Így ismerd fel, és különböztesd meg a valódi szakértőt az álszakértőtől!

Így ismerd fel, és különböztesd meg a valódi szakértőt az álszakértőtől!

Tudományos, technológiával kapcsolatos, gazdasági vagy politikai kérdésekben a laikus olvasók soha nem tudhatják biztosan, hogy pontosan milyen szakértelemre van szükség a felmerülő hétköznapi döntések, ideológiai dilemmák eldöntéséhez; illetve hogy kinek a szakértelmében bízhatnak. Mindezt tovább bonyolítja az is, hogy nem egyértelmű, hogy mitől válik valaki szakértővé. Egyetemi diplomától? Tudományos publikációktól? Attól, hogy sokat szerepel a médiában? Attól, hogy megbízható ismereteket közvetít? Egy médiaszakértő és egy kommunikációs vezető gyakorlati útmutatója a hiteles, megbízható specialisták azonosításához.

„Mondta a doktor. Mondta a szerelő. Mondta a tanár.” Egész életünkben arra vagyunk nevelve, hogy feltétel nélkül elfogadjuk mások állításait. Persze, nem mindenkiét: csakis azokét, akik a hierarchiában valamilyen sajátos szempontból felettünk állnak. Az információs társadalomban és a globális médiatérben azonban mára minden korábbinál bonyolultabb hierarchia-rendszerek jöttek létre; nagyon nehéz megszűrnünk, ki az, akinek az állításait ­ a szakértelmét ­ elismerhetjük, tanácsait bátran betarthatjuk. Ráadásul, mivel egyre bonyolultabb a világ, egyre kevesebb dologhoz tudunk saját magunk érteni, egyre kevesebbet tudunk önmagunktól, így egyre több külső szakértőre van szükségünk.

A probléma az, hogy a szakértők felismerésének folyamata önmagában is egyfajta szakértelem, amit – többek között a frontális, elavult oktatási modelleknek köszönhetően, – általában nem teljesen és nem jól sajátítunk el, ami nem is csoda, hiszen nincsenek erre vonatkozó egységes módszertani útmutatóások. Laikusként a szakértők által közvetített információk nem, vagy csak más szakértők bevonásával ellenőrizhetőek, ráadásul gyakran a szakértők között sem születik konszenzus egyes közéleti, ideológia-vezérelt, esetleg innováció központú diskurzusokban. Az sem világos, hogy mi garantálja a szakértők által kínált tudás állítólagos megbízhatóságát, mi számít szakértelemnek és mi nem: hol húzódnak a szakértői tudás határai.

A megoldás megkeresése céljából elengedhetetlen tudatosítani, hogy az ismeretek, amelyeket a szélesebb társadalom valójában igényel, kevésbé a száraz tényekre hasonlítanak, mint inkább a hétköznapi, gyakorlati döntések szintjén, konkrét dilemmák kapcsán fogalmazódnak meg; például a folyamatosan „szerelőszalagon” lévő technológia, vagy a szenvedélyes szakmai viták övezte orvoslás területén. Az embereket nem az érdekli, hogy mikor alapították Amerikát, hanem hogy valóban agydaganatot kaphatunk-e harminc év múlva, ha sokat telefonálunk; tényleg egészségesebb-e a margarin, mint a vaj; valóban természetes folyamat-e a globális felmelegedés; illetőleg mik a legeredményesebb fogyási eljárások. Annak érdekében, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, rengeteg szakértő közül kellene válogatnunk, de mivel nem világos, hogy milyen szempontok alapján tegyük mindezt, ezért inkább megjegyzünk olyan dolgokat, amik alapján (korábban) fel lehetett ismerni őket: dr. van a nevük előtt, elvégeztek valamilyen felsőoktatási képzést, fehér köpenyben járnak, idősebbek, megbízható újságokban szólalnak fel, fonendoszkóp lóg a nyakukban, stb.

A gond csak az, hogy sajnos ennyi ma már nem elég: mások is rájöttek ugyanis, hogy nemcsak energiát spórolunk, de kvázi hasraütésszerűen tippelünk, amikor a szakértőinket azonosítjuk, cserébe viszont nagyon sokat adunk a véleményükre. A 2010-es években már mindenki szakértő, aki annak mondja magát; a kommunikációtechnológia fejlődésének és a médiafogyasztási szokások megváltozásának köszönhetően nem kell feltétlen eleget tennie a törvényekben, rendeletekben meghatározott elvárásoknak, a nevének nem feltétlenül kell szerepelnie a szakértői névjegyzékekben. Mivel bármelyik szolgáltatást könnyebb értékesíteni, ha azt egy szakértő ajánlja, ezért szakértői márkát építeni hosszútávon üzleti előnyt, több bevételt jelent még akkor is, ha nincs mögötte valódi tartalom. Abban az esetben pedig, ha valaki nem talál szakértőt, aki ajánlaná a termékét, vesz / csinál magának egyet: gondoljunk csak a nagyon gyakori fogkrém- és fogkefereklámokra: a fehér köpenyes férfi mosolyt villant a képernyőn, majd bemondja, hogy tíz fogorvosból kilenc azt a terméket ajánlja. Szerencsére mostanában valódi (fog)orvosokkal is készítenek már hasonló reklámokat (kérdés, persze, hogy ha fizettek nekik a reklámozásért, mennyire megbízható a véleményük).

ab-dental-clinic-dentist-commercial-vancouver-3.jpg

A szakértőket rengeteg csoportba sorolhatjuk, ahogy az álszakértők is többfélék lehetnek, van azonban egy alapvető különbség, a motiváció: amíg a szakértők azon dolgoznak ­ tanulmányaikkal, nyilatkozataikkal, ismeretterjesztő cikkeikkel, kutatásaikkal ­, hogy az életünket jobbá tegyék, és megbízható ismereteket közvetítsenek, addig az álszakértők témaválasztása érdekvezérelt, céljuk, hogy saját magukat fényezzék, aztán a felépített képből minél több pénzt szerezzenek.

Hogyan azonosítsunk szakértőt?

A legegyértelműbb dolgunk a tudomány területén van: itt elég nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy szakértő az, aki elvégezte a felsőfokú tanulmányait, ezért oklevelet kapott, majd éveket dolgozott a területen. Általánosságban elmondható róla, hogy egy adott területen igazolható végzettséggel, átfogó gyakorlattal, bizonyos esetekben a törvényi előírásoknak megfelelő minősítéssel rendelkezik vagy valamely szakmai szervezet engedélyezi a számára a szakértői cím használatát. Sokszor a neve előtt áll, hogy dr. vagy PhD. Ma már azonban a tudomány területén belül sincs könnyű dolgunk: egyrészt mert rengeteg tudományterület létezik, és sok minden próbálja magát beállítani tudományosnak, ami nem az. Másrészt figyelni kell arra is, hogy egy szakértő abban a témában szólal-e meg, amihez tényleg ért: ha azt látjuk, hogy valaki hirtelen egész más területről kezd el beszélni, már gyanakodhatunk.

Ennyiből talán már látszik, hogy a leghasznosabb dolog, ha állandóan kételkedünk, mindenkinek utánanézünk; ma már sokszor elég egy Google-keresés is, hogy furcsa dolgokra bukkanjunk, de a legkitartóbbak akár a tudományos publikációknak teret adó journal-ok impakt faktorát, az egyes szerzőkhöz rendelt cikkek idézettségét is pár kattintással elérhetik. Hasznos lehet ellenőrizni az egyes információkat más forrásokból is, utánanézni a különböző hivatkozásoknak, az adott nyilatkozat aktualitásának is!

A szakértők kiválasztásánál az életkor és a szakmai-gyakorlati tapasztalat is rendszerint fontos tényező, ez a megközelítés azonban szintén csalóka. Vannak olyan – nem is mindig speciálisnak mondható – területek, ahol a kimondottan fiatal, a pályájuk elején álló, vagy még tanuló válaszadókra tekint a kutató szakértőként. Ilyen terület többek között az információbiztonság és a hackerkultúra, illetve a fiatalok körében népszerű műszaki-technikai fejlesztések.

Érdemes azt is észrevenni, hogy a médiának szüksége van szakértőkre: a szerkesztők szeretnének bemutatni valamilyen témát, de nem akarják saját maguk elmondani a véleményüket, ezért rengeteg műsorba hívnak olyan „szócsöveket”, akiket szakértőnek neveznek. A szerkesztők válogatása azonban gyakran felületes: vagy adott embert dobta ki a Google elsőnek (a keresési találatok manipulálhatók), vagy azért hívták be, mert korábban már mások is behívták másik műsorba. Utóbbi könnyedén eredményezheti azt, hogy aki egyszer bekerül a körforgásba, egyre többet fog (szakértőként) szerepelni, anélkül, hogy valaha bárki ellenőrizte volna tudását, végzettségét, mondanivalóját. Érdemes ezért még azokat is, akiket gyakran látunk újságcikkekben nyilatkozni, vagy tévéműsorokban szerepelni, kritikával kezelni!

fake3.png

A közösségi média mindent visz!

Amíg korábban legalább néhány szerkesztő hibájára volt szükség ahhoz, hogy valakiből érdemtelenül szakértő váljon, mára elég, ha valaki ügyes és van valamennyi pénze saját maga reklámozására. A webkettő, a közösségi média megjelenése kitágította a lehetőségeket: minden korábbinál olcsóbban hirdethetjük saját szakértelmünket, ráadásul külsőségeiben is nagyon könnyű leutánozni egy valódi szakértőt. Készíthetünk weblapot, ahol szakértőnek tüntetjük fel magunkat, közösségi oldalt, ahova lájkolókat vásárolunk, és írhatunk is (ál)szakértői, – gyakran szponzorált – tartalmakat, amiket aztán terjesztünk. Pont úgy, ahogy azt az igazi szakértők teszik. Nem beszélve arról, hogy a valódi szakértőket sokszor lefoglalja valódi munkája, vagy egyszerűen még nem ismerték fel az énmárkázás fontosságát, ezért nincs (közérthető) weblapjuk, Facebook-oldaluk, nem gyűjtik a médiamegjelenéseiket. Emiatt előfordul, hogy az álszakértők kommunikációs szempontból profibbnak néznek ki, mint azok, akik valójában értenek egy-egy területhez; mindebből következően tehát nagyon fontos, hogy ne ítéljünk külsőségek alapján!

fake-news-social_media.jpg

Ítéljünk gondolkodás alapján!

Mint a fenti példákból láttuk, a külsőségek ma már nem jelentenek megbízható forrást, ami alapján megállapíthatjuk, hogy valaki ténylegesen szakértője-e egy-egy területnek, a tartalmat pedig egyszerűen nem tudjuk (jól) ellenőrizni, hiszen pont azért vesszük igénybe szakértő segítségét, mert olyan dologról beszél, amihez mi magunk nem értünk. Ezért érdemes arra figyelni, hogyan gondolkodik, kommunikál saját magáról egy szakértő, mennyire reflexív, önkritikus. Aki túl sok területhez ért, valószínűleg nem ért semmihez: figyeljünk arra, hogy egy szakértő csak bizonyos területeken szólal-e meg. Ez nem azt jelenti, hogy egymástól távol álló területek kapcsolódási pontjának nem lehet szakértője, hiszen manapság ez az egyik legértékesebb tudás, ilyenkor azt ellenőrizzük, hogy tényleg azokon a területeken mozog-e.

Az igazi szakértőt onnan is felismerhetjük, hogy bátran meri azt mondani: ehhez nem értek. Azok az álszakértők, akiknek a célja saját maguk eladása, a pénzcsinálás mindenekfelett, szinte semmire nem fogják azt mondani, hogy nem értenek hozzá, hiszen ilyenkor megjelenési lehetőségtől, üzlettől esnek el. Ezzel szemben a valódi szakértőknek az számít, hogy amit mondanak, azt a lehető legnagyobb hozzáértéssel tegyék, így nem vállalnak el bármit; témaválasztásuk pedig érdekmentes.

Végezetül érdemes az adott szakértő társadalmi felelősségvállalását is megvizsgálni; azt, hogy tevékenységével természetesen hozzá járul-e egy intézmény fejlődéséhez, egy vitás kérdés szélesebb körű megvitatásához, kontextualizálásához, értelmezéséhez, jellemző-e rá a komolyabb párbeszéd.

Ha tudomány- és tech.kommunikációban, cégmenedzsmentben segítségre van szüksége, keresse fel szolgáltatásainkért honlapunkat, vagy írjon az info@media20.hu-ra.

newsletter_header_5.png

Robotújságírók és mesterséges intelligencia rázhatja fel az újságírást 2016-ban

A Webbmedia Group éves jelentésében összeszedte, milyen technológiai trendekre érdemes figyelniük a  szerkesztőségeknek, ha lépést akarnak tartani a fejlődő világgal. A tanulmányban összesen 81 trendet vizsgáltak egy éven keresztül, ezek közül az öt legfontosabbat mutatjuk be a Journalism.co.uk cikke alapján.

(tovább…)

Végre túlléphetünk az online kommunikációs felületek legnagyobb hiányosságán

A nonverbális kommunikáció jelentőségét már senkinek nem kell magyarázni, a szakmában mindenki tisztában van azzal a bizonyos 70 és 30 százalékkal: utóbbi jelenti csak a verbális kommunikációval átadott üzenetek arányát. Pont emiatt az online kommunikáció egyik nagy hiányosságának számított eddig a valódi gesztusok és mimika elmaradása. A számítógépes arc animáció területén azonban olyan fejlesztések mentek végbe az utóbbi időkben, melyek nemcsak a kommunikációt, de a kreativitást is fejlesztik. Sőt, talán mi, átlagfelhasználók is szabadon garázdálkodhatunk majd vele.

Az eddig a legelszántabb művészekre háruló hosszadalmas és fárasztó munkafolyamat helyét most egy sokkal egyszerűbb, és főleg – részben épp emiatt – sokkal elérhetőbb technológia veheti át. A FaceShift és az ImageMetrics újítása nemcsak a kommunikáció fejlesztésében, de a kreatív ipar és az oktatás terén is fontos lehet.

vidafig7.gif

Forrás: Cordis

A jelenlét kommunikációt kísérő nem verbális jelzések, mint amilyenek a gesztusok és a mimika, az online kommunikációból jórészt hiányoznak – kivéve persze ha videohívásról van szó. Ezek az elemek pedig egyáltalán nem elhanyagolhatóak, hiszen magával a kimondott/leírt szóval együtt erősítheti, árnyalhatja, vagy át is értelmezheti azt. Az olyan nyelvhasználati sajátosságok, mint az irónia vagy a szarkazmus például kimondottan nehezen fejezhetők ki nélkülük. Ezt az űrt hivatottak kitölteni az emotikonok és egyéb matricák, melyekről egyébként már tudjuk, hogy megváltoztatták a gondolkodást, és az emberi agy már valódi arcokként reagál rájuk. Ettől függetlenül viszont az arc valódi rezdülései még mindig mindenek felett álló kifejező erővel bírnak, és régóta folynak próbálkozások ennek rekonstruálására.

Élő érzelemközvetítés

Korábban mindez csak kínkeserves munka árán, rengeteg idő és a legprofibb szoftverek igénybevételével volt elérhető, a művészeknek másodpercenként 24 képkockát kellett újrarajzolniuk. Mindezt úgy, hogy fogyasztásának mértékével lépést tartani szinte lehetetlen, arról már nem is beszélve, hogy milyen széles a különféle érzések, és azok árnyalatainak skálája.

A legújabb fejlesztések – élen a FaceShift és az ImageMetrics tevékenységével – azonban nagyon is ígéretesek. Mindezt 3D kamera és webkamera segítségével érték el, működése pedig nagyon hasonló a Kinect és Wii játékokéhoz. A videojátékoknál a rendszer feltérképezi a mozdulatokat, megállapítja a kívánt kimenetelt, és lefordítja ezt a képernyőre. Itt is hasonló történik. Nem arról van már szó, hogy animátorok próbálják rekonstruálni az emberi arcjátékot egy sor pillanatfelvétel egymás mögé pakolásával. Egy CrazyTalk nevű eszköz 3D kamerák segítségével az arckifejezést a maga teljességében veszi fel, majd átfordítja azt egy animáció formájában, ezzel élőben közvetítve az érzelmeket.

A technika demokratizálódása

Az újítás pozitív következményekkel jár mind az átlagfelhasználó, mind a szakmabeli szempontjából. Filmkészítők és más kreatívok már használták a technikát, de ezzel a lépéssel következhet be annak valódi demokratizálódása, azaz elérhetősége a korábban szűk réteg helyett szélesebb közönség számára. Az igény pedig megvan rá, hogy minden webkamerával rendelkező felhasználó igénybe vehesse, és az arcmozdulatok egyszerű rögzítésével rögtön animációt hozhasson létre pontosan úgy, ahogy az a videojátékok karaktereinél működik.

A kreatívok munkája is egyszerűsödött. Kár attól tartani, hogy amatőrök veszik majd át a helyüket; egyszerűen arról van szó, hogy egy eddig rendkívül hosszadalmas folyamat most lerövidült, így az erre szánt idő és energia átfordítható a munka tökéletesítésére és az újabb innovációkra.

A fejlesztés egyébként az oktatásra is kihathat és kreatívabbá teheti azt, hiszen gyakorlatilag bármilyen karakter megalkotható. Az információ forrása kulcskérdés az információ elfogadásának szempontjából. Elképzelhető, hogy hatékonyabbá és kreatívabbá tehető a gyerekek oktatása, ha olyan karaktertől kapják a tudást, akivel szívesen lépnek kapcsolatba? Esetleg ők maguk fogják megalkotni saját karaktereiket

Erre számítson, ha szerkesztőséget alapítana

Bármennyire telített is az online médiapiac, szinte nem telik el úgy nap, hogy ne bukkanna fel egy újabb szerencselovag, aki ötletével teljesen egyedi, hiánypótló magazint vagy folyóiratot kínál. A legtöbb ilyen aztán pár hónapos stagnálás és a munkaerőhiány tüneteinek jelentkezése után eltűnik a süllyesztőben. Vajon létezik még egyáltalán olyan ötlet, amivel győztesként lehet berobbanni egy ilyen sokszereplős versenybe?

(tovább…)

A közösségi média kutatói paradicsom, csak éppen torzít

A közösségi média a kutatók paradicsomának tűnhet. Népszerűségével és óriási felhasználói bázisával olyan mennyiségű adatot szolgáltat a társadalomtudósoknak, melynek összegyűjtése nélküle elképzelhetetlen lenne és korábban elképzelhetetlen is volt. Legyen szó politikai diskurzusról, vagy az új iPhone kitárgyalásáról, folyamatosan és interaktívan használjuk a felületet, mellyel apró információmorzsákat szórunk el magunkról és a minket körülvevő közösségről. Az azonban már közel sem olyan biztos, hogy az itt összegyűjtött adatok valóban tükrözik a társadalomban zajló folyamatokat.

(tovább…)

A Brain Bar Budapest az mi?

Robotok a felhőben, rossz kezekben lévő technológiák, tervezett kreativitás. 20 ország, 81 előadója osztotta meg tudását a Brain Bar Budapest 3000 részt vevőjével, amit június 4-től 6-ig rendezett meg Budapesten a Design Terminal, a We Love Budapest, az Akvárium Klub és a HG Media.

Bajban lettem volna, ha nekem kellett volna megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mi is a múlt héten megrendezésre került Brain Bar Budapest elnevezésű rendezvény. Szerencsére a szervezők megtették ezt helyettem, amikor Inspirációs fesztiválként hivatkoztak a budapesti Akvárium nevű rendezvényközpontban megrendezett eseményre. Találó elnevezésnek tűnik, mert a levegő szinte vibrált a sok felszabadult kreatív energiától, akinek itt nem lett kedve azonnal csinálni egy startupot, az valójában egy zombi, akire nem hatnak a spirituális energiák. Valószínűleg ennyi progresszív ember egyszerre egy helyen még nem volt Magyarországon, ami alatt nem csak az előadókat, de a nézősereget is értem.

(tovább…)