Ne add oda a jelszavad a párodnak!

A kölcsönös jelszómegosztás a huszonegyedik században a párkapcsolatok része, de vajon jó ötlet? Egy idei amerikai felmérés szerint a nethasználók 67 százaléka osztja meg jelszavát a párjával. Korábbi kutatásokból kiderült, hogy sokan visszaélnek a megkapott jelszavakkal, amikor arra gyanakszanak, hogy megcsalják őket. Az esetek felében a gyanú be is igazolódik, a bizonyítékok pedig többnyire sms-ekben és Facebook-üzenetekben rejtőznek. Pszichológusok szerint bizonyos jelszavak megosztásának nincs helye egy boldog párkapcsolatban.

A párkapcsolatok nagy részében vagy praktikusságból vagy a bizalomra hivatkozva eljön az a pillanat, amikor a felek egymásra bízzák egy vagy akár több jelszavukat. A két meggyőzőnek tűnő érv ellenére a legtöbb ember saját bőrén tapasztalja meg, hogy talán nem is olyan jó ötlet a jelszócsere, hiszen komoly problémákat okozhat a kapcsolatban, vagy miután véget ér a kapcsolat.

(more…)

Kálmán Olga tavaly még magával vitatkozott volna

Pár óra alatt bejárta az internetet Kálmán Olga, az ATV Egyenes Beszéd című műsorának műsorvezetője és Schiffer András LMP-társelnök közötti tegnap esti beszélgetés. A műsorvezető mindenféle szakmaiságot levetkőzve, a nézők szeme láttára kiakadt Schiffer német megszállás emlékművel kapcsolatos véleményén. Úgy látszik, van valami levegőben ezen a héten: a Obersovszky Péter, az MTV riportere Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével készített interjút hétfő esti műsorában, és valami csoda folytán elfelejtette megkérdezni vagyonnyilatkozatáról.

Hiszti a túlméretezett hiszti miatt

Különös beszélgetés zajlott tegnap este az Egyenes beszédben Kálmán Olga műsorvezető és Schiffer András LMP-társelnök között. A téma a német megszállás emlékmű építésének tegnapi megkezdése volt a Szabadság-téren, ami ellen ellenzéki politikusok és tüntetők is tiltakoztak a helyszínen. Az emlékmű megítélése korántsem egységes, de mi ezt a vitát meghagyjuk a politikusoknak és a történészeknek. Ehelyett azokkal a szakmai kérdésekkel foglalkozunk, amelyek a tegnapi esti tévés interjúval kapcsolatban vetődnek fel.

(more…)

Szakító levelet írtak a Facebooknak

A Facebook szűrő algoritmusa miatt szinte lehetetlenné vált jelentős tömegeket elérni az oldalon: a céges posztok idén februárban már csak a követők hat százalékához jutottak el. Az Eat24 nevű amerikai ételszállító cégnek elege lett: múlt héten szakító levelet posztolt falára, amiben bejelentette, teljesen kiábrándult a közösségi oldalból, és hamarosan törli magát. A levél minden idők legnépszerűbb posztja lett az Eat24 oldalán. Brandon McCormick, a Facebook kommunikációs igazgatója válaszában azt írta, reméli, hogy barátságról még lehet szó, de megérti, ha ez most nem működhet. A szakító levél népszerűsége és médiavisszhangja is mutatja, hogy jó tartalommal még mindig sok embert el lehet érni.

Korábban már írtunk arról, hogy a Facebook szűrő algoritmusa miatt szinte lehetetlenné vált jelentős tömegeket elérni az oldalon. Az állítólagos cél az, hogy csak a számunkra érdekes tartalmak jelenjenek meg a hírfolyamban, viszont sokak szerint a pénzszerzés a fő motiváció. Az Ogilvy & Mather nemzetközi reklámcég friss felmérése szerint a céges posztok tavaly októberben még az oldalak követőinek tizenkét százalékát érték el, idén februárban pedig már csak hat százalékot. Egyes híresztelések szerint a Facebook vezetése idővel egy-két százalékra szeretné csökkenteni ezt az arányt.

(more…)

Képek nélküli internetet egy napra!

A Google létezése óta nem nagy ügy jó fotót szerezni, sőt a képek jogtalan felhasználása mondhatni az online kultúra része. A blogok többsége hivatkozás nélkül vesz át illusztrációkat,  az  I F*cking Love Science (IFLS) Facebook-oldal üzemeltetője pedig egy saját márkát épített képek átvételére. A tudományos bloggerek körében egyre nagyobb a felháborodás: a Scientific American egyik szerzője négy blog lecsupaszításával szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy alulértékelt a fotósok munkája az internet korában. Képzeld csak el a kedvenc portálodat fotók nélkül! Más kérdés, hogy néha tényleg nehéz kinyomozni a képek forrását.

A fotósokat nem becsüljük

Naponta rengeteg képpel találkozunk: legörgetjük, posztoljuk, lájkoljuk és megosztjuk őket, közben pedig át sem fut az agyunkon, hogy ez valakinek az alkotása. A bloggerek is számos fotós, illusztrátor és karikaturista munkáját használják fel, hivatkozást azonban csak ritkán látni ezek mellett. Ha kész a blogbejegyzés, keresnek néhány képet a Google-n vagy a Wikipédián, amivel feldobhatják a szöveget. Arra már ritkán figyelnek, milyen jogi megkötések tartoznak egy-egy képhez. A vizuális anyagokat sokan kiegészítőknek tekintik, pedig valójában sokat tesznek hozzá a tartalomhoz.

(more…)

Kamuvideók terjednek az eltűnt maláj gépről

Az internetes csalók mindig megpróbálnak hasznot húzni abból, ha valamire szinte mindenki kíváncsi. A maláj utasszállító repülőgép rejtélyes eltűnése is ebbe a kategóriába tartozik, így nem meglepő, hogy megtalált roncsokról és túlélőkről szóló kamuhírek jelentek meg a közösségi oldalakon. A képek valójában korábbi légi balesetekről készültek, a linkre kattintva pedig internetes csalók próbálnak személyes adatokat lenyúlni a kíváncsi felhasználóktól. 

Elég egy szó, amire mindenki kattint

Az internetes csalók a legfrappánsabb módszerekkel szerzik meg a felhasználóktól személyes adataikat, rosszabb esetben pedig a pénzüket. Elég egy link, amire biztosan mindenki kattintani fog: tökéletes pénzkereseti lehetőség, forradalmi zsírégető készítmény, öt egyszerű tipp a lapos hasért. Ismerős ugye?

(more…)