Nem elég a hasmenés- meg az influenzajárvány, most már az öngyilkosságtól és a tömeggyilkosságtól is rettegnünk kell? Mennyiben felelős a tömegmédia az iskolai lövöldözésekért? Az emberek másolják egymást a gyilkosságokkal, és a média a hordozó ehhez? Miért csak néhányan kezdenek gyilkolni?
Május elején újabb családon belüli mészárlás sokkolta a világot: a floridai Tampa városában Colin (18) és Megan Campbell (15) saját apjuk kezétől halt meg, mielőtt a férfi nejére és önmagára gyújtotta bérelt házukat. Az értelmetlen és váratlan eset nyomán fellépő gyászt szokatlan módon, a közösségi médiához fordulva kezelték az ismerősök, barátok. A Carollwood Day School tanulói Twitteren beszélték ki fájdalmukat, megdöbbenésüket társaik elvesztése kapcsán, és itt kezdték el megosztani egymással az elhunytakkal közös élményeiket is. Ízléstelen? Tabudöntögető? Felszínes? Vajon a 6000 RIP-komment többet ér, mint egy mély, személyes beszélgetés? Egyáltalán mi lesz digitális hagyatékunkkal? Zsíros üzlet vagy a kommunikációtechnológia és a Z-generáció internetszocializációjának természetes velejárója a virtuális emlékezés? Körüljártuk.
A Campbell-ügy apropóján léggömbös képekkel, az “#CDSSstrong” és “#prayforthecampbells” hashtagekkel, szervezett emléktúrákkal vezették le zavarodottságukat az érintettek, amit a kirendelt szakértők határozottan támogatnak az érzelmek elfojtásával szemben.