Az Amazon kinyírta a könyvesboltokat, hogy aztán nyisson egy sajátot

Tégla és habarcs. Bitek helyett ezúttal ezekből épített az Amazon üzletet. Megnyitották első fizikai könyvesboltjukat, amivel cinikus megjegyzéseket, kétkedő hangokat, becsmérlő ítéleteket és a trollok haragját sikerült magukra vonniuk. Születtek aztán objektívebb elemzések is, amelyekből már kiderült mi lehetett az elképzelés az Amazon Books mögött. Ráadásul ez az elnevezés még csak nem is új, már 1970-ben is létezett könyvesbolt ezen a néven.

(more…)

Az olvasók azonnal akarják a könyveket, a kiadók alkalmazkodnak

Múlt héten jelent meg Jeff VanderMeer amerikai fantasy-író új trilógiájának első kötete Annihilation címmel – írja a New York Times. Ami a hírt igazán érdekessé teszi, hogy a trilógia további részei szokatlanul hamar követik majd a nyitódarabot: a második (Authority) már májusban, a harmadik (Acceptance) pedig szeptemberben érkezik.

A hagyományos könyvkiadási modell szerint az egyes folytatások között több idő, legalább egy év szokott eltelni. Amellett, hogy időt hagy az aktuális résznek a piaci kibontakozásra, ez a megoldás azért is előnyös, mert a köztes időben fokozott rajongói várakozás épülhet fel, amely megágyaz a következő kötet sikerének, mint ahogy azt például a Harry Potter-sorozat esetében láthattuk. Ugyanakkor napjaink változó technológiai és médiakörnyezete új befogadói attitűdöt is eredményez: az olvasó, a rajongó türelmetlenebbé válik, kevésbé tolerálja a hosszabb hiátust, a történet mielőbbi folytatását igényli.

(more…)