by Laza Bálint | 2013. Apr. 3. | eltűnés, facebook, közösségi_oldal, Média 2.0 blog, rtl
Szombaton eltűnt egy 18 éves lány. Amióta Magyarországon is milliók vannak a Facebookon, szinte automatikus, hogy a hozzátartozók, vagy azoknak a közösségi oldalon lévő ismerősei a rendőrségi bejelentéssel egy időben, vagy még annál is hamarabb kezdik el online kerestetni az eltűnteket. Hasonló ügy pedig akadt bőven, sajnos olyan mennyiségben, hogy az már néha nehezen elviselhető. A mennyiség, a zaj tehát mindenképpen nehezítő tényező.
Akár még fél éve is azt mondtam volna, hogy ez nem egy hatékony módszer, sőt sok esetben akár a nyomozást is akadályozhatja – gondolták velem együtt a rendőrök Bándy Kata eltűnésekor. A lányt tízezrek keresték a közösségi oldalon, a felhívást rengeteg nyelvre lefordították, külön Tumblr-oldala is volt. A végeredményt sajnos tudjuk, de ez nem a közvetítő médiumon múlt.
Szintén tízezrek kerestek egy, a Szigetről eltűnt edzőt. Pontos információk erről az ügyről nincsenek, mindenesetre annyi biztos, hogy klubja megosztotta a Facebookon az eltűnt képét, és egy másik amerikaifoci-klubtól kaptak visszajelzést arról, hogy salzburgi kórházban fekszik.
Volt persze több olyan eset is, amikről ugyan nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy nem valódiak, azonban olyan kevés információt tartalmaznak, hogy akár még a rendőrség sem képes megmondani, hogy valóban keresett személyről van-e szó. Alapvető hiba, hogy a felhívásokat terjesztők nem jelölnek meg dátumot a képeken, illetve nem engedélyezik a hozzászólásokat, így a kétségbeesett osztogatás akkor is tovább folytatódik, amikor már nem aktuális. Ez pedig a bizalmatlanságnak ad táptalajt, hosszabb távon csökkenti az ilyen keresések hatékonyságát.
Nem beszélve arról, hogy egyesek tudatlanságból, vagy gonoszságból teljesen hamis felhívásokat tesznek közzé. Pont egy ilyen szaladt végig a neten múlt héten is, megint tízezrek kerestek egy állítólag szerencsétlenül járt lányt. Az információk hiányosak voltak, a fotó pedig egy ügynökségtől származott, megvágott kép volt. A feltöltő persze azóta már törölte a felhívást.
Szerencsére ez nem vette el a facebookozok kedvét a hasonló, de kellően alátámasztott esetek terjesztésétől, meg is lett az eredménye. A Facebook közvetlen ereje is megmutatkozott, valaki felismerte az utcán a a múlt hétvégén eltűnt, összezavarodott lányt. Ez még a megtalálásához nem volt elég, kellett az RTL nézettsége is: egy róla készült riport után vette a bátorságot, és életjelet adott magáról. Viszont a hír mindenképpen a közösségi oldalról indult, ráadásul a megtalálás hírét is a Facebookon jelentette be a riporter. Persze, kellett az is, hogy az anya felvegye a kapcsolatot a rendőrséggel és az őt megkereső médiumokkal.
Azt eddigi is láttuk, hogy még mindig a kereskedelmi csatornák tudják a legnagyobb közösségi jelenlétet produkálni, elég csak a különböző tehetségkutatók percembereinek tízezres Facebook-bázisára gondolni. Most már azt is tudjuk, hogy megy ez jó ügyek érdekében is.
Van értelme tehát a Facebookon kerestetni? Egyértelműen igen, de nagyon nem mindegy, hogyan. A keresőknek pedig nem árt leellenőrizni néhány dolgot (például a kép valódiságát), mielőtt bármit megosztanak.
by Laza Bálint | 2013. Mar. 24. | facebook, helyesírás, Média 2.0 blog, nyelv
Tavaly óta tudjuk, hogy a helyesírás-ellenőrző rontja a helyesírást, tanár ismerőseim is romló átlagról számolnak be, sőt, ma már az is vita tárgya, hogy kell-e még egyáltalán kézírás. A fiatalok már nem írnak hosszú leveleket, csak rövid sms-eket, de még azok helyét is átveszik lassan a Instagram-fotók, a szmájlik, meg a lájkok.
Az íráskép első ránézésre siralmas: írásjelhalmozás, !?, hibás ragozások, olvashatatlan tipográfia, animgifek. Az viszont biztos, hogy ebben a században az emberiség jóval nagyobb hányada jóval többet ír, mint korábban bármikor. Többen gondolták úgy, köztük én is, hogy pozitív változásokat biztos nem hoz, ha az összedobált üzenetek elárasztják az internetet.
John McWhorter, az amerikai Columbia University nyelvésze teljesen más megközelítést javasolt 2013-as TED-es beszédében. Szerinte a társadalomban a nyelv alapvetően kétféle formában létezik: élőszóban és írásban. Az élőszó gyors, jóval kényelmesebb, sokszor nem tudatos, míg írásban többször átgondoljuk mondanivalónkat, utólag is javíthatunk, a beszédnél jóval lassabban alkotunk. Hamar kialakult a beszéd művészete is, képesek vagyunk úgy kommunikálni szóban, mintha írásban tennék: elég feltűnő, hogy a szónokok nem a hétköznapi nyelvezetet használják.
Viszont, ha ez a folyamat végbement, miért nem történt meg fordítva is? Miért nem alakult ki írásban a szóbeliségre hasonlító forma? McWhorter szerint eddig ennek technológiai korlátjai voltak, amelyek mostanára leomlottak: mára képesek vagyunk olyan gyorsan írni, mint ahogy beszélnénk. Így az sms-esezés, csetelés nem a nyelv halála, hanem ujjakkal kifejezett beszéd, amelynek szerkezete és szabályai vannak. „Nyelvtani csoda történik az orrunk előtt”. Itt van például a LOL. Önálló nyelvtani rész: jelentését mindenki ismeri, nem kell magyarázni, gyorsan, tömören leírhatjuk vele, amit szeretnénk.
Az egész jelenség nem a nyelv romlása, sokkal inkább arról van szó, hogy a fiatalok az írás teljesen új formáját fedezték fel, amelyet normál íráskészségük mellett használnak. Halál helyett pedig inkább evolúcióról beszélhetünk.
A közösségi médiának köszönhetően minden eddiginél több ember ír napi szinten, az írás többé nem az írástudók kiváltsága. A technológiai fejlődésen kívül minek köszönhető még ez a robbanás? A Twitter 140 karakteres korlátja, vagy éppen a rövid Facebook-üzenet arra kényszeríti fogalmazóikat, hogy tömören foglalják össze a lényeget. Úgy tűnik, pont ez sikerük kulcsa: mások könnyebben befogadják az így megfogalmazott gondolatokat, mint a hosszú cikkeket. Körbeértünk.
Mindemellett a statisztikákból már azt is tudjuk, hogy a Z generáció tagjai nem igazán olvasnak hírportálokat, csak a Facebookról jutnak el a cikkoldalakra. A kérdés az, és erről McWhorter nem beszél egyértelműen, hogy a korábbi szövegek befogadására hogy hatnak az új trendek. Érdemes még bekezdéseket írni bármiről?
by hegedus.mark | 2013. Mar. 15. | facebook, közösségi_média, Média 2.0 blog, rádió
Az országos rádiók konzervet sugároztak, a vezető hírportálok nagyrészt kidőltek, a vidéki rádiósok és a közösségi média azonban megmentette nemcsak az újságírók becsületét, hanem valószínűleg számos ember életét is a márciusi télben.
(more…)
by Laza Bálint | 2012. Dec. 19. | facebook, márka, márkaeltérítés, Média 2.0 blog, mtv
A márkaeltérítés sosem volt ilyen egyszerű. Többen megosztották a Facebookon az MTV Híradójának állítólagos bejegyzését, amelyben rossz hírben tűntetik fel a diáktüntetéseket. Egy képernyőképről van szó, hivatkozás nélkül. Hivatalosnak tűnik, ott a logó, a megszokott Facebook-felület, ezért sokan érthető módon ellenőrzés nélkül elfogadják, amit ott látnak.
Egy gyors keresés után azonban kiderül, hogy nem a hivatalos oldalról van szó. A készítőknek nem kellett túl sok energiát befektetniük a hamisítványba: a hivatalos logó és a név már elég ahhoz, hogy 1800-an lájkolják az oldalt. Valószínűleg többségük tisztában van vele, hogy egy szatírát olvasgat, azonban képernyőképből már nem derül ki semmi több a konkrét bejegyzésnél, ezért könnyen megtévesztheti az olvasókat. Ráadásul az MTV híradójának nincs hivatalos oldala, így semmi nincs, ami elbizonytalanítaná a felhasználókat. A hivatalos Facebook-oldal itt.
Az MTV-nél jóval nagyobb márkák is áldozatul estek már márkaeltérítésnek (brandjacking). Csak az elmúlt pár évből: így járt a BP, az Exxon Mobil, a Nestlé és a Starbucks is.
