A menekülés közben vízbe fúlt hároméves szír kisfiú képe bejárta a világsajtót. A fotó sok művészt megihletett, és a politikusokra is nagy hatást gyakorolt. De mitől függ, hogy egy fotó ilyen hatásos lesz? Miért pont ez terjedt el, és nem sok másik kép?

Részleges

Amikor Mary Panzer, az amerikai kultúrával foglalkozó történész, fotográfus, kurátor és író a vízbe fulladt szír kisfiú képeit nézte, megfigyelte, hogy sok mindent nem mondanak el ezek a képek nekünk, nézőknek. A képek által közölt történet részleges, mégis átütő erejű hatást tud kiváltani egy-egy ilyen fotó.

A menekültekkel kapcsolatban általában nem látunk az ilyen képek közt az anyákat, így az a benyomásunk, hogy a gyermekeiket elhagyták, mintha szándékosan tették volna ki őket veszélynek – ami részben igaz is. De miért tették ezt? Azért, hogy elmeneküljenek az otthonukban levő elviselhetetlen körülmények elől? Honnan jönnek ezek az emberek? Mit hagytak maguk mögött? Miért nem tudnak jobb megoldást találni a csónakra szállásnál, ami út közben minden bizonnyal el fog süllyedni? – tette fel magának a kérdéseket Panzer, a washingtoni National Portrait Gallery fő kurátora.

syrianchild-drowned.jpg

Forrás: Nilüfer Demir/DHA

Kegyetlen képvilág

Az ehhez hasonló fotók mind szívbemarkolóak: rávilágítanak a történtek embertelenségére és kegyetlenségére. Panzer több, hasonló képet emelt ki: (ezek általában Pulitzer-díjat is kaptak) így Nick Ut képét, amin a bombázás után meztelenül rohan egy lány Vietnám utcáján (1972); Kevin Carter Pulitzer-díjas képét egy meztelen gyermekről, a háttérben álló keselyűvel – A lány és a keselyű címmel (1993); Pablo Bartholomew-tól az Indiai gázrobbanás tragédiáját, melyen egy gyermek halott, kékes színű arca látható (1984); és Frank Fournier képét egy kisfiúról, aki vízbe esett egy columbiai vulkánkitörés után (1985).

little_girl_and_the_vulture.jpgForrás: Kevin Carter

Manapság a vizuális kultúra csúcsát éljük, így nem meglepő, hogy sok kép készül, és a képek hatásosabbak, legalábbis jobban megmaradnak az emlékezetünkben egy-egy cikknél. De talán ez mindig is így volt.

Többet mond minden szónál

A Panzer által említett képekben egy közös dolog van: mindegyik ismertebbé vált, mint maga a krízis, amelyet dokumentáltak. De miért pont ezekre a képekre emlékszünk, és nem másokra?
Panzer válasza szerint azért, mert ezek a képek a kollektív tudatunkra/tudattalanunkra hatnak. Egyfajta közös memóriát és asszociációs készséget hoznak mozgásba. Ezek a képek iszonyatos érzelmi energiával bírnak, ami miatt elveszítjük a képességünket a kritikai gondolkodásra. Látva őket először nem gondolkodunk el azon, hogy mi a valódi, kiváltó okuk.

Ugyanígy, a szíriai kisfiú képe láttán sem gondolkodunk a szíriai vagy törökországi menekült és migráns kérdésről igazán: inkább olyan szimbolikus szavak, mint a szülők, gyerekek, biztonság, és a veszély jutnak hirtelen eszünkbe.

Hol vannak a szülők? Ki és mi bánthat egy ilyen védtelen teremtést? Milyen gonoszság képes erre? – ilyen kérdések járnak a fejünkben, melyek mind egy kollektív tapasztalatra, az emberi természet alapjaira kérdeznek rá. Minden más történésre csak a kép által kiváltott „sokkhatás” után tudunk fókuszálni.

Piros és kék

A vízbe fúlt kisfiú képén is ilyen elemi részek késztetnek minket valamiféle asszociációra, amelyek a legalapvetőbb emberi érzéseinkre vannak hatással. A képen a kisfiú egyedül van, elhagyatottan. A kis sportcipője és nadrágja, a piros és kék színű ruhák alapján Panzer szerint a gyermekekre asszociálunk, hiszen majdnem minden kisgyerek ilyen holmikat visel. Törékenységét még jobban kiemeli, mikor a kis testét egy nagy, erős férfi tartja karjában.

 2bedd97800000578-3220746-grief_reacting_to_the_tragedy_social_media_users_have_created_mo-a-19_1441288665287.jpg        Gondolhatnánk először, hogy a fiú alszik – aztán rájövünk, hogy teljesen másról van szó – Forrás: HA Hellyer / Twitter

Elismerés és hírnév

Panzer cinikusan jegyzi meg, hogy az effajta „realitás” bizonyára megnyerőbb azon fotóújságíróknak, akik a díjak és a hírnév miatt versenyeznek, és azok miatt készítenek ehhez hasonló képeket.

Ugyanakkor elismeri, néha valami értékes dolgot is eredményezhetnek ezek a képek – főleg, ha az áldozat gyerek. Ilyenkor nagyobb az esély arra, hogy az általános felháborodásnak köszönhetően a kép konstruktív hatást érjen el. Panzer egyik barátja nyomán úgy gondolja, ha ez így van, akkor a kisfiú képe később ikonikus jelleggel bírhat, egyfajta „történelmi emlékeztetővé” válva, mely a tragikus helyzet megoldásában is segédkezett.

Panzernek ebben igaza volt: nem sokkal a kép megjelenése után David Cameron, a brit miniszterelnök bejelentette, hogy a Brit Királyság az eddiginél is több, 20 ezer menekültet fog befogadni. Saját bevallása szerint nagy hatással volt rá a kisfiú képe. A kép megjelenése után pár nappal pedig elözönlötték a közösségi médiát a fotó ihlette újabb képek is – kisebb és nagyobb művészekre egyaránt hatást gyakorolt.

Érdekes azonban, hogy Panzer szerint ilyen képekre sokkal tovább emlékezünk, mint az azt okozó eseményekre, és az érdeklődésünk is hosszabban tart, mint akár Szíria és a bevándorlók témája iránt.