Miért van szüksége az olvasóknak a negatív hírekre? Szüksége van-e a terrorizmusnak a médiára? És az újságíróknak a terrorizmusra? Lehet-e ilyen megrázó, de vitatott témákról objektíven hírt adni? Milyen dilemmákkal szembesülnek a sajtó munkatársai, ha terrorcselekményekről kell beszámolniuk?
A Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok intézete rendezte meg a múlt héten a „A terrorizmus és a média: hogyan tudósítsunk merényletekről?” című kerekasztalbeszélgetést. A beszélgetés vendége volt Dr. Marton Péter intézetvezető-helyettes, Deli Eszter egyetemi tanársegéd, Bakodi Péter külpolitikai újságíró (a Magyar Idők volt munkatársa), illetve Kerner Zsolt, a 24.hu külpolitikai újságírója. A beszélgetést Szalai Máté egyetemi tanársegéd moderálta.
Fotó: unsplash.com
Kell a negatív hír?
Szalai első felvetésére, miszerint a terrorizmus számára fontos a média, a média számára pedig fontos a terrorizmus, Deli Eszter reagált. A tanársegéd szerint a média szempontjából magasabb értéket képvisel a negatív hír, ennek több oka lehet. Egyrészt egy negatív hír megírása könnyű, mivel az esemény maga is gyors és hirtelen, erős meglepetésfaktorral. Másrészt az evolucionisták szerint a negatív eseményekkel kapcsolatban szeretünk informáltak lenni a védelmünk érdekében. Harmadrészt a konszenzusteremtésre, összefogás indukálására is alkalmas a negatív hír: a médiának szocializáló szerepe is van, a gyász hatására egy platformra kerülünk. Ugyanakkor etikai kérdéseket vethet fel a terrorcselekmények médiában való szerepeltetése, hiszen inspiráló is lehet más, hasonlóan instabil embereknek, akik ezzel potenciális elkövetőkké válnak.
Marton Péter szerint a tudósítás minimalizálása lehet tudatos stratégia, különösen a „magányos farkas terrorizmus” esetében. Hiszen ezek az egyedüli elkövetők fontossá akarják magukat tenni a társadalom szemében. Az izolált hatás miatt nem kell attól tartani, hogy a jövőben megismétlődhet a terrorcselekmény, ilyenkor a média felelőssége, hogy az elkövető valóban izolált maradjon. Marton kitért arra is, hogy a terroristák a médián keresztül tudnak valójában nyomást gyakorolni, ugyanakkor a médiára a terrorelhárítás szempontjából nagy szükség van. Érdemes a pozitív szerepre koncentrálni, a társadalmi konfliktusok komplex hátterének feltárására és a jótékony, terrorelhárításban hasznosítható oknyomozásra – természetesen az újságírók eközben könnyen veszélybe sodorhatják magukat, az pedig az ő döntésük, hogy vállalják-e ezt.
„Terrorkeresés”
Szalai ezután az újságírókat kérdezte, hogy ők hogyan látják a terror és a média kapcsolatát. Kerner Zsolt el tudja fogadni, hogy a terrornak fontos a média, de biztos abban, hogy ez fordítva nem igaz. Van pozitív hatása az olvasottságra, de újságíróként úgy látja, egyáltalán nem épült be a napi rutinba a terrorcselekményekről való írogatás: ők csupán azért nyúlnak le, ami leesik. Marton erre reagálva megjegyezte, hogy a kormánypárti médiának szüksége van a terrorcselekményekre, hogy megfelelő keretezésben, „napi terror” vagy „terrorkeresés” címszó alatt „megírhassák egy megyei lapban, hogy a helyi kebabos leszúrt valakit”. Bakodi Péter szerint éppen azok a sajtótermékek, amelyeknek nem a piacról kell fenntartaniuk magukat, tehetnék meg, hogy újító módon csökkentsék a terror társadalmi hatását, de a terror keretezése is a tulajdonosi háttéren és a tulajdonosi akaraton múlik.
Terrorról – objektíven?
Szalai következő kérdése az volt, hogy amennyiben a terrorizmus nem lehet apolitikus, elvárható-e az újságíróktól, hogy objektívek legyenek a terrorral kapcsolatos hírek tálalásakor. Bakodi válasza szerint a terrorcselekménnyel lehet objektíven és leíróan foglalkozni, azonban az értékeléskor megjelenő nézőpont már nem lehet szubjektivitástól mentes. Marton arra világított rá, hogy a médiában még a hírkínálat sem lehet objektív, hiszen az is döntés eredménye, amely döntés meghozatalában a fogyasztónak is van felelőssége: nagyrészt Ő az, aki struktúrálja a hírkeresletet. Deli szerint a híreket akaratlanul is objektívebbnek tartjuk, mint a véleményműfajokat, mert látszólag hiányzik a szövegező személyes szándéka. A hír valójában nem információs egység, hanem igazoló, érvelő egység; a hír a közönség részéről egy drámai szerepvállalás, hiszen együtt érzünk és együtt gondolkodunk az általunk osztott világnézet szerint.
Kerner Martonra reagálva kiemelte, hogy a TV2 híradójában, a Tényekben az első félóra mindig bűnügyek bemutatásával telik, és ez az, ami valójában igazolja a nézettségüket. Kerner véleménye szerint a média önmagával harcol, megpróbál szolgáltatni és kiszolgálni a fogyasztói igényeket. Ha az emberek el akarnak olvasni valamit, akkor azt újságíróként kötelességük megírni.
A terrorcselekmények megírásának kényszerével kapcsolatban Bakodi emlékeztette a jelenlévőket, hogy az Afganisztánban történt többszáz áldozatot követelő tettekről csupán helyi újságírók és twitterezők írnak. Kerner beszélt arról, hogyan növekszik a halottak száma a hírekben egy közel-keleti támadásnál. A hír megszületésekor 20-30 halottal számolnak, egy óra múlva 300-zal, a valóság pedig többnyire 50 és 80 ember között van. Marton szerint bizarr, hogy a fogyasztóknak igénye van a hullaszám megismerésére. Irracionális dolog, hogy nagyobb megelégedéssel szolgálnak a kerek számok, illetve az egyértelmű, kerek narratívák, például az ISIS-nak tulajdonított merényletek esetében.
Az újságíró dilemmája
Szalai utolsó kérdése volt az újságírók felé, hogy érezne-e etikai dilemmát, amikor terrorcselekményről írnak. Kerner az ilyen dilemmáit az online médiumnál rendszerint kéttized másodperc alatt rendezi le: volt, hogy négy terrortámadás történt egy péntek estén és azokról kellett eldöntenie, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz, melyiknek a legnagyobb a hírértéke. Egyszerűen nincs ideje rágódni az etikai dimenziókon. Bakodiban azonban folyamatosan felmerültek etikai kérdések – noha próbált objektív vonalat képviselni tudósítóként – főleg a Magyar Időknél töltött munkája során.
A CNN első hírcsatornaként kapta meg az amerikai Szövetségi Légi Irányítás engedélyét, hogy drónokkal is tudósíthasson, akár emberek fölött is: a csatorna az érintettek beleegyezése vagy tudta nélkül is készíthet felvételeket. A „drónújságírást” már egyetemeken is tanítják.
Az iparágban először a CNN filmezhet emberek fölött drónokkal. Az engedély, a „Part 107 Waiver” értelmében októbertől Snap drónnal az Egyesült Államokban bárhol és bármikor rögzíthetnek légi felvételeket. Ugyan a YouTube tele van drónfelvételekkel, a tengerentúlon a pilóta nélküli repülő szerkezetek kereskedelmi használatát szigorúan szabályozzák. Ahogy arról korábban mi is írtunk, egy connecticuti televízió riporterét fel is függesztettek, mert egy drónt bereptetett egy autóbaleset fölé. A „Part 107 Waiver” azonban sok szabály alól biztosít kivételt, köztük engedi a legfontosabbat: emberek fölött, azok tudta nélkül lehet felvételeket készíteni. A CNN tehát úgy filmezhet tömeg fölött, hogy a lent állóknak nemhogy a beleegyezése nem kell, de nem is kell tudniuk róla.
Még 2016-ban indult a Szövetségi Légi Irányítás (FAA) úttőrő projektje, melynek célja a drónok biztonságos médiaipari használatának feltérképezése volt. A programban a Precision Hawk nevű, légiadat-gyűjtéssel foglalkozó cég, a CNN és a BNSF Railway vettek részt.
A program után CNN három engedélyt is megszerzett:
2016 augusztusától nappal legfeljebb 6,5 méter magasból filmezhettek látótávolságon belül, fedett térben tartózkodó személyeket, akiktől előzetesen engedélyt kaptak erre.
2017 májusától már 45 méter magasból filmezhettek éjjel vagy nappal bárkit, feltéve hogy azoktól legalább 3 méter távolságra marad a szerkezet, valamint ha az alanyok tiltakoznak, nem közlik a felvételeket.
2017 októberétől pedig a stáb bárhol és bármikor szabadon készíthet felvételeket akárkiről azok beleegyezése vagy anélkül, feltéve hogy nem veszélyeztetik biztonságukat. Legutóbbi, a Part 107 Waiver legnehezebben megszerezhető engedély, melyet első csatornaként tudhat magának.
Drónfelvétel, Raqqa, Szíria
Hírcsatornáknak komoly előrelépést jelent, hogy drónokat használhatnak. A szerkezetek emberek számára megközelíthetetlen helyekre is képes eljutni, a légi felvételek egy új, szélesebb perspektívát nyújtanak, emelve a tudósítások színvonalát. A CNN általa új szögből tárta nézői elé a Harvey pusztítását és az ISIS által megszállt Raqqa városát.
Mágnesek tartják egyben
A Vantage Robotics által épített Snap alig 620 gramm, precízen irányítható, négy propellerének elhelyezkedése a NASA által is használt technikára épül. Megfelelő biztonságát az adja, hogy mágnesek tartják össze, zuhanáskor tehát kis, könnyű részekre bomlik, becsapódáskor nem okoz kárt. Ősszel már egyre többen kapták meg a szükséges engedélyt a felvételekhez. A Sinclair Broadcast Group (SBG), a BBC News és a Canadian Broadcasting Corp. is szívesen fordulnak drónokhoz anyagaik készítésekor. “Ha valamit kontextusba kell helyezni egy tájképen vagy ha olyasmiről tudósítasz ami hatalmas teret érint, a látványt egy szárazföldről készített fényképen visszaadni nehéz – a drón a legmegfelelőbb eszköz.” – világosít fel Matthew White, a Nebraska-Lincoln Egyetem Drone Journalism Lab professzora.
A CNN által használt Snap
Az újságírást oktató intézmények már „drón-újságírásra” koncentráló programokat is kínálnak, a National Press Photographers Association (NPPA), a Poynter Institute és a Google News Lab pedig a szakmában tevékenykedő újságíróknak szerveznek képzéseket az új eszköz sikeres alkalmazásához. A képzések fontos része a drónsajtó etikájának feltérképezése, mely kiegészíti a 21. századi újságíró szakmai és etikai kötelezettségeit. A drónt működtető sajtós az eszköz működtetésével plusz kötelezettségeket vesz magára, a hagyományos szakmai keretek, a magánélet védelme, a törvények tiszteletben tartása és mások biztonság mellett továbbá mérlegelnie kell az információ hírértékét és a megszerzéssel járó kockázatokat is.
A Facebook számos előnye mellett, sok veszélyt rejt magában: “nyilvános panaszkönyvként” drasztikusan befolyásolhatja a felhasználók véleményét. Mik egy lehetséges krízis jelei? Milyen módszert érdemes alkalmazni? Egyáltalán fel lehet rá felkészülni? Az eMag Fekete Péntekjén át igyekszünk elemezni a jelenséget.
Qubit néven új portál indult, amely fókuszában a tudomány, technológia és gazdaság áll. A szerzőgárda azzal a magyar médiapiacon hiánypótló misszióval indul útnak, hogy közelebb hozza egymáshoz a tudomány művelőit és a nagyközönséget, valamint hogy egy valódi, minél szélesebb szellemi közösséget hozzon létre a lap körül. Az indulás másnapján beszélgettünk Vajda Gábor főszerkesztővel és Kövesvári Krisztián lapigazgatóval a lap missziójáról, lehetséges bevételi forrásairól és a társadalmi katalizálásról.
„Bő másfél éve érlelődött az ötlet – főleg Uj Péter és Kövesvári Krisztián fejében – és egy éve tartanak a konkrét előkészületek, készülnek a tervek” – kezd bele a Jászai Mari tér melletti lakásból átalakított szerkesztőség konyhájában Vajda. Enyhe lelkiismeret furdalással iszom meg az utolsó kapszulás kávéjukat, mert bár mindenki izgatottnak és jókedvűnek tűnik az apró – az indulás napján hétfős – szerkesztőségben, alvásból nem sok jutott nekik az elmúlt időszakban.
„A Qubit legalább annyira egy ügy, mint kiadvány.” A kicsit idealisztikusnak ható kijelentés mögött olyan valódi tartalom húzódik, amilyet ritkán látni médiaterméknél. Nem arról van szó, hogy pusztán lelkesedésre alapozva vágtak volna az egész projektbe, sokkal inkább az jön le, hogy egy nagyon átgondolt, sokszor átrágott koncepcióhoz ad egy óriási pluszt a szereplők elköteleződése a küldetés mellett. „Az egyik lényege a lapnak, hogy a szakértőket és az újságírást és a közönséget közelítsük egymáshoz. A science journalismnek nagy hagyománya van például az Egyesült Államokban, nálunk sajnos ez szinte teljesen hiányzik. Nemcsak, hogy hidat kell verni ezen szereplők között, de nálunk a hozzá vezető utakat is fel kell építeni.” Kövesvári hozzáteszi, hogy egyfajta jövőkutatást is végeznek: a tudomány, technológia a társadalom és modern gazdaság összefüggéseit vizsgálva. Ezen felül tudatosan szellemi műhelyként, társadalmi katalizátorként is igyekeznek megjelenni, nemcsak az online térben, hanem későbbiekben offline is.
A Qubit tartalmának nagy részét a viszonylag kicsi belső újságírói gárdája írja, de egy kiterjedt szakértői külsős írói hálózat is övezi. Ahogyan Kardos Gábor, a kiadó vezetője is elmondta egy korább interjúban: „A koncepció arra épül, hogy a kevés belsős újságíró mellé tudományos szakemberekből verbuváltunk egy külsős szerzői kört, ami még a napokban is folyamatosan bővül.” Persze a sok okos ember által írt cikkeket, tanulmányokat egyesével át kell rágni, „végső fogyasztásra” alkalmassá kell tenni, ami óriási háttérmunkát jelent a belső szerkesztőségnek is. Egyelőre továbbra is titok sok később bemutatkozó külsős kiléte, de az például már kiderült, Dragomán György vezeti a sci-fi rovatot.
Minőség a mennyiség fölött
Ami a napi tartalmat illeti a minőség elsőbbséget élvez, a gyorsasággal és mennyiséggel szemben. „A hírverseny egy érdekes kérdés, teljesen lemondani nem lehet, de nem lehet a célunk sem a nagy szerkesztőségekkel felvenni a versenyt. Mi azt tartjuk feladatunknak, hogy a miértekre adjunk választ: nem cél megírni elsőként, hogy újra rekordot döntött a Bitcoin árfolyama, az viszont sokkal inkább, hogy feltárjuk, miért történt ez, mit mondanak erről a releváns szakértők.”
Dragomán Györggyel indul a sci-fi rovat /Forrás: Könyves blog/
Amikor a lap fenntarthatóságra terelődik a szó, abban biztosak, hogy klasszikus paywall nem lesz, a tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarországon egyelőre ez nem egy működőképes modell. Az viszont valószínű, hogy a középtávon a társadalmi felelősségvállalás jegyében valamilyen formában lehetőségük lesz az olvasóknak támogatni a szerkesztőséget, illetve a tartalomkészítést, de ennek mikéntjéről a jövőben döntenek majd. A középtávú terveik között egyébként különböző offline események is szerepelnek, de ezek formátuma is kialakítás alatt van még.
Kommentelni egyelőre nem lehet az oldalon, ez viszont később változni fog: egy olyan új rendszert terveznek bevezetni, ahol egy meghívóval bíró körnek lesz jogosultsága hozzászólni. Így próbálják azt elérni, hogy az adott cikkhez egy komolyabb hozzáadott érték társuljon, egy valódi, komoly diskurzus alakuljon ki, a későbbiekben pedig egy szellemi közösség alakuljon ki az oldal körül. Kirsztián elárulja, hogy már az első nap szépet produkált az oldal látogatószámban, de nem állítottak magukkal szemben irreális elvárásokat: az első év végére az erős középmezőnybe szánják az oldalt.
A #metoo a zaklatási botrányok szimbólumává vált, és sosem látott comingout-hullámot indított el az áldozatok körében. De vajon hagy-e jelentősebb nyomot egy ilyen hashtag az offline világban? Mik a hasonlóságok és a különbségek a 2015-ös #JeSuisCharlie-val összevetve? E kérdések mellett az ügy jellegzetes magyar vonásairól, az ország vezetőinek reakcióiról és a magyar közbeszédben annyira jellemző áldozathibáztatásról is szó volt a szerdai “Metoo és digitális aktivizmus – mire képes egy hashtag?”című beszélgetésen.
A szexuális zaklatás témája hetek óta uralja a közbeszédet a világ számos országában, az Egyesült Államokban a Weinstein-ügy, hazánkban a Marton-ügy robbantotta ki a botrányt. A sorozatos előbújások egyik eredménye, majd további katalizátora volt, hogy a #metoo posztok elárasztották a közösségi médiát. De milyen nyomot hagy egy ilyen hashtag az offline világban, és mik a potenciális következményei? Többek között erről volt a szó az ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpont szerdai beszélgetésén, amelynek résztvevői voltak:
Kulcsár Rebeka (újságíró, 444)
Labanino Rafael Pablo (politológus, publicista, Transindex)
Zanin Éva (társadalomtörténész)
Moderátorként pedig Nagy Zsófia (Digitális Szociológia Kutatóközpont, ELTE TáTK)
Mi is pontosan a #metoo? Kampány? Mozgalom? Divathullám? Erre a jelenlévők nehezen tudtak válaszolni, de az lett a konklúzió, hogy ez egy erős comingout-hullámmá nőtt, és mivel nem áll mögötte konkrét szervezet, mozgalomnak nem igazán tekinthető. Ennek a hullámnak széles körben lettek a következményei, és nemcsak az, hogy olyan embereket vesztették el a pozícióikat, akik valószínűleg azt hitték, hogy soha sem kell majd viselniük a tetteik következményeit.Zanin Éva társadalomtörténész például egy multinál dolgozik, sokszínűségi és esélyegyenlőségi szakértőként, és felkérést kapott, hogy írjon egy anyagot a szexuális zaklatásról a cég belső felületére, amelyben tisztázza a fogalmat, és felhívja a dolgozók figyelmét a problémára. Valószínűleg több szervezetnél zajlanak hasonló folyamatok, még ha csak egyénileg vagy informálisan is, de széles körben önvizsgálat kezdődött, amelynek köszönhetően megkérdőjeleződnek bizonyos viselkedési normák. Hasonlóról számoltak be nemrég aZoom.hu-nakMáté Gábor és Mácsai Pál színházigazgatók egy közös interjúban.
Elszigetelt esetek összekapcsolódása a közösségi médiában
Szintén offline következménynek tekinthetők a magyarországi előbújások is, hiszen ha nem robban a Weinstein-ügy, akkor Sárosdi Lilla sem áll elő a történetével, és Marton László vagy Kerényi Gábor Miklós sem buknak le. De vajon miért pont most kaptak figyelmet ezek az évtizedek óta lappangó események? Kulcsár Rebeka szerint főleg azért lett a hollywoodi ügynek nagy visszhangja, mert híres emberekről van szó, vagyis egy gyakori női tapasztalat vált prominens szereplők által, nagy mennyiségben láthatóvá. Labanino Rafael Pablo hozzátette, hogy szintén fontos katalizátor lehetett, hogy a hastagnek köszönhetően sok egymástól elszigetelt nő tudott kapcsolódni, egymásba kapaszkodni egy közös trauma kapcsán.
Eközben hátránya is van annak, hogy most sokan a színházakkal és a filmipari közeggel azonosítják a szexuális zaklatást, pedig más iparágakban is jelen van a probléma, illetve a társadalom alsóbb rétegeit is érinti. Az utóbbi esetekben ráadásul az érintett nők nem is tudják megtenni, hogy arccal, névvel kiállnak a nyilvánosság elé, hiszen sokan még mindig függő viszonyban vannak a zaklatójukkal, vagy tartanak a bosszútól, akár az egzisztenciájuk is veszélybe kerülhet. Kulcsár Rebeka újságíróként szívesen foglalkozna a társadalom alsó rétegeit érintő szexuális zaklatási ügyekkel, de kevés esélyt lát arra, hogy a szegénységben élő – és ezáltal nagyon kiszolgáltatott – nők ezt felvállalják. Zanin Évának is az a véleménye, hogy áttörést hozna, ha a showbizniszen kívül is fény derülne ezekre a történetekre. Például szerinte az egészségügy is megérne egy misét, és a hírhedt lúgos orvost hozta fel példának, persze nem árt hozzátenni, hogy például az oktatásban is voltak már ügyek.
Hírverseny, bulvár és áldozathibáztatás
Újabb és újabb áldozatok vállalják fel, hogy zaklatás áldozatai voltak, ezzel kapcsolatban Kulcsár Rebeka a közönség kérdésére elmondta, hogy a téma állandó feldolgozása lehet kontraproduktív olyan szempontból, hogy az olvasóknál egy idő után nem érik el az ingerküszöböt ezek a hírek. A terrorizmussal kapcsolatban is látható egy ilyen változás: amióta gyakoribbá váltak Európában a támadások, vannak olyan olvasók, akik már rá sem kattintanak egy ilyen témájú hírre, ha az egy távoli ország eseményeiről számol be. Ennek ellenére szerinte a médiának kötelessége az új fejleményekről beszámolni, és foglalkozni a témával, mert rendszerszintű társadalmi problémáról van szó, amire válaszokat kell adni. Ami kihívást jelent ezzel kapcsolatban, hogy mivel a Facebookon coming outolnak a hírességek, a média nehezen veszi fel a versenyt gyorsaság szempontjából, hiszen a sajtótermékek nem vehetnek át ellenőrzés nélkül ilyen nagy súlyú bejelentéseket.
Zanin Éva a bulvár szerepét emelte ki, hiszen a szexuális zaklatás rendkívül „bulvárbarát” téma, és ezáltal tud kommunikációs buborékok között mozogni. Egy kommunikációs elmélet szerint az emberek buborékba zárják magukat azzal, hogy előnyben részesítenek bizonyos tájékozódási csatornákat, míg másokat teljesen kizárnak az életükből. Mivel a bulvárlapok széles rétegeket szólítanak meg, sokakhoz ezeken keresztül jutottak el a szexuális zaklatásokról szóló hírek – akár a társadalom alsó rétegeihez is.
Fontos, hogy a magyar közvéleményben a zaklatások kapcsán rendszeresen megjelenik az áldozathibáztatás. Mi okozza ezt? Nagy Zsófia moderátor szerint ez az utóbbi időben széles körben kutatott kérdéssé vált, de egyelőre nehéz rá választ adni. Feltételezések szerint a legtöbb esetben az igazságos világba vetett hit az oka, empirikus kutatások is alátámasztják, hogy ez a fajta világnézet korrelál az áldozathibáztatással. E nézet szerint rossz dolgok csak azokkal történnek, akik rászolgálnak, így a logika része, hogy ha mi nem teszünk olyasmit, amivel rászolgálunk (például nem öltözünk kihívóan), velünk nem történhet ilyesmi.
Az egyik első eset, amikor világszerte használni kezdtek egy hastaget, az a 2015-ös párizsi terrortámadást követően a #JeSuisCharlie volt. Ekkor a jelige használata szolidaritást fejezett ki az áldozatokkal és hozzátartozóikkal, miközben egyfajta összefogást is szimbolizált, így olyanok is használták, akik előtte nem ismerték a Charlie Hebdót, vagy nem feltétlenül azonosultak a szatirikus francia hetilappal. A #metoo posztolása azonban inkább egyfajta coming out.
Labanino Rafael Pablo szerint a #metoo-t az amerikai#blacklivesmattermozgalommal is érdemes összevetni olyan szempontból, hogy mindkettő bizonyos egyenlőségi törekvések megvalósulásának a hiányával szembesít. Az egyik a rasszizmusról, a másik pedig a szexizmusról szól, az amerikai társadalomban pedig mindkét téren jelentős emancipációs törekvésekről beszélhetünk évtizedek óta. A #metoo-nál viszont fontos, hogy nem amerika-specifikus problémát jelenít meg: transznacionális jelenségről van szó. (Tekintve, hogy az Egyesült Államok sokáig rabszolgatartó társadalom volt, a rasszizmus ott kicsit mást jelent, mint Magyarországon). Érdekes egyébként, hogy ha beírjuk a Google-be, hogy #metoo, akkor körülbelül a világ fejlett országait helyezhetjük el a hashtag megosztását ábrázoló képzeletbeli térképen.
A magyar társadalom alapvetően passzív és önmagát szívesen infantilizáló közeg, ezért Zanin Éva nem látja túl optimistán a jövőt. Márpedig szerinte az, hogy egy ilyen hullám hova vezet, nagyban függ attól, hogy mit kezd vele az adott társadalom. Hazánkban senki – sem a kormány, sem egyes intézmények – nem vállalta fel, hogy felkarolja az ügyet, esetleges konfrontációkat felvállalva, vagy vállalva azt a következményt, hogy felborul egyfajta status quo.
Kulcsár Rebeka arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország vezetői – más országokéval ellentétben – szó nélkül hagyták az eseményeket. Nem volt a magyar állam részéről semmiféle állásfoglalás vagy közlés a téma kapcsán, legalábbis önként nem. A 103. Kormányinfón ugyan Lázár Jánost megkérdezték a zaklatási botrányokról, ő először azzalreagált, hogy „Magánviszonyokban a kormánynak sem helye, sem keresnivalója nincsen”, majd kötelességtudóan hozzátette, hogy elutasítják a zaklatás és a hatalommal visszaélés minden formáját.
Érdemes észrevenni, hogy a világ fejlett társadalmaiban, ahol hasonló figyelmet kapott az utóbbi 1 hónapban a téma, a politikusok – különösképpen a női miniszterek – nagy számban szólaltak fel, és fejezték ki szolidaritásukat az áldozatok felé. Persze nálunk már a női minisztereknél megbukik a dolog… Ezen a ponton felmerült Eszenyi Enikő, a Vígszínház jelenlegi igazgatójának (Marton László a Vígszínház korábbi igazgatója) reakciója is, akinél láthatóan bekapcsolt egyfajta önvédelmi reflex, és közleményében a szolidaritás szikrája sem jelent meg.
Bár a beszélgetés minden résztvevője egyetértett abban, hogy fontos előrelépés, hogy párbeszéd indult a témáról, de azért sok következmény elmaradt, ami kulcsfontosságú lenne. Ilyen például Labanino Rafael Pablo szerint azIsztambuli Egyezményratifikálása Magyarországon. Az Európa Tanács által megalkotott átfogó nemzetközi egyezmény a nők elleni erőszakkal és családon belüli erőszakkal szemben született 2011-ben, ratifikálást hazai nőjogi szervezetek évek óta szorgalmazzák.
Emellett azt is problémának tartja, hogy egy idő után megosztóvá vált a #metoo-kampány, és sokan már túlzásnak érezték a nagy figyelmet, amit a téma kapott. Többen még mindig egy egyszerű legyintéssel tudják le a szexuális zaklatások ellen felszólaló hangokat, de régen ugyanígy nem vették komolyan a nők oktatással vagy szavazati joggal kapcsolatos törekvéseit, ma pedig ezek elfogadott dolgok. A politológus elképzelhetőnek tartja, hogy idővel a szexuális zaklatás témakörében is eljutunk odáig, hogy mindenki a helyén kezeli, vagyis a szexuális zaklatást nem fogják a női lét természetes velejárójaként tekinteni.
Dragomán Györggyel indul a sci-fi rovat /Forrás: Könyves blog/
