John Oliver tévés-humorista vasárnapi esti talkshowjában (Last Week Tonight with John Oliver) az újságírás jövőjével foglalkozott, ijesztő jövőképet felvázolva, amin érdemes elgondolkodni újságíróként és olvasóként is. A kattintáshajhászat mellett előkerül a nyomtatott lapok szerepe és a minőségi oknyomozói újságírói munka eltűnése.
2004-ben, az amerikai elnökválasztás előtt két hónappal robbant a bombahír: a CBS heti hírműsora elsőre igen meggyőző bizonyítékot hozott fel az újraválasztására készülő George W. Bush elmaradt vietnami besorozásával kapcsolatban. A végén aztán padlót fogott a sztorival a műsor producere, de lapátra került a fél stáb is. Voltaképp a mai napig nem lehet tudni, hogy a korábbi amerikai elnök különleges bánásmódban részesült és elbliccelte Vietnamot vagy ez csak egy hamis bizonyítékon alapuló rosszindulatú szóbeszéd. A “Rathergate”, máskor “Memogate” néven elhíresült, mini sajtótörténeti esetet a várhatóan csak jövőre a hazai mozikba kerülő Truth (“Igazság”) című film próbálja meg értelmezni.
A várt botrány elmaradt, de lett helyette egy másik. Előbb a hét fő bűn és az sajtópiac kapcsolatáról hallhattunk, aztán oknyomozó újságírók cicaharcát figyelhettük a Médiapiac konferencia második napján a “Tartalomgyártók” szekcióban. Az első napról itt számoltunk be. A második rész itt.
Az egri Médiapiac konferencia második napján a „Tartalomgyártók” elnevezésű szekciót választottam, ami sokkal jobb választásnak bizonyult, mint az előző napon a Marketing és kreativitás szekció. Lampé Ágnes (168 óra), a szekció vezetője rögtön az elején bejelentette, hogy a mindenki által nagyon várt Tóta W. Árpád – Bayer Zsolt vitára nem kerül sor, mivel Bayer Zsolt az előző napon lemondta a beszélgetést. Még sem maradtunk parázs vita nélkül, bár ezt ekkor még nem sejtettük. Itt végre nem csak udvariaskodást, nyájas beszélgetéseket, kritika és észrevétel nélküli semmitmondó prezentációkat hallhattunk.
Jó nagy pofont kapott a kormánytól a magyar média: valaki úgy gondolta, hogy elég ebből az alakulgató, oknyomozó közösségi újságírásból, amit az Átlátszó viszonylag sikeresen beültetett a köztudatba. Pedig nem világmegváltó, amit tettek: felhívták rá a figyelmet, hogy az információ-szabadságról szóló törvény szerint bárki kikérhet egyébként közérdekű adatokat. Micsoda dolog ez már, az emberek elkezdtek élni a jogaikkal.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez eddig is így volt, viszont a legtöbb intézmény szerette jól eldugni ezeket az információkat. Nem véletlenül: a kategóriába olyan lopást, sikkasztást, mutyit érzékenyen érintő dolgok is beletartoznak, mint például a költségvetés, vagy akár egy-egy konkrét szerződés tartalma, benne az összeggel.
A Cser-Palkovics András és Vas Imre által benyújtott törvénymódosítás szerint egyszerű földi halandó mostantól nem férhet hozzá ezekhez az adatokhoz. A kitüntetett szerep csak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI) és az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) illeti meg. Aki olvasta mondjuk a ÁSZ bármelyik jelentését, az tudja, mit jelent ez: a hivatal sokszor valóban rávilágít furcsa dolgokra, szépen le is írják millió egyéb kötelező dolog közé elszórva, mindenki hümmög két sort, amikor megjelenik, aztán ennyi.
Az újságíró viszont nem hivatalnok: ha valahol sztorit szagol, arra ráugrik. Ilyenkor segíthetett ez a törvény, leginkább szintén ügyvéddel felvértezve, bár a teljes képhez azt is látni kell, hogy a terpeszkedő állami szerkezetekben néha nagyon nehéz megtalálni az adott témáért felelős intézményeket, napokba, néha hetekbe telik néhány egyszerű válasz kicsikarása, arról nem is beszélve, hogy sokszor végtelen ciklusban pattoghat a hivatalok között a nemkívánatos bámészkodó. Adatot igényelni, oknyomozni a gyakorlatban eddig sem volt egyszerű, még ha az utóbbi időben olyan nemzetközi megmozdulások is rásegítettek, mint például a Wikileaks. Arról nem beszélve, hogy a törvény nem szabályozta egyértelműen, mit kell kiadni, mi számít megfelelő válasznak, így látszólagos dolgokkal könnyen el lehetett sikálni a kérelmeket. Aztán pereskedjen, akinek van ideje.
Aki akarta, és legalább volt egy jó könyvelője meg egy új ügyvédje – állambácsinak pedig akad –, elég jól el tudta rejteni mocskos ügyeit. Így aztán különösen érdekes a megszavazott, egyébként kivételes és sürgős eljárásban tárgyalt törvénymódosítás. Leginkább azt az érzetet kelti az emberben, hogy megtettük, mert megtehetjük. Ti meg ne pattogjatok.
A lépésre válaszul több jogvédő szervezettel együtt az atlatszo.hu kilépett átlátható kormányzásért létrehozott Open Government Partnership nevű bizottságból. Nem hivatalos csatornákon már tüntetést is pedzegetnek, meglátjuk, mennyire tartozik csak a monitor mögé ez az egész ügy.
A klasszikus polgári értékrendnek nyilván nem része az információhoz való szabad hozzáférés (sőt, az illetékes minisztérium hozzáállása alapján a tudás se legyen már mindenkié), de azért ez a mentalitás egészen máshonnan dereng nekem. Ugye, elvtársak?
Fotó: zero / tumblr