Ha így megy tovább, az újságírás kicsinálja saját magát

John Oliver tévés-humorista vasárnapi esti talkshowjában (Last Week Tonight with John Oliver) az újságírás jövőjével foglalkozott, ijesztő jövőképet felvázolva, amin érdemes elgondolkodni újságíróként és olvasóként is. A kattintáshajhászat mellett előkerül a nyomtatott lapok szerepe és a minőségi oknyomozói újságírói munka eltűnése.

(tovább…)

Feltárta az igazságot, egy életre kitiltották saját tévéjétől

2004-ben, az amerikai elnökválasztás előtt két hónappal robbant a bombahír: a CBS heti hírműsora elsőre igen meggyőző bizonyítékot hozott fel az újraválasztására készülő George W. Bush elmaradt vietnami besorozásával kapcsolatban. A végén aztán padlót fogott a sztorival a műsor producere, de lapátra került a fél stáb is. Voltaképp a mai napig nem lehet tudni, hogy a korábbi amerikai elnök különleges bánásmódban részesült és elbliccelte Vietnamot vagy ez csak egy hamis bizonyítékon alapuló rosszindulatú szóbeszéd. A “Rathergate”, máskor “Memogate” néven elhíresült, mini sajtótörténeti esetet a várhatóan csak jövőre a hazai mozikba kerülő Truth (“Igazság”) című film próbálja meg értelmezni.

(tovább…)

Oknyomozó újságírók estek egymásnak

A várt botrány elmaradt, de lett helyette egy másik. Előbb a hét fő bűn és az sajtópiac kapcsolatáról hallhattunk, aztán oknyomozó újságírók cicaharcát figyelhettük a Médiapiac konferencia második napján a “Tartalomgyártók” szekcióban. Az első napról itt számoltunk be. A második rész itt

Az egri Médiapiac konferencia második napján a „Tartalomgyártók” elnevezésű szekciót választottam, ami sokkal jobb választásnak bizonyult, mint az előző napon a Marketing és kreativitás szekció. Lampé Ágnes (168 óra), a szekció vezetője rögtön az elején bejelentette, hogy a mindenki által nagyon várt Tóta W. Árpád – Bayer Zsolt vitára nem kerül sor, mivel Bayer Zsolt az előző napon lemondta a beszélgetést. Még sem maradtunk parázs vita nélkül, bár ezt ekkor még nem sejtettük. Itt végre nem csak udvariaskodást, nyájas beszélgetéseket, kritika és észrevétel nélküli semmitmondó prezentációkat hallhattunk.

(tovább…)

Információ, szabadság, elvtársak

Jó nagy pofont kapott a kormánytól a magyar média: valaki úgy gondolta, hogy elég ebből az alakulgató, oknyomozó közösségi újságírásból, amit az Átlátszó viszonylag sikeresen beültetett a köztudatba. Pedig nem világmegváltó, amit tettek: felhívták rá a figyelmet, hogy az információ-szabadságról szóló törvény szerint bárki kikérhet egyébként közérdekű adatokat. Micsoda dolog ez már, az emberek elkezdtek élni a jogaikkal.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez eddig is így volt, viszont a legtöbb intézmény szerette jól eldugni ezeket az információkat. Nem véletlenül: a kategóriába olyan lopást, sikkasztást, mutyit érzékenyen érintő dolgok is beletartoznak, mint például a költségvetés, vagy akár egy-egy konkrét szerződés tartalma, benne az összeggel. 

A Cser-Palkovics András és Vas Imre által benyújtott törvénymódosítás szerint egyszerű földi halandó mostantól nem férhet hozzá ezekhez az adatokhoz. A kitüntetett szerep csak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI) és az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) illeti meg. Aki olvasta mondjuk a ÁSZ bármelyik jelentését, az tudja, mit jelent ez: a hivatal sokszor valóban rávilágít furcsa dolgokra, szépen le is írják millió egyéb kötelező dolog közé elszórva, mindenki hümmög két sort, amikor megjelenik, aztán ennyi.

tumblr_mm2mavh4y11qbgoyio2_400.jpg

Az újságíró viszont nem hivatalnok: ha valahol sztorit szagol, arra ráugrik. Ilyenkor segíthetett ez a törvény, leginkább szintén ügyvéddel felvértezve, bár a teljes képhez azt is látni kell, hogy a terpeszkedő állami szerkezetekben néha nagyon nehéz megtalálni az adott témáért felelős intézményeket, napokba, néha hetekbe telik néhány egyszerű válasz kicsikarása, arról nem is beszélve, hogy sokszor végtelen ciklusban pattoghat a hivatalok között a nemkívánatos bámészkodó. Adatot igényelni, oknyomozni a gyakorlatban eddig sem volt egyszerű, még ha az utóbbi időben olyan nemzetközi megmozdulások is rásegítettek, mint például a Wikileaks. Arról nem beszélve, hogy a törvény nem szabályozta egyértelműen, mit kell kiadni, mi számít megfelelő válasznak, így látszólagos dolgokkal könnyen el lehetett sikálni a kérelmeket. Aztán pereskedjen, akinek van ideje.

Aki akarta, és legalább volt egy jó könyvelője meg egy új ügyvédje – állambácsinak pedig akad , elég jól el tudta rejteni mocskos ügyeit. Így aztán különösen érdekes a megszavazott, egyébként kivételes és sürgős eljárásban tárgyalt törvénymódosítás. Leginkább azt az érzetet kelti az emberben, hogy megtettük, mert megtehetjük. Ti meg ne pattogjatok.

A lépésre válaszul több jogvédő szervezettel együtt az atlatszo.hu kilépett átlátható kormányzásért létrehozott Open Government Partnership nevű bizottságból. Nem hivatalos csatornákon már tüntetést is pedzegetnek, meglátjuk, mennyire tartozik csak a monitor mögé ez az egész ügy.

A klasszikus polgári értékrendnek nyilván nem része az információhoz való szabad hozzáférés (sőt, az illetékes minisztérium hozzáállása alapján a tudás se legyen már mindenkié), de azért ez a mentalitás egészen máshonnan dereng nekem. Ugye, elvtársak?

Fotó: zero / tumblr