Az utóbbi években a mobiltelefonok szerepet játszottak diktatúrák megdöntésében, és tüntetések szervezésében: a kommunikációs technológiák pozitív politikai hatása kedvelt kutatási téma, amerikai kutatók májusi tanulmánya szerint azonban Afrikában a bővülő mobillefedettség növeli az erőszakos konfliktusok kialakulásának a valószínűségét. Közkeletű vélekedés, hogy az internet világszerte elterjeszti a demokráciát, a modern eszközöket azonban zsarnok uralkodók is felhasználhatják saját céljaikra, ahogy az iráni vezetők tették a tüntetők beazonosításához 2009-ben. A Google és a Twitter bizonyos szempontból a szovjet blokk szamizdat kiadványaihoz hasonló szerepet töltenek be a diktatórikus országokban, azonban nem szabad vakon bízni ezek felszabadító erejében, mert önmagukban kevesek egy politikai rendszer megdöntéséhez

A terjedő mobilhasználat politikai előnyeit több országban ismerik: diktatúrákat ingatott meg Egyiptomban és Tunéziában, tüntetéseket és mozgalmakat robbantott ki a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Egy nemzetközi kutatás szerint a mobilhasználat Mozambikban növelte a politikai aktivitást és a választók tájékozottságát, Namibiában pedig a kormány elszámoltathatóságának a növekedésével és a korrupció csökkenésével hozták összefüggésbe. Rengeteg tanulmány jelenik meg a fejlődő országokban bekövetkezett technológiai robbanásról, és annak pozitív politikai hatásairól, míg az esetleges negatív következményeknek egyelőre kevés figyelem jutott.

A mobilok miatt több a politikai erőszak Afrikában

Egy American Political Science Review-ban  megjelent tanulmányban összevetették a GSM Association nevű szolgáltatótól bekért lefedettségi adatokat az erőszakos cselekedetekről szóló, 1989 és 2010 közötti információkkal. A kutatók szerint Afrikában a bővülő mobillefedettség jelentősen növelte az erőszakos konfliktusok kialakulásának a valószínűségét.

A szerzők nem állítják, hogy a mobilhasználat terjedésének kizárólag negatív hatásai vannak a kontinensen, az erőszak növekedését viszont egyértelműen a mobiltechnológia térnyerése okozta, még akkor is, ha lehet, hogy csak rövidtávú technológiai sokkról van szó. Hosszabb távon elképzelhető, hogy a kommunikációs hálózatok bővülésének egyik politikai következménye az agresszív cselekedeteket kiváltó konfliktusforrások megszűnése lesz. Perskalla és Hollenbach szerint a mobiltelefonos kommunikáció és a politikai konfliktusok jellege közti összefüggések feltárásához további kutatásokra van szükség, mivel eddig ellentmondásos eredmények születtek. Egy tavalyi amerikai kutatás szerint Irakban a mobilok térnyerése visszaszorította az erőszakos felkeléseket.

A demokráciát nem lehet a netről letölteni

A kommunikációs eszközök politikai hatásairól szóló párbeszédeket számtalan utópisztikus elképzelés uralja. Az egyik ilyen közkeletű vélekedés szerint az internet elterjedése nagyban elősegíti a diktatúrák megdöntését. Emellett szól, hogy a kommunista országok vezetői a fennálló politikai rend védelme érdekében blokkolnak bizonyos webes szolgáltatásokat és tartalmakat. Nemrég írtunk a Törökországban dúló Twitter-háborúról, ahol az események alakulásában fontos szerepe volt a közösségi médiának, amit az ország miniszterelnöke a társadalmat fenyegető legrosszabb átoknak nevezett. Bár a hálózat többször összeomlott, a rezsim végig tagadta, hogy szándékos blokkolás állna a háttérben.

308283-life-behind-the-great-firewall-of-china.jpg

Statisztikai bizonyítékok is alátámasztják, hogy inkább hozzáférhető az internet egy országban, annál demokratikusabb viszonyok uralkodnak. Azonban nem arról van szó, hogy csak úgy letölthetjük a netről a demokráciát: nem az internethasználat teszi lehetővé a demokrácia kialakulását, hanem pont fordítva, a demokratikus rendszerekben kevésbé jellemző az internetcenzúra.

A Facebookon azonosították be a mozgalom résztvevőit

Evgeny Morozov orosz író és kutató a The Net Delusion című könyvében az információs technológiák világmegváltó – de legalábbis politikai rendszereket megdöntő − képességére vonatkozó elképzeléseket, az úgynevezett cyberutópiákat kritizálja. Morozov a 2009-es iráni elökválasztást követő események példáján mutatja be, hogy a technológia kétélű fegyver: a 2009 júniusi választáson a hivatalban lévő Mahmud Ahmadinezsád győzött, akit ellenfelei csalással vádoltak, és az eredmény megsemmisítését kérték. Miután erre nem került sor, tiltakozás kezdődött az ellenzéki Zöld Mozgalom vezetésével. A tüntetéseket gyakorlatilag élőben lehetett követni a Facebookon és a Twitteren. Lényegében ez volt az első Twitter-forradalom.

Irán komoly politikai válságot élt meg ebben az időszakban, a nyugati média az első napokban viszont a konfliktus helyett arra koncentrált, hogy a Twitter végre a Közel-Keletre is elszállítja a demokráciát. Örömmel hirdették, hogy a Twitter nemcsak a reggeli menü megosztására alkalmas: sorra jelentek meg a Twitter-forradalmat éljenző hírek, cikkek és blogbejegyzések. Nagy port kavart a Bush-kormány egykori biztonsági szaktanácsadójának, Mark Pfeifle-nek a javaslata, hogy jutalmazzák Nobel-békedíjjal a Twitter alapítóit a szolgáltatás iráni válság során játszott szerepéért.

cikkhez.jpg

Pedig nemcsak a tüntetők vették hasznát a közösségi médiának: az iráni vezetők Facebook-profil alapján azonosították be a az ellenzéki mozgalmak résztvevőit, majd fenyegető és zsaroló emaileket írtak, így próbálták őket a tüntetés befejezésére kényszeríteni. A mozgalmat végül leverték, számos résztvevőt kivégeztek. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az elnyomás és az igazságtalanság ellen harcolók mellett hekkerek, diktátorok, terrorszervezetek, kémszervezetek vagy a titkosszolgálat is gyakran nyúlnak ezekhez az eszközökhöz.

Csak illúzió a Twitter-forradalom

Felfedezhető némi párhuzam a Twitter, a Facebook és a Google diktatórikus rendszerekben játszott szerepe és a szovjet blokkban fogható nyugati rádióállomások, valamint a szamizdatkiadványok funkciója között, amik fontos szerepet játszottak az ellenzéki gondolkodás kialakulásában. Azt viszont erős túlzás lenne feltételezni, hogy ezek nélkül a vasfüggöny a mai napig létezne, hiszen a nyugati ideológia részben azért tudott begyűrűzni a kommunista országokba, mert már omladozóban volt a rendszer. A bukás egy hosszabb folyamat része volt, amiben a kommunikációs technológia hozzájárulása csak egy a számos tényező közül. A technológiai eszközök önmagukban nem jótékonyak vagy károsak, nem szüntetnek meg vagy idéznek elő politikai konfliktusokat, hatásuk pedig nagyban függ attól, hogy kik, milyen céllal és milyen társadalmi és politikai környezetben használják őket.

Fotók:

http://www1.pcmag.com/media/images/308283-life-behind-the-great-firewall-of-china.jpg?thumb=y

http://cdn.skyje.com/wp-content/uploads/2009/10/Drop-Tweets-Not-Bombs.jpg