Közfelháborodás lett abból, hogy Kanye West felhasználta a Gyöngyhajú lány strófáit, ráadásul az Omega pereskedne. A Britain’s Got Talentet megnyerő Attraction produkciójából egy pornóparódiát készítettek, amelyet hamarosan töröltettek a Youtube-ról. A remixek pedig mindig is nagyon fontos részei voltak a kulturális termelésnek és a kreativitás kibontakozásához, a mai digitális korban minden korábbinál egyszerűbbé vált újraértelmezni egy korábbi művet.
A szerzői jogi szabályozásnak az utóbbi nagyjából másfél évtizedben nem sikerült utolérnie magát, sehol a világon nem sikerült egy olyan keretrendszert kialakítani, amely ellentmondások nélkül, hatékonyan tudná mind az alkotókat, mind a közjót szolgálni a digitális környezetben. A szabályozás elsődleges célja a népszerű mítosszal ellentétben, soha nem az alkotók anyagi támogatása volt, hanem a tudomány és a művészetek fejlődésének elősegítése. Ez az eredeti cél már csaknem feledésbe merült, helyette egy indokolatlanul erős szabályozás van érvényben, amelyet különböző módokon ma gyakorlatilag mindenki megsért. Az olyan szabályozás, amely tömegeket kriminalizál a tudtuk nélkül szükségképpen nem lehet jó. A nagy jogvédő szervezetek durva és átgondolatlan túlkapásairól korábban már írtunk a Pirate Bay film kapcsán.
A Gyöngyhajú lány 3:03-nál
Most láthatjuk, hogy például DJ-kultúrára nézve is kifejezetten kontraproduktív, a jelenlegi szabályozás, hiszen egy-egy hangmintáért az Egyesült Államokban de például Magyarországon is óriási összeget kérnek. Emiatt csak a legnagyobb nevek engedhetik meg maguknak a remixelést, holott a technika már a gyakorlatilag mindenkinek elérhető ahhoz, hogy kibontakoztathassa tehetségét. Akinek nincs rá elég pénzük, azok vagy kockáztatják a büntetést, vagy egyszerűen belenyugszanak abba, hogy nekik nincs lehetőségük rá, hogy a nagyközönség előbb megmutassák tehetségüket. A jelenlegi szabályozás tehát a legnagyobb kiadóknak és jogkezelőknek, valamint az ügyvédeknek a legjobb, és csak ezután következnek az alkotók és a közönség.
“A jó művészek másolnak, a nagy művészek lopnak”
A remixek fontosságát szemléletesen bemutatja Kirby Ferguson Everything is a Remixnégyrészessorozata, amely végigmegy a 20. század zenei és filmes művein, tudományos felfedezésein feltárva a tökéletesen egyértelmű hasonlóságokat olyan művekkel kapcsolatban is, amelyeket korszakalkotónak tartanak. Talán a legerőteljesebb hasonlat, amit a remixekkel kapcsolatban állít lehet, hogy maga az evolúció, valamint a mémek is így működnek: másolás, alakítás, egyesítés.
Érdemes megnézni Ferguson előadását a TED-en, amelyből hamar világossá fog válni, hogy a másolás-alakítás-egyesítés metódusa milyen régóta bevett szokás a zeneiparban. Arra is rávilágít, hogy a technológiai fejlődés gyakorlatilag nem más, mint mások találmányainak folyamatos újratervezése, vagy ezeknek egy újfajta kombinációjának megalkotása. Ezért is tökéletesen értelmetlen, és megintcsak a szabályozás – ezúttal a szabadalmak kapcsán – átgondolatlanságához vezet vissza az, hogy olyan már-már paródiának tűnő ötleteket igyekeznek levédetni egyesek, mint a többujjas érintőképernyő használat vagy a lekerekített élek.
A Quart és a Velvet közölt egy összeállítást arról, hogy milyen híres előadók használtak fel korábban szintén magyar dalokat egy-egy új szerzeményükhöz. A Gyöngyhajú lány feldolgozását követő hisztéria nem más, mint álszent szemforgatás. A mindennapi életünkben is folyamatosan építkezünk egymás gondolataiból, ötleteiből, találmányából, miért lenne ez másképp a művészetekben? Ahogy Kirby Ferguson is mondja, a kreativitás a legritkább esetben jön belülről, sokkal inkább kívülről folyamatosan magunkba szívott tudás egyéni újraértelmezéseiről van szó.
Úgy tűnik azért, hogy a hazai zenei élet prominens alakjaiból is van, aki józan ésszel áll hozzá a témához: Presser Gábor, aki Adamis Annával a dal eredeti szerzője, azt mondta, hogy hazudik, aki nem örül annak, hogy egy sokszoros Grammy-díjas saját lemezén feldolgozza az egykori slágert. Elég könnyű belátni, hogy igaza van: a Gyöngyhajú lányt valószínűleg még soha ennyi ember nem hallgatta meg a világban, mint ahánya Kanye West lemeze miatt fogja, és bizonyára rengeteg olyan lesz közöttük, aki kíváncsiságból a ráguglizik arra is, hogy mi fán terem az Omega, mégis kik ezek a magyarok akik ezt a dalt egykor ilyen nagyszerűen előadták.
Akit érdekel az eset szövevényes jogi vonatkozása érdekel, annak ezt a cikket ajánljuk.
Ismét egy olyan érdekes példára derült fény a napokban, amely azt támasztja alá, hogy az internetes kalózkodás elleni harc a jelenlegi intenzitással és eszközökkel káros, etikátlan, haszontalan és nem utolsó sorban veszélybe sodorja az internet szabadságát.
Két nagyon is összefüggő történet sajátos találkozásának lehettünk tanúi. Az első az idei év elején debütált a The Pirate Bay – Away From Keyboard című dokumentumfilmről szól, amely az egyik első, és máig az egyik legnagyobb torrent oldal alapítióinak történetét meséli el. A film arra az időszakra fókuszál, amikor a svéd fiatalok ellen megkezdődtek a peres eljárások szerzői jogsértések miatt. Az évekig elhúzódó procedúrában a tavaly helyben hagyott ítélet szerint Peter Sunde nyolc hónapot, Fredrik Neij tíz hónapot, Carl Lundström pedig négyet kapott, valamint hármukra összesen 6,8 millió dolláros kártérítési kötelezettséget is kiszabtak. Az alapítók azóta megjárták az Emberi Jogok Európai Bíróságát is, de beadványukat elutasították.
A film egyébként mindenkinek ajánlott, legtanulságosabb része talán az, hogy a mai bírósági fogalom- és eszköztárral mennyire megmagyarázhatatlanok a digitális kor jelenségei. Számunkra ebből a történetből most csak annyi a fontos, hogy ez a film az alkotók szándéka szerint Creative Commons licence segítségével szabadon másolható, terjeszthető. Megnézhető Youtube-on, rákereshetünk, és szabadon letölthetjük, valamint nem kereskedelmi céllal megoszthatjuk másokkal bármilyen fájlcserélő hálózaton. A készítőket ugyanakkor mindenki saját belátása szerint támogathatja tetszőleges összeggel a film hivatalos oldalán.
A másik történet a jogtulajdonosokat tömörítő nagy kiadók és más szervezetek internetes kalózkodás elleni harcáról szól. Az Egyesült Államokban 1998-ban elfogadott Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű törvény többek között arra is lehetőséget biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy az általuk jogsértőnek vélt tartalmat töröltessék az olyan nagy keresőszolgáltatók találati listájából, mint a Google vagy a Bing. Ezzel a lehetőségükkel évek óta aktívan élnek is, habár már több esetben is bebizonyosodott, hogy a törvény túlkapásokra ad lehetőséget.
Ahogyan az Electronic Frontier Foundation jelentéséből kiderül, a DMCA veszélyeztetheti a szabad felhasználást, akadályozhatja a versenyt és az innovációt, valamint rossz hatással lehet a szabad véleményformálásra és a tudományos munkára egyaránt. A Google vezet egy átláthatósági statisztikát, amelyből kiderül, hogy kik, mikor és milyen címeket akartak töröltetni. Az adatok szerint csak az előző hónapban több mint 14 millió, feltételezhetően jogvédett tartalomra (például filmre, zenére) mutató URL-t igyekezett eltávolíttatni valamivel több, mint 2 ezer különböző szervezet. A statisztikákból az is kiderül, hogy két évvel ezelőtt hetente átlagosan 100 ezer URL törlésére érkezett kérés, ez a szám tavaly ilyenkor 500 ezer körül alakult, idén viszont már volt olyan hét, amikor 4,5 millió URL törlését kezdeményezték.
Az talán könnyedén belátható, hogy kínai munkások tömegei éhbérért dolgozva sem képesek egy hét alatt 4,5 millió címet kilistázni. Ehelyett a háttérben egy algoritmus dolgozik, amely folyamatosan ontja magából a valószínűleg jogvédett tartalmakra mutató linkeket. Innen talán már egész könnyen kitalálható, hogy több óriás filmkiadó vállalat (Viacom, Paramount, Fox és Lionsgate) listájába, amely a törölni kívánt linkeket tartalmazza, valahogyan bekerült az egyébként szabadon és ingyenesen terjeszthető Pirate Bay film is. Ennél nagyobb öngólt szándékosan sem tudtak volna lőni.
Összeesküvés-elméletekre fogékonyaknak ennél sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy világméretű cenzúrát, és a szólásszabadság sárba tiprását kiáltsák. Ezzel szemben az igazság valószínűleg az, hogy az automata algoritmusok tévesen jogvédett alkotásnak nézték a TPB-AFK-t. Ez viszont nem segít azon, hogy a fogyasztók millióinak szemében amúgy is megtépázott hírnevű kiadóknak sikerült még mélyebbre ásni magukat. Másfelől viszont hálásak lehetünk nekik, hogy ezt a filmet is sikerült a listájukba keverni, hiszen ennek köszönhetően nagy nyilvánosságot és figyelmet kaphat a szabályozás jelenlegi formájának tökéletlensége. Egyszerűen nem tudhatjuk, hogy a hetente milliószámra kiküldött kérések között hány jogtalan kérés lehet. Ha akár egy darab is van, az azt jelenti, hogy nem elég kifinomult a technológia, amellyel kiválogatják címeket, és sokkal nagyobb felelősséget helyez azokra, akikhez beérkeznek ezek a kérések.
A törlést kérvényező szervezetek ráadásul folyamatosan nyomás alá helyezik a keresőcégeket és az internetszolgáltatókat, hogy a lehető legrövidebb időn belül teljesítsék maradéktalanul a kéréseiket. Nehéz józan ésszel felfogni, hogy heti 4,5 milló linket egyszer kigyűjteni, egyszer pedig végigellenőrizni mekkora erőforrásokat igényelhet. Még nehezebb elhinni azt, hogy ennek a fáradozásnak (és persze óriási anyagi ráfordításnak) megtérül a költsége. Többször láthattuk már, legutóbb pont a Pirate Bay angliai blokkolása kapcsán, hogy hiába az erőfeszítések, a felhasználók így, vagy úgy, de megtalálják az utat, hogy letöltsék az őket érdeklő tartalmakat. Ott vannak a különböző ingyenesen elérhető proxyk, VPN-ek (titkosítást használó virtuális magánhálózatok) és milliónyi zárt torrentes közösség. Azzal, hogy a cenzúrázásra, tartalmak blokkolására, a felhasználók kriminalizására helyezik a hangsúlyt, ahelyett, hogy a megfizethető, nagy kínálattal rendelkező legális szolgáltatásokat próbálnának minél szélesebb körben élérhetővé tenni, csak növelik az ellenszenvet magukkal szemben. Pedig lassan tudatosulhatna bennük, hogy ők egyben a saját fogyasztóik is.
A Pirate Bay alapítói elsősorban a szólás – és véleményszabadság alapvető jogainak szem előtt tartásával próbálkoztak védekezni a bíróságokon. Tevékenységük megítélésével kapcsolatban lehet vitatkozni, bizonyára voltak mind jogilag, mind etikailag vitatható lépéseik. Azt viszont nehezen vonhatjuk kétségbe, hogy valami olyasmi ellen harcoltak meggyőződésből, amely most végül bekövetkezett. Bizonyos piaci szereplők olyan tartalmat akartak eltávolítatni (olykor sikerrel) az internetről, amelyhez egyébként deklaráltan mindenkinek szabad és ingyenes hozzáférése lehet. Ez a technológia és a törvény együttes megerőszakolása. Ezt a történetet kicsit szélesebb perspektívából figyelve kiderül, hogy a súlya sokkal nagyobb annál, mint hogy néhány ezer emberrel talán kevesebb látta a TPB-filmet.
