Az élő videók piacán egyre nagyobb a verseny, a főleg videókban utazó Youtube-nak nagyon a nyakára nőtt az utóbbi időben a Facebook a Facebook Live-val, az Amazon a Twitch-csel, illetve a Twitter a Periscope élővideós alkalmazással. Nemrég a Tumblr is csatlakozott, igaz, hogy nem saját streaming szolgáltatással, hanem már meglévők integrálásával,  többek között éppen a Youtube-bal működnek együtt, amivel mindkét cég jól jár a fokozódó élővideós versenyben. Nemrég már a Facebook által felvásárolt Instagramon is megjelent egy élő videós funkció, amin hasonlóan a Periscope-hoz, csak 24 órán át megtekinthetőek a közvetítések, aztán törlődnek. Kérdés, hogy ki nyer a népszerűségi harcban az újonnan iparággá fejlődött élő videózás terén?

uj.jpg

A YouTube már 2011-től biztosította a valós idejű közvetítés lehetőségét, ám mobillal eddig ezt nem lehetett használni. Az okostelefonok korszakában ez égető hiányosságnak tekinthető, amit csak mostanra sikerült megoldani. A Facebook live elérhető minden Android- és IOS-felhasználónak is, míg a YouTube live csak asztali számítógépről/laptopról volt idáig használható, a Periscope szintén IOS-és Android-kompatibilis. Videóban sokáig nem volt ellenfele a YouTube-nak. A Google mozgóképes birodalmát azonban az utóbbi években többen igyekeztek letámadni, köztük olyan óriások is, mint az Amazon vagy éppen a Facebook. Utóbbinál jó egy éve lehet már élő közvetítéseket sugározni, ami igencsak jót tett az aktivitásnak. Az Amazon is lassan egy éve, hogy elindította az AVD-t (Amazon Video Direct), ahol a tartalom-előállítók többféle üzleti modell szerint részesedhetnek a cég innen származó bevételeiből.

Hol érdemes elkezdeni?                                                                                                                      

Ha valaki videókat készít vagy szeretne készíteni, és kíváncsi, hogy hol érdemes több időt töltenie, akkor első lépésként tisztáznia kell, hogy mi a célja a videózással. Ez nagyban segíthet a tartalom fókuszálásában és az idő beosztásában is. Nem mindegy, hogy csak nagy nézettséget szeretne, vagy beütemezett és fenntartott figyelmet folyamatosan a csatornája felé.

A Facebook hatalmas nézettséget tud hozni, mivel az hírcsatornák tetejére dobja az aktuális élő videókat, ezzel máris vírusként terjedhetnek el. Az internetezők a legtöbb időt a Facebookon töltik a közösségi oldalak közül, érdemes lehet ezt választani fő platformul. A videók nézettsége azonban megtévesztő lehet, ugyanis mindössze 3 másodpercnyi lejátszás után már emeli is a nézettséget eggyel, tehát nem mérhető pontosan, hogy mennyi lehet a tényleges érdeklődők száma a videók iránt. Az átlagos idő, amit egy felhasználó a videó nézésével tölt mindössze 15 másodperc, szóval nagyon gondosan kell összeállítani a műsort, hogy fenntartsd a figyelmét a más és más pillanatokban becsatlakozó nézőknek is. Az itteni élő videók csak nehezen visszakereshetőek, mert nincs rá lehetőség, hogy tartalom alapján keressenek a felhasználók.

periscope.jpg

Forrás: Anthony Quintano, Flickr

Ezzel ellentétben a YouTube-on sokkal könnyebben visszakereshetőek a videók téma alapján is, ami egy hatalmas előny. A YouTube a második legnagyobb keresőmotor a világon, tehát a feltöltött tartalmak rengeteg embernek válnak hozzáférhetővé, és gyakorlatilag örökké, legalábbis amíg fent vannak a csatornán. A keresési funkció pedig azért hasznos, mivel akik a konkrét tartalmakra keresnek rá, ők az igazi érdekeltek a témában, ők nem csak odasodródnak, hanem kifejezetten egy konkrét tartalmat keresnek. Így a YouTube-on sokkal könnyebb egy valóban érdeklődő/szakmai tömeget gyűjteni a csatornák köré, akik sokkal könnyebben is válnak kitartó követőkké a későbbiek folyamán. A YouTube-videók csak népszerűbbé válnak az idő előrehaladtával, itt egy felhasználónak legalább 30 másodpercet kell eltöltenie a videó megtekintésével, hogy az oldal azt nézettségnek számolja. Ennyi idő pedig arra tökéletesen elég, hogy a néző eldöntse érdekli-e vagy sem.

Tehát a nézettségi számokat nehezebb megszerezni, mint a Facebookon, ahol az is számít, ha valaki éppen csak átpörgeti a hírcsatornáján. Viszont az a szám, amit a YouTube ad, az már inkább a tényleges érdeklődők számát fogja mutatni az esetek nagy részében, amire könnyebb célcsoportként fókuszálni. Az érdeklődők bevonzását az is segíti, hogy a YouTube kifejezetten a felhasználók megtekintései alapján egy rászabott videó kínálattal várja őket a kezdőlapon, ez egy sokkal közvetlenebb hozzáférést biztosít, mint a Facebook.

Ha nincs kiforrott ötlet, hogy milyen témában készüljön a videó, vagy hogyan legyen az optimalizálva, akkor nagyon nehéz YouTube-on ismertté válni. Sokkal nehezebb nézettséget szerezni, ha nem tudatos a csatorna mögött álló személy, és nem tudja, milyen eszközökhöz nyúljon.  Így jóval több ideig tarthat, míg a videók eljutnak az emberekhez, mert nem kap olyan gyors hozzáférést, mint Facebookon.

(Tipp: ha feltöltöttünk egy YouTube-videót, készítsünk belőle egy rövid teasert is, amit megosztunk a Facebook-oldalunkon, hozzálinkelve a teljes videót.)

social-network-service-social-social-networks-1206603.png

Várható fejlesztések

Eddig kifejezetten a felhasználói videó tartalmakra koncentráltak a Facebooknál: serkentették ezek készítését és megosztását, bevezették az élő adást stb. Most nagyon úgy tűnik, hogy a felhasználói videótartalmak felől elmozdulva a professzionális videók készítése és közvetítése lesz a következő cél. Jelzi ezt az, hogy egy új alkalmazást fejlesztenek, amely lehetővé teszi, hogy a set-top-boxokon keresztül a tévében is nézhetőek legyenek a Facebook videói.

A YouTube-on a napokban indult egy új funkció, a Super Chat, aminek lényege, hogy a lelkes követők a közvetítés során kiemelhetik és a kommentáradat tetején tarthatják saját bejegyzésüket, amennyiben hajlandóak erre némi pénzt áldozni. Az így finanszírozott üzenetek színe és a kiemelés időtartama a befizetett összegtől függ. Utóbbin pedig a YouTube és a tartalom-előállító osztozik a hirdetéseknél meglévő arányok szerint, tehát körülbelül a pénz kétharmada kerül a csatorna üzemeltetőjéhez.