A politikát kiszolgáló újságírók kinevelése már az egyetemen elkezdődik

A politikát kiszolgáló újságírók kinevelése már az egyetemen elkezdődik

Az előbb olvastam Bajomi-Lázár Péter Semlegesség és elkötelezettség mögött – Politikai újságírás Magyarországon című, Politikatudományi Szemlében megjelent tanulmányát [PDF], amelyben azt elemzi, hogy bár a rendszerváltás után mindenféle újságírói szervezetek többször is megpróbálták meghonosítani a semleges újságírást Magyarországon, az újságírók nagy része ma is elfogultan tudósít. A szerző szerint nem érdemes a kérdést normatívan (jónak vagy rossznak beállítva) kezelni, mert a külső sokféleség (azaz erősen pártos, de abból legalább többféle sajtó) is működhet jól, nemcsak a belső sokféleség (semlegesen tudósító sajtó). Végül arra a következtetésre jut, hogy az újságírás professzionalizálódása itthon – a történelmi, gazdasági, stb. okokon túl – azért szakadhatott félbe, mert “magyarországihoz hasonló átmeneti társadalmakban a nagyközönség inkább vár elkötelezett megerősítést, mintsem semlegességre törekvő tájékoztatást a médiától”. 

Ezzel lehet egyetérteni vagy nem (a tanulmányban idézett gyakorló megszólaló újságírók egyértelműen alátámasztják azt a jelenséget, hogy mindenki a saját tábora újságától saját világnézetének, dogmáinak megerősítését várja, azaz lehozva a Földre: ellenzéki lap címlapján ne legyen kormánypárti politikus interjúja, mert az fúj, és fordítva), de gyakorló újságíróként úgy látom, hogy a pártos újságírásra alapozott belső sokféleség a gyakorlatban nem igazán működhet, mert az így dolgozó kollégák nemcsak saját elveiket jelenítik meg az a cikkekben, ami még rendben lenne (nem tudatosan úgyis mind ezt tesszük), hanem sokszor végül az alapvető forráskritikát is feladják, arról nem beszélve, hogy egyéb módokon (öncenzúrával, cenzúrával, szerkesztési elvek felrúgásával) is kiszolgálják a pártokat, tulajdonosként működő, tulajdonosaikhoz köthető/menedzsmentben befolyással bíró politikai szervezeteket.

És akkor a BME Gazdaságtudományi Karának elcsatolásáról végre cikk jelenik meg a GTK Press nevű, online egyetemi újságban. Akinek nincs meg: állítólag az ELTE-hez dobnák az egész kart a jól jövedelmező üzleti képzések miatt, a párhuzamosságokkal – azonos képzésekkel – meg ki tudja, mi lesz. A cikkmegjelenéssel viszont vége is a jó híreknek, mert ezt olvasom benne: “Andor György a kialakult helyzetet elemző, s egyben a kibontakozás lehetőségeit is vázoló, hosszú interjút adott a GTK Pressnek. Az interjú betördelve megjelenésre vár: közzé azonban – egyelőre – nem tehetjük.” (Update: a printről nincs infó, posztunk után online végül is megjelent az interjú. Mondjuk a kérdések ebben sem igazi kérdések, szó nincs például arról, mi lesz a párhuzamosan létező képzésekkel, ha a kar az ELTE-re kerül).

cikkhez_02.jpg

Nyilvánosságra hozott részlet a meg nem jelent interjúból  (amit azóta megjelentettek online)

Hogy mi? Magyarországon, ugye, nincs semmilyen journalism képzés, a kommunikáció- és médiatudomány szakokon 1996 óta rengeteg tanmenet alapján minden egyetemen gyakorlatilag más és más képzést valósítottak meg, újságírói szakirány, sőt, bármilyen tantárgy pedig nagyon kevés helyen van, a nem állami képzések pedig csak most vannak fellendülőben (és közülük is van olyan, ami pártos). Azaz, ha nem is első lépésben, de nagyon sokan a későbbi nagy szerkesztőségekben dolgozó újságírók közül ezeknél az egyetemi lapoknál szerzik első újságírói tapasztalataikat, itt történik a szocializációjuk. Ráadásul, az egyetemi lap tekinthető egyfajta gyakorlóterepnek is, itt még – nálunk, sajnos, leírhatom: nyilván – nincs túl magasan a mérce.

Erre az újságírás iránt érdeklődő, egyetemi lapba gyakorlatilag jótékonykodó emberek mit látnak: hogy tök természetes, ha nem nyomtatunk ki egy már kész interjút, mert azt valaki nem akarja. Nyilvánvalóan a GTK elcsatolása körül politikai vitáról és döntésekről van szó, de akkor sem kellene újságíróként ebbe csak így belemenni. A leendő újságírónak amúgy is nagyon nehéz helyzetekkel kell majd megbirkóznia a mai magyar szerkesztőségek többségében (átláthatatlan tulajdonosi viszonyok, politikai szálak, érdekek), ha már itt szervilissé nevelik őket, mi lesz később?  Faramuci helyzet: valószínűleg az egyetemi újság ebben a konkrét esetben (is) jogilag és pénzügyileg a BME-hez kötődik, az egyetem vezetésének szépen lepapírozott joga van arra (persze a BME nem kivétel, ez a szabály sajnos, más egyetemeken is ezt tapasztaltam), hogy cenzúrázza az újságot, és teljesen kritikátlan propagandaanyagokat hozassanak le bennük. Az egyik egyetemen hallottam olyan esetről, amikor azt sem lehetett megírni, hogy kevesebben voltak az állásbörzén, mint tavaly, a hasonló szőrszálhasogató kötekedések legendái szinte végtelenek. A rendszerváltás után vagyunk, ugye, elvileg abban a közegben, amely a jövő értelmiségét kineveli.

Az amerikai egyetemeken a rektort anyázzák

Pedig lehet ezt máshogy is. Nyilván érdemes megfontolni Bajomi-Lázár tanulmányában leírtakat az eltérő helyzetről és az okokról, de a tény az tény marad: az amerikai egyetemi lapok az egyetemtől különálló cégként működnek, például a Crimson a Harvardon, amelynek elég csak a címlapját átfutni (és összehasonlítani bármelyik magyar egyetemi lappal), hogy megértsük a különbséget. A vezető anyag éppen ez: “Harvard Cancels Men’s Soccer Season After Finding Sexually Explicit ‘Reports’ Continued Through 2016″, azaz a Harvard lefújta a fociszezont, miután kiderült, hogy a szexuális visszaélések 2016-ban is folytatódtak”. Láttunk ilyet valaha magyar egyetemi médiumnál? Az hogy a GTK Press legalább meg mert hirdetni valamiféle ellenállást, talán az első csírája ennek, viszont a lap tulajdonosa az egyetem, ami azért nem egyértelműen ugyanaz a helyzet.

Még egy példa: a Brown Daily Heraldban (a Brown Universityről szóló lapban) egy szerző publicisztikáiban folyamatosan támadta a rektort, azt írta róla, tönkretette az egyetemet. Pedig a valaha volt legnépszerűbb rektorról van szó. De ugye a vélemény szabad. Persze magyar egyetemi újságban valódi véleménycikkeket nem is találtunk. Pedig így is lehetne.