Az ország, ahol börtönbe csuknak, ha leírod az igazat

Egyiptom az újságírók egyik legnagyobb börtöne – hívta fel a figyelmet a Riporterek Határok Nélkül szervezet az egyiptomi elnöknek, Abdel Fattah el-Sisi-nek írt nyílt levelében, amelyben több tucat fogvatartott újságíró szabadon engedését követeli. A párizsi székhelyű szervezet tavaly áprilisban adta ki a 180 országot vizsgáló globális sajtószabadság index felmérését, amelyben Egyiptom a 158. helyre került, és azóta csak tovább romlott a média és az újságírók helyzete az országban.

egyipt_journalists.jpg

al-Jazeera újságírók Egyiptomban (Kép forrása)

(more…)

Az újságírás bűncselekmény?

Hét év börtönre ítélték Egyiptomban az al-Dzsazíra televízió két munkatársát, egy harmadik társuk pedig tíz évet kapott. A világ több politikai vezetője és újságírója szólalt fel az ítélet ellen, amely durván sérti a szólás- és sajtószabadságot. Az egyiptomi elnök és a hatóságok viszont elutasítják a kritikákat. 

Május elején beszámoltunk a Freedom House 2014-es jelentéséről, amelyből kiderült, hogy tízéves mélyponton van a globális sajtószabadság. A szervezet az egyik legjelentősebb visszaesést a Közel-Keleten állapította meg, elsősorban Egyiptomban. Ez nem meglepő annak fényében, hogy az al-Dzsazíra három újságíróját decemberben bebörtönözték Kairóban, és azóta az egész világ feszülten várta, mi lesz a sorsuk. Most kihirdették az ítéletet, amely világméretű felháborodást keltett.

(more…)