A Mathias Corvinus Collegium szervezésében lezajlott egy kerekasztal-beszélgetés a mai online média néhány prominens szereplőjével, akik az előzetes program alapján arra keresték a választ, hogy mi hiányzik a magyar médiapiacról, illetve milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy új szereplőnek. A rendezvény ugyan publikus volt, mégis érezhetően médiaszakos hallgatóknak szólt, és ez a vendégek életkorán és létszámán is tükröződött. Az már az első néhány perc után kiderült, hogy valószínűleg nem ezen a rendezvényen fognak megoldódni a mai média legfontosabb problémái, de a fogcsikorgató hideg ellenére eljött diákok egy részének azért talán tudott újat mondani Weyer Balázs, Kerényi György vagy Balogh Ákos Gergely.
A kissé visszafogott felkészültségű moderátorlány első kérdésére – miszerint mivel vannak megelégedve a hazai médiával kapcsolatban – például mindjárt sikerült Balogh Ákos Gergelynek egy olyant válaszolnia amire többen felkapták a fejüket: szerinte a hazai média sokszínűsége kiváló, és nagyon jó, hogy nincsenek már meg azok a kapuőr szereplők, akik annak idején a kommunizmus médiáját jellemezték. Arra már nem emlékszem, hogy felhozta-e erre jó példának a Magyar Televízió híradóját, vagy ezt csak én gondoltam oda utólag magamban, dehát igazából mindegy is.
Weyer Balázs leginkább a szakmabeliekkel van megelégedve, azaz az emberanyaggal, annál kevésbé a végtermékekkel. Kerényi György azzal kezdte, hogy túl sok jót nem tud elmondani a magyar (leginkább internetes) médiáról, de hozzátette, hogy szerinte kellő szakmai tudással és elhivatottsággal bármit meg lehet valósítani, úgy, hogy az sikeres tudjon lenni. Figyeltem, hogy erre a kijelentésre Weyer Balázs nem kezd-e el kényelmetlenül fészkelődni a székében, de nem tette. Később amikor a Poszt magazinról szólt elárulta, hogy ő az magyar online médiában egyfajta túltermelést lát, ezért (is) döntött egy print indítása mellett. Hozzátette, hogy a Poszt üzleti modellje az alacsony előállítási költségek miatt már egy nagyon alacsony – háromezres – eladott példányszámnál is működött volna, azonban hat hét alatt ezt nem sikerült elérni.
Szó volt még a közösségi média “frenemy” jellegéről: egyrészről mind nagyobb forgalmat irányít a Facebook, a Twitter és nyilván a Google a különböző oldalakra, amelyek ezeknek köszönhetően növekvő kattintásszámokról tudnak beszámolni, ugyanakkor viszont egy óriási szeletet kiharaptak már a hirdetői tortából is. Weyer Balázs hibaként értékeli, hogy ezek a mamutok, nem, vagy csak alig csatornáznak vissza jövedelmet a tartalom előállítóinak: ha nem lenne tartalom nem lenne mit megosztani sem.
Az idealisztikus média-szerepfelfogás szempontjából sem előnyös, hogy a médiumokat mind nagyobb mértékben a hirdetők és nem az olvasók tartják el: így az olvasók által a médiummal szemben támasztott tartalmi elvárások is egyre súlytalanabbak lesznek.
A beszélgetők között vita alakult ki arról, hogy vajon a fiatalabb korosztály közönyösebb-e a közéleti-politikai témákkal szemben, mint régen, vagy az érdeklődés állandő és inkább csak attitűdbeli különbségek fedezhetőek fel. Ebben nem jutottak dűlőre, Kerényi György viszont elmondta – ami nekem újdonság volt – hogy ők kimondottan ezt a fiatalabb korosztályt célozzák meg. Az ügyesen lekoppintott The Verge-dizájn, és a valóban nagyszerű hétről hétre jelentkező “mega” rovat újszerű és magyar viszonylatban egyedülálló, de hogy az ilyen nagy befektetett energiával elkészített cikkek és körítés vajon vonzza-e a fiatalok tömegének kattintásait az szerintem egyelőre számukra is kérdéses.
Arra a kérdésemre, hogy látnak-e a jövőben esélyt arra, hogy akár crowdfounding jelleggel, vagy bármilyen más módon az olvasók finanszírozzák az online médiumokat kitérő válaszokat adtak, abban azonban megegyeztek, hogy az ideális valóban az volna, ha újra közvetlen, pénzben is kifejezett kapcsolat lenne az olvasók és a tartalom előállítói között.