Elnézést kért a H&M a rasszista felirat miatt

Elnézést kért a H&M a rasszista felirat miatt

A közösségi média felrobbant a H&M egyik fotója láttán, amelyen egy fekete kisgyerek egy „a legmenőbb majom a dzsungelben” feliratú pulóvert viselt. Többen is nemtetszésüket fejezték ki, a vállalatot rasszistának bélyegezve, míg mások a feliratban nem találnak kivetnivalót. Nem ez az első eset, hogy a céget rasszizmussal, vagy legalábbis etnikai érzéketlenséggel vádolják.

ds_rsm-wkaacyan_jpg-large.jpeg

A képre a New York Times szerzője, Charles M. Blow hívta fel a figyelmet a Twitteren: 

A tweetre rengetegen reagáltak, az esetet általános felháborodás követte az ízléstelennek és rasszistának tartott felirat miatt. Egyesek azt is kiemelték, hogy a kollekció egy másik darabján – amelyet egy fehér kisgyerek visel – ezzel szemben az a felirat található, hogy „túlélésszakértő”. 

A H&M azóta egy közleményben elnézést kért és közölte, hogy a fotót minden online felületükről eltüntették, a termék további árusítását pedig felfüggesztik az Egyesült Államokban. Hangsúlyozták, hogy a vállalat támogatja a sokféleséget, a jövőben pedig felülvizsgálják a belső szabályzatot, hogy a hiba a jövőben ne ismétlődhessen meg. Mindamellett meg kell említeni, hogy nem ez volt az első eset amikor a svéd céget rasszizmussal vádolták: 2015-ben számos kritika érte őket, amiért Dél-Afrikában kizárólag fehér modellekkel dolgoztak, hogy – ahogy ezt egy tweetben sejtették – pozitív képet sugározzanak.

A H&M esete nem egyedülálló, 2017-ben a Zarát vádolták rasszizmussal, miután először egy „a fehér az új fekete” feliratú felsőt dobtak piacra, majd pedig egy olyan csíkos felsőt, amelyet a koncentrációs táborokban kellett viselnie a raboknak, rajta egy sárga csillaggal.

zara-2014-unintentionally-offensive-holocaust-shirt-hm-racy-perfume-campaign-660x330.gif

Egyenruha a koncentrációs táborokban és a Zara felsője
Forrás: http://londonyodeller.ca

Számos más céget is rasszizmussal és érzéketlenséggel vádoltak 2017-ben: a rasszizmus vádjával nézett szembe a Dove, a Nivea, a Kellogg’s és a Pepsi is.

Elnézést kért a H&M a rasszista felirat miatt

Elnézést kért a H&M a rasszista felirat miatt

A közösségi média felrobbant a H&M egyik fotója láttán, amelyen egy fekete kisgyerek egy „a legmenőbb majom a dzsungelben” feliratú pulóvert viselt. Többen is nemtetszésüket fejezték ki, a vállalatot rasszistának bélyegezve, míg mások a feliratban nem találnak kivetnivalót. Nem ez az első eset, hogy a céget rasszizmussal, vagy legalábbis etnikai érzéketlenséggel vádolják.

(more…)

Elnézést kért a H&M a rasszista felirat miatt

A digitális világ gyermekeinek már nincsenek kedvenc meséi

Helyette vannak kedvenc YouTube csatornái, de mitől váltak ezek a hétről-hétre új témákat feldolgozó fiatalok véleményvezérekké, márkává, influencerré? Vannak-e veszélyei az újfajta nyilvánosságnak? Korunk gyermekei már rajtuk nőnek fel, és ezek az egyszemélyes szerkesztőségek vették át számukra az X generáció Kudlik Juliját, csak sokkal többen vannak és sokkal hangosabbak. Arról, hogyan vált az influencer marketing egy új gazdasági trenddé, hogyan használható a márkázott tartalom, és milyen következményeket rejt magában, az Independent Media Education Center (IMEC) szervezett neves szakemberekkel kerekasztal beszélgetést, a „Youtube sztárok – Online celebek” című képzése záróakkordjaként.

(more…)

Elnézést kért a H&M a rasszista felirat miatt

Facebook vagy YouTube: hol futnak jobban az élő videók?

Az élő videók piacán egyre nagyobb a verseny, a főleg videókban utazó Youtube-nak nagyon a nyakára nőtt az utóbbi időben a Facebook a Facebook Live-val, az Amazon a Twitch-csel, illetve a Twitter a Periscope élővideós alkalmazással. Nemrég a Tumblr is csatlakozott, igaz, hogy nem saját streaming szolgáltatással, hanem már meglévők integrálásával,  többek között éppen a Youtube-bal működnek együtt, amivel mindkét cég jól jár a fokozódó élővideós versenyben. Nemrég már a Facebook által felvásárolt Instagramon is megjelent egy élő videós funkció, amin hasonlóan a Periscope-hoz, csak 24 órán át megtekinthetőek a közvetítések, aztán törlődnek. Kérdés, hogy ki nyer a népszerűségi harcban az újonnan iparággá fejlődött élő videózás terén?

(more…)

Így adj el még egy könyvet a közösségimédia-marketingről

Az utóbbi években tele lett az ország olyanokkal, akik marketingtudásukkal szeretnék segíteni a cégeket, persze nem jótékonyságból. Nemrég új könyv jelent meg a közösségimédia-használat titkairól A közösségi média nagykönyve címmel. A legkevésbé sem szerény cím alapján nehéz eldönteni, hogy kinek és pontosan miről is szól ez a könyv. Ez az elolvasása után sem változik, de legalább a közösségimédia-marketinggel kapcsolatban is megtudunk néhány hasznos dolgot, például hogy a magyarok megosztani vagy lájkolni szeretnek-e jobban, vagy hogy hányan kerülik a reklámokat. Az már egy másik kérdés, hogy hány céget fog ez sikerre vinni.

(more…)

Reklámfelületté válnak az újságírók is

A közösségi médiás jelenlét ma már alapvető elvárás az újságíróktól. Sokan két, vagy akár még több felhasználói profillal szerepelnek az egyes felületeken. Ez itt az ön – meg persze a hírügynökség 2 reklámjának a helye. Egy friss kutatás azonban kimutatta, hogy ez a fajta önpromó zavarokat okozhat a személyes és a szakmai identitás különválasztásában, főként a személyes identitásra fektetett figyelmet veszélyezteti.

(more…)