Kommunikációs hiba miatt is perelik az orvosokat

Rendszerszintű probléma az orvos és beteg közötti kapcsolat elégtelensége, a digitális orvosláshoz pedig digitális szemléletű betegekre is szükség van. Jó hír, hogy az idősebb generáció is nyitott egy-egy okostelefonos orvosi applikáció iránt, illetve, hogy a tervek szerint már csak másfél évet kell várni az e-receptre. Az online orvoslás hazai szakértői beszélgettek szerdán a Corvinuson, az egyetem médiatudomány és kommunikáció szakos hallgatói által életre hívott Komm7 programján.

(more…)

Győrfi Páltól is tanulhatnak a Nyugat-magyarországi Egyetem diákjai

Miközben a kormány halálba küldte a tudománykommunikációt, a Nyugat-magyarországi Egyetemen a napokban vették át a diplomájukat az első egészségügyi területre specializált szóvivők. A posztgraduális, szakirányú továbbképzés legfőbb célja, hogy a jövőben képzett szakemberek segítsék a betegek eligazodását és az együttműködést az egyre bonyolultabb orvos-szakmai és ellátás-szervezési kérdésekben.

(more…)

Dr. Tóth jobb, mint Dr. House

A közösségi médiában posztoló gyógyítók, forradalmi eljárásokat bemutató Youtube-videók és a televízióban előadó sztárdoktorok az egyik oldalon, a magyar egészségügyi ellátás színvonaltalansága, fülledt várótermek és akadozó orvos-beteg kommunikáció a másik oldalon. Rendelők helyett egyre többet térünk be inkább fórumszobákba, pedig a megbízhatatlan információk és az öndiagnosztizálás akár végzetes is lehet. Szerencsére akadnak pozitív példák is, de egyelőre még a legjobb egészségügyi blog sem helyettesítheti a személyre szabott tájékoztatást. 

(more…)