Show-műsorral promózza magát a Samsung

Valahogy sosem értettem a valóságshow-kban, miért kell úgy beállítani a szereplők életét, hogy abban a legnagyobb probléma pusztán csak az, hogy ki, kivel kavart össze, kit mikor csaltak meg és hasonlók. Szó sem esik arról, hogy szereplők honnan teremtik elő a megélhetéshez szükséges anyagiakat, illetve, hogy azért a pénzért kő keményen meg kell dolgozni.

Aki már megunta a nyugati valóságshow-k henyélő szereplőit bámulni, annak mentális felüdülés lesz a Samsung új kezdeményezése: hatrészes valóságshow-t forgatnak arról, hogy milyen náluk dolgozni. Best Future (Legjobb jövő) címmel készülő sorozatban azt mutatják be, hogy a műsor két főszereplője – nevük egyszerűen csak Legjobb és Jövő -, hogyan tud felfelé haladni a Samsung munkahelyi ranglétráján. A sztoriból annyi ismert, hogy a Jövő nevű karakternek az lesz a célja, hogy a Samsung középvezetői pozíciójáig eljusson. A sorozatot a vállalat dél-koreai épületében forgatják, és a főszereplők mellett valódi alkalmazottak is feltűnnek majd a képernyőn. Az ázsiai show-műsorokhoz hasonlóan, ebben is megjelennek majd zenés-táncos, musicalelemek.

(more…)