy sok helyen ma már nincs korrektor. A főszerkesztők szerint ez sajtótermékenként eltérő, általában az olvasótábor igényességétől függ.
A bujaság bűnéről a vita vezetőjének valamiért a lapok által elkövetett szerkesztési hibák jutottak eszébe, amire Murányi egy nagy derültséget kiváltó esetet mesélt el: A Blikk címlap Vágó István politikába való belépésről ígért részletesebb tartalmat egy belső oldalon, amikor azonban az olvasó odalapozott, ott egy hirdetést talált, az ígért tartalom pedig egyszerűen kimaradt a lapból. A főszerkesztő szerint ez az eset teljesen visszhang nélkül maradt, pedig ő ezt tragédiaként élte meg.
Az irigység kapcsán elég erőltetett kapcsolással Paks2 titkosítása került szóba, de vélhetően a kontextus hiánya miatt ezt a kérdéskört egy-egy semmitmondó mondattal lezárták a beszélgetők.
A torkosságról annál több szó esett, hiszen a beszélgetés vezetője az állami hirdetési pénzek jobboldali médiába áramlásával hozta összefüggésbe. Murányi az m1 elindulása kapcsán tipikus szocialista beruházást emlegetett, Borókai elismerte, hogy hiba volt egy bejáratott csatornából hírcsatornát csinálni, amelyeknek azonban sehol a világon nincs 2,5-3%-nál nagyobb nézettsége, felesleges tehát gúnyolódni az m1 alacsony számain. Murányi egy „Üdv a klubban” felkiáltással válaszolt a Heti Válasz főszerkesztőjének, amikor az egy délelőtti sajtóhíresztelést emlegetett, ami szerint már a hetilapot is ellenzéki lapként emlegeti a jobboldali majdnem kétharmad. Borókai megköszönve a kedves gesztust azt mondta, hogy a médiában nincs szolidaritás, újságírói szolidaritás viszont van.
A haragról persze mindenkinek Simicska Lajos ámokfutása jutott eszébe, aminek viszont Murányi szerint semmi köze nem volt a haraghoz, az egyszerű számítás eredménye volt. Borókai nem értett egyet, szerinte a jelek alapján egyértelmű, hogy azon a nevezetes pénteki napon egy ideges ember érzelmektől vezérelt ámokfutásának voltunk tanúi.
A hetedik bűn a jóra való restség volt, de ezt nem igazán sikerült megfeleltetni semmilyen sajtót érintő jelenséggel vagy eseménnyel, így a kerekasztal beszélgetést lezárták.

muranyim_croped.jpg

Murányi Marcell, főszerkesztő, Népszabadság

A következő előadást Nyakas Levente (NMHH) tartotta, és a gólyatábori erőszakot érintő két (Maksa híradó, Morning Show), a hatóság által vizsgált médiamagatartást példának hozva arról beszélt, mikor és miért kell az NMHH-nak beavatkozni. Érdekes felvetés volt még Nyakas részéről, hogy amikor a Facebook magatartási szabályokat hoz, akkor felülírja a magyar (és más államok) jogszabályait is.

Erős gyomor kellett hozzá

Ezután a szekció vezetőjének moderálásában sor került a nap legkomolyabb botrányát hozó kerekasztal beszélgetésére. A téma az oknyomozó újságírás volt, amivel kapcsolatban Lampé Ágnes azt kérdezte, hogy az oknyomozó újságírásnak van-e egyáltalán hatása, hiszen az egyetlen Schmitt Pál-ügyön kívül soha nem volt következménye egyetlen tényfeltáró cikknek sem. Pető András (Direkt36) szerint nem csak a személyi következmények számítanak, amikor egy ilyen cikk hatásait vesszük számba. Éppen rátértek volna arra, hogy milyen oknyomozó modellek léteznek, amikor robbant a bomba. A kicsit késve érkező Huth Gergelyt (Pesti Srácok) célba véve Sarkadi Nagy Marcell (Átlátszó) előbb elnézést kért, hogy a portáltól rajta kívül más újságíró nem volt hajlandó eljönni a beszélgetésre, de csak neki elég erős a gyomra, majd kifejtette, hogy szerinte Huth nem oknyomozó újságíró, sőt nem is újságíró és ezért nincs helye az asztalnál. A Pesti Srácok újságíróját sem kellett félteni, reagálásában elmondta, hogy szerinte az Átlátszó nem független portál, jól látható politikai érdekek mentén és mellett működik. Ő maga is több olyan tényfeltáró cikket írt, amelyek valamilyen jobboldalhoz köthető cég gyanús működéséről rántotta le a leplet, és ha nem lenne oknyomozó újságíró, nyilván nem hívták volna meg.

huth.jpgHuth Gergely, Pesti Srácok 

Huth és Bodoky barátságának vége

A vita vezetője igyekezett lenyugtatni a kedélyeket és visszaterelni a résztvevőket az érdemi vitához azzal a kérdéssel, hogy az oknyomozás mindig csak valamilyen gazdasági anomáliáról, azaz csak a pénzről szól-e. Tóta W. Árpád szerint természetesen nem, de bármilyen ügyről is legyen szó, a legfontosabb a szerkesztőség autonómiája, és ha ez megbomlik, abba egy szerkesztőség gyakorlatilag tönkre megy, lásd origo.hu. Sarkadi szerint az Átlátszó azzal biztosítja az autonóm működését, hogy non-profit formában működik, olvasói adományokból, így nem lehet őket azzal vádolni, hogy bármelyik oldal üzleti érdekszférájához tartoznak. Ezzel aztán megint feladta a labdát Huth Gergelynek, aki elmondta, hogy korábban nagyon jó viszonyban volt az Átlátszó alapítójával, Bodoky Tamással, és barátságuk akkor szakadt meg, amikor az Átlátszó 40 millió forint norvég civil pénzt kapott egy kamu célra, amit egyébként azóta sem teljesített. Sarkadi erre persze az állami hirdetési pénzeket kezdte emlegetni és a beszélgetés egy személyeskedő adok-kapokba torkolt, amiből csak a moderátornak sikerült kirángatnia a részt vevőket.

Félreértések az oknyomozó újságírásról

A beszélgetésben ezután elhangzott Pető Andrástól, hogy itthon félreértés is van arról, hogy mit nevezünk oknyomozó újságírásnak. A kiszivárogtatott információk megírása vagy nyilvánvaló korrupciós ügyek közlése még nem számít annak. Az oknyomozás szisztematikus adatgyűjtést, adatelemzést jelent, ami során az újságíró koncepciókat állít fel, amiket tesztel, szembesíti az adatokkal, és ha nem igazolódnak, akkor elveti őket. Nagy szaktudás, tapasztalat, csapatmunka, jó szerkesztő és sok idő kell hozzá. Tóta W. Árpád erre azt a történetet mesélte el, amikor a Vörösmarty téri karácsonyi bódépanamáról írt, amely annyira elhúzódott, hogy csak egy évvel később tudott megjelenni a cikk, mert időközben véget ért a karácsonyi szezon. Sarkadi szerint itthon nem csak a szaktudás hiányzik, hanem a szaktudás átadásának képessége is, nincs ilyen képzés, hiányoznak a műhelyek. Huth szerint ráadásul a tényfeltáró cikkek sokszor kevesebb olvasót vonzanak, mint mondjuk egy fél óra alatt megírt, két bekezdéses cikk egy frappáns címmel. Az újságíróknak pedig nincs semmilyen szakmai szervezet, vagy fóruma, ami védelmet nyújtana nekik, amikor valakinek a lábára lépnek. Engem eléggé meglepett, amikor arról beszélt, hogy évekkel ezelőtt bevett gyakorlat volt a cikkek megvétele: az újságíró bizonyos pénzösszegért cserébe lemondott a egy-egy cikk közzétételéről.

Képek 1 2 3