Mindenki jogot sért, és ez senkit sem érdekel

A múlt héten végleg bezárt a világ egyik legrégebbi és legnagyobb torrentkeresője. A legnagyobb amerikai filmstúdiókat tömörítő MPAA-val folytatott, hosszú évekig tartó jogi csatának végül peren kívül megegyezéssel lett vége egy történetnek. A szerzői jogról, illetve szellemi tulajdonról zajló évtizedes vita végére ezzel messze nem került pont, a döntés csupán arra volt jó, hogy tovább ringassa a jogkezelőket és a művészeket abban a tévhitben, hogy az internet korában az alkotásokért a korábbi évtizedekben megszokott módon kaphatnak pénzt.

Az Isohunt egy (volt) a sok torrentkereső közül. Semmi mást nem csinált, mint lehetővé tette a felhasználóknak, hogy keressenek az aktív torrentek között, tekintet nélkül annak tartalmára. Így – mint sok más hasonló oldalon – sok jogvédett, és sok szabadon terjeszthető tartalom is volt a találatok között. Az MPAA mérései szerint az Isohuntnak 44,2 millió felhasználója és 13,7 millió aktív torrentje volt. A peren kívüli megállapodás során Gary Fung cégét végül 110 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték. Ez olyan szempontból jelképes összeg, hogy az Isohunt valószínűleg a fennállása során összesen nem termelt ennyi pénzt, a jelenlegi számítások szerint 2-4 millió dollár közötti vagyonnal rendelkezik. Ezt a pénzt tehát a soha nem fogja megkapni az MPAA. (Halkan érdemes feltenni ezt a kérdést, hogy ha meg is kapják, ebből vajon mennyi kerülne az alkotókhoz és mi alapján osztanák el azt?) Ez az összeg tehát leginkább talán elrettenteni próbál, más jelentősége nincs.

cloud-music-piracy-201110.jpg

Az MPAA egyébként eredetileg 600 millió dollár körüli összeget követelt: arról sajnos még mindig nem sikerült leszoknia sem nekik, sem a legtöbb jogvédő szervezetnek, hogy az “egy letöltés = egy vásárlás elmaradása”, pedig ez a képlet totálisan téves: attól még, hogy valamit letölt egy felhasználó, egyáltalán nem biztos, hogy azért pénzt is adna. A felhasználók kezébe került egy olyan lehetőség, amely például a fizikai termékek között egyáltalán nem számít újdonságnak, ez pedig a vásárlás előtt kipróbálás lehetősége, hiszen a mozijeggyel alapvetően zsákbamacskát vásárolunk. Ezen kívül azt is több kutatás kimutatta már, hogy gyakran a legtöbbet letöltött alkotások azok, amelyeket semmilyen más (legális) úton nem tudnak a felhasználók beszerezni.

Emiatt különösen népszerűek a fájlcserélő hálózatokon a jellemzően amerikai filmsorozatok, hiszen a Magyarországhoz hasonló szerencsétlenebb vidékekre ezek gyakran hónapokkal, évekkel később jutnak el legális úton. Az internet egy olyan disztribúciós forradalmat hozott, amely a korábbi csatornákat egycsapásra viccesen idejétmúlttá tette. A technológiai környezet megváltozására pedig sikerült úgy reagálniuk a jogalkotóknak – természetesen az óriási pénzeket mozgató médiavállalatok lobbitevékenységének hathatós közbenjárására –, hogy egyre szigorúbb és szigorúbb szabályozást vezettek be, így ma gyakorlatilag ott tartunk, hogy mindenki jogot sért de ez nagyjából senkit sem érdekel, és ezzel együtt betartatni is képtelenség. Larry Lessig szavaival élve, a jog szembemegy a józan ésszel.

Hiába nyernek

Az amerikai mozgóképszövetség büszkén hirdeti győzelmét a gonosz kalózok felett, és a Napster, a Grokster, a Kazaa, illetve a Limewire után ismét egy nagy halat sikerült térdre kényszeríteniük. Nem érdemes elmenni viszont amellett a tény mellett, hogy az említett fájlcserélők betiltása konkrétan semmilyen hosszútávon érezhető hatással nem volt az interneten terjedő jogvédett tartalmak mennyiségére.

A Pirate Bay például a sorozatos perek ellenére továbbra is működik, és ott van még több tucat hozzá hasonló nyitott torrent oldal, nem is beszélve a zártkörű közösségként működő alternatív oldalak százairól, mindenfelé az internet rejtett és kevésbé rejtett zugaiban. Amíg a különböző oldalak bezárása, betiltása nem volt hatással a felhasználók fájlcserélési kedvére, addig például Kanadában egy értelmes, átgondolt, jó szolgáltatás úgy tűnik, képes csökkenteni a BitTorrent forgalmát.

Meanwhile in Hungary

Mindeközben ma Magyarországon azon megy a szájkarate a kormány – pontosabban L. Simon László – illetve a művészek egy csoportja között, hogy az üreshordozó-díjak 25 százalékát jogosan nyúlja-e le a kormány és osztja el újra a kénye kedve szerint. A vitába természetesen teljes mellszélességgel beleállt az Artisjus és, de azt sajnos nehéz eldönteni, hogy melyik fél a képmutatóbb.

Amikor például az Artisjus azt mondja, hogy a szoftvergyártóknak azért nem jár az üreshordozó-díjból, mert annak másolása magáncélra is tilos, következésképp őket persze nem is éri kár, nos ekkor semmiben sem különböznek a legrosszabb politikustól érvelés módszereitől. Mert ahelyett, hogy elismernék a szabályozás nevetségességét, és esetleg próbálnának valamiféle progresszív, előremutató reformjavaslatot tenni, foggal-körömmel ragaszkodnak annak legitimálásához.

Külön szomorú mellékvágánya az ügynek, ahogy a Magyar Narancs újságírója kikelt az ellen, hogy a nyomtatott magazinban megjelent cikket be merték szkennelni, és közzé merték tenni még azelőtt, hogy ők úgy gondolták volna, hogy nagy kegyesen online is elérhetővé teszik. Az online archívumba való feltöltés késleltetése, esetleg annak fizetőssé tétele csupán egy szenvedő formátum kínos, végső haláltusája. Persze amiatt senkit sem hibáztathatunk, hogy a túlélésért küzd, azonban ennek nem biztos, hogy a széllel szemben vizelés a leghatékonyabb módja.

The future is near

Láthatunk számtalan példát arra, hogy a zenészek meg tudnak élni a közönségükből aktív koncertezéssel, crowdsourcingból, merchandisingból. Sok online lap működik sikeresen, és tartja fenn magát még szerény magyar hirdetési piacon is, sőt nagyszerű oknyomozó cikkeket olvashatunk pusztán adományokból fenntartott laptól, amelynek ezúton is a támogatására biztatunk mindenkit. Azt sem látjuk, hogy különösebb visszaesés lett volna tapasztalható a filmiparban, sőt, és Tom Hanks sem szorul még kéregetésre.

Sőt az egyre professzionálisabb technológiák egyre olcsóbbá válnak, így egyre több kezdő fiatal előtt nyílik meg az út, hogy az új eszközök és az internet segítségével megmutassa tehetségét a világnak. Ahogy eddig, úgy ezután is fognak az emberek kultúrára, szórakozásra, művészi alkotásokra költeni, sőt úgy tűnik évről évre egyre többet. Hogy nem azokra a formátumokra, és azokra a művészekre és pláne nem azon médiakonglomerátumok szivárványos papírba csomagolt belülről romlott termékeire, amelyek a korábbi évtizedekben sikeresek lehettek, nos ideje végre elkezdeni hozzászokni.

 

Legális filmeket töröltetnek a jogvédők

Ismét egy olyan érdekes példára derült fény a napokban, amely azt támasztja alá, hogy az internetes kalózkodás elleni harc a jelenlegi intenzitással és eszközökkel káros, etikátlan, haszontalan és nem utolsó sorban veszélybe sodorja az internet szabadságát.

Két nagyon is összefüggő történet sajátos találkozásának lehettünk tanúi. Az első az idei év elején debütált a The Pirate Bay – Away From Keyboard című dokumentumfilmről szól, amely az egyik első, és máig az egyik legnagyobb torrent oldal alapítióinak történetét meséli el. A film arra az időszakra fókuszál, amikor a svéd fiatalok ellen megkezdődtek a peres eljárások szerzői jogsértések miatt. Az évekig elhúzódó procedúrában a tavaly helyben hagyott ítélet szerint Peter Sunde nyolc hónapot, Fredrik Neij tíz hónapot, Carl Lundström pedig négyet kapott, valamint hármukra összesen 6,8 millió dolláros kártérítési kötelezettséget is kiszabtak. Az alapítók azóta megjárták az Emberi Jogok Európai Bíróságát is, de beadványukat elutasították

tpbafk1.jpg

A film egyébként mindenkinek ajánlott, legtanulságosabb része talán az, hogy a mai bírósági fogalom- és eszköztárral mennyire megmagyarázhatatlanok a digitális kor jelenségei. Számunkra ebből a történetből most csak annyi a fontos, hogy ez a film az alkotók szándéka szerint Creative Commons licence segítségével szabadon másolható, terjeszthető. Megnézhető Youtube-on, rákereshetünk, és szabadon letölthetjük, valamint nem kereskedelmi céllal megoszthatjuk másokkal bármilyen fájlcserélő hálózaton. A készítőket ugyanakkor mindenki saját belátása szerint támogathatja tetszőleges összeggel a film hivatalos oldalán.

A másik történet a jogtulajdonosokat tömörítő nagy kiadók és más szervezetek internetes kalózkodás elleni harcáról szól. Az Egyesült Államokban 1998-ban elfogadott Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű törvény többek között arra is lehetőséget biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy az általuk jogsértőnek vélt tartalmat töröltessék az olyan nagy keresőszolgáltatók találati listájából, mint a Google vagy a Bing. Ezzel a lehetőségükkel évek óta aktívan élnek is, habár már több esetben is bebizonyosodott, hogy a törvény túlkapásokra ad lehetőséget.

Ahogyan az Electronic Frontier Foundation jelentéséből kiderül, a DMCA veszélyeztetheti a szabad felhasználást, akadályozhatja a versenyt és az innovációt, valamint rossz hatással lehet a szabad véleményformálásra és a tudományos munkára egyaránt. A Google vezet egy átláthatósági statisztikát, amelyből kiderül, hogy kik, mikor és milyen címeket akartak töröltetni. Az adatok szerint csak az előző hónapban több mint 14 millió, feltételezhetően jogvédett tartalomra (például filmre, zenére) mutató URL-t igyekezett eltávolíttatni valamivel több, mint 2 ezer különböző szervezet. A statisztikákból az is kiderül, hogy két évvel ezelőtt hetente átlagosan 100 ezer URL törlésére érkezett kérés, ez a szám tavaly ilyenkor 500 ezer körül alakult, idén viszont már volt olyan hét, amikor 4,5 millió URL törlését kezdeményezték.

Az talán könnyedén belátható, hogy kínai munkások tömegei éhbérért dolgozva sem képesek egy hét alatt 4,5 millió címet kilistázni. Ehelyett a háttérben egy algoritmus dolgozik, amely folyamatosan ontja magából a valószínűleg jogvédett tartalmakra mutató linkeket. Innen talán már egész könnyen kitalálható, hogy több óriás filmkiadó vállalat (Viacom, Paramount, Fox és Lionsgate) listájába, amely a törölni kívánt linkeket tartalmazza, valahogyan bekerült az egyébként szabadon és ingyenesen terjeszthető Pirate Bay film is. Ennél nagyobb öngólt szándékosan sem tudtak volna lőni.

tpbafk.jpg

Összeesküvés-elméletekre fogékonyaknak ennél sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy világméretű cenzúrát, és a szólásszabadság sárba tiprását kiáltsák. Ezzel szemben az igazság valószínűleg az, hogy az automata algoritmusok tévesen jogvédett alkotásnak nézték a TPB-AFK-t. Ez viszont nem segít azon, hogy a fogyasztók millióinak szemében amúgy is megtépázott hírnevű kiadóknak sikerült még mélyebbre ásni magukat. Másfelől viszont hálásak lehetünk nekik, hogy ezt a filmet is sikerült a listájukba keverni, hiszen ennek köszönhetően nagy nyilvánosságot és figyelmet kaphat a szabályozás jelenlegi formájának tökéletlensége. Egyszerűen nem tudhatjuk, hogy a hetente milliószámra kiküldött kérések között hány jogtalan kérés lehet. Ha akár egy darab is van, az azt jelenti, hogy nem elég kifinomult a technológia, amellyel kiválogatják címeket, és sokkal nagyobb felelősséget helyez azokra, akikhez beérkeznek ezek a kérések.

A törlést kérvényező szervezetek ráadásul folyamatosan nyomás alá helyezik a keresőcégeket és az internetszolgáltatókat, hogy a lehető legrövidebb időn belül teljesítsék maradéktalanul a kéréseiket. Nehéz józan ésszel felfogni, hogy heti 4,5 milló linket egyszer kigyűjteni, egyszer pedig végigellenőrizni mekkora erőforrásokat igényelhet. Még nehezebb elhinni azt, hogy ennek a fáradozásnak (és persze óriási anyagi ráfordításnak) megtérül a költsége. Többször láthattuk már, legutóbb pont a Pirate Bay angliai blokkolása kapcsán, hogy hiába az erőfeszítések, a felhasználók így, vagy úgy, de megtalálják az utat, hogy letöltsék az őket érdeklő tartalmakat. Ott vannak a különböző ingyenesen elérhető proxyk, VPN-ek (titkosítást használó virtuális magánhálózatok) és milliónyi zárt torrentes közösség. Azzal, hogy a cenzúrázásra, tartalmak blokkolására, a felhasználók kriminalizására helyezik a hangsúlyt, ahelyett, hogy a megfizethető, nagy kínálattal rendelkező legális szolgáltatásokat próbálnának minél szélesebb körben élérhetővé tenni, csak növelik az ellenszenvet magukkal szemben. Pedig lassan tudatosulhatna bennük, hogy ők egyben a saját fogyasztóik is.

censor2.jpg

A Pirate Bay alapítói elsősorban a szólás – és véleményszabadság alapvető jogainak szem előtt tartásával próbálkoztak védekezni a bíróságokon. Tevékenységük megítélésével kapcsolatban lehet vitatkozni, bizonyára voltak mind jogilag, mind etikailag vitatható lépéseik. Azt viszont nehezen vonhatjuk kétségbe, hogy valami olyasmi ellen harcoltak meggyőződésből, amely most végül bekövetkezett. Bizonyos piaci szereplők olyan tartalmat akartak eltávolítatni (olykor sikerrel) az internetről, amelyhez egyébként deklaráltan mindenkinek szabad és ingyenes hozzáférése lehet. Ez a technológia és a törvény együttes megerőszakolása. Ezt a történetet kicsit szélesebb perspektívából figyelve kiderül, hogy a súlya sokkal nagyobb annál, mint hogy néhány ezer emberrel talán kevesebb látta a TPB-filmet.